SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Januártól bővül a gyed extra

Családinet [cikkei] - 2015-05-19
A munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát a kormány szerdai döntése értelmében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, egy budapesti konferencián

Novák Katalin elmondta, eddig erre a gyermek egyéves kora után volt lehetőség, jövőre azonban már a gyermek féléves korától folyósítják az ellátást. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a gyed extra 2014. januári bevezetése előtt az anyáknak választaniuk kellett a gyed és a munkajövedelem között; a kettőt együtt nem kaphatták meg.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyed extra minden 2 év alatti gyermek után külön-külön jár. Ez azt jelenti, hogy az a nő, akinek két 2 év alatti gyermeke van és visszatér dolgozni - akár részmunkaidőben is - a fizetése mellett két gyedet kap.

Az államtitkár a rendezvényen azt hangoztatta, hogy egy ország, egy nemzet akkor lehet hosszú távon sikeres, ha a családokat erősíti, rájuk épít, az ő boldogulásáért tesz. Azt is elmondta, egy kormányzás akkor lehet eredményes, ha nem bontja elemeire a családokat, ha nem külön nézi a gyermekeket, a nőket, az időseket, az álláskeresőket vagy a munkavállalókat.

A konferencia címére - Civilekkel a családokért - utalva Novák Katalin arról beszélt: a kormány célja a családok jólétének növelése, ebben pedig szerinte megkerülhetetlen partnerek a családbarát közgondolkodás elterjesztésében szerepet vállaló civil szervezetek, köztük a rendezvény házigazdája, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.

Kitért arra: egyre több munkaadó ismeri fel, hogy akkor lehetnek igazán sikeresek, ha erősítik a cégen belüli családbarát szemléletet, ha támogatják munkatársaikat abban, hogy „bátran vállalják családi hátterüket”. Hozzátette, ahogy Európa több országában, Magyarországon is egyre inkább elterjed a gyermeknevelés melletti munkavállalás, és úgy látják, a nők szívesebben és bátrabban vállalnak gyereket akkor, ha látják, hogy összeegyeztethető lesz a családi életük a munkájukkal.

Ahol a gyermekvállalás és a munkavállalás egymást erősítő és nem egymást kizáró tényező, ott sokkal több gyermek születik - fogalmazott Novák Katalin, hozzátéve: Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne használja ki azt a tudást, képességet és tenni akarást, amely a magyar nőket jellemzi.

Az államtitkár a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom rendezvényén a családok nemzetközi napja alkalmából családbarát munkahely díjakat adott át. A díjazottak között volt mások mellett Újbuda, Vác, Szentendre, Dévaványa, Kétújfalu önkormányzata, továbbá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a budapesti és a váci fegyház és börtön, a Debreceni Egyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a budapesti Uzsoki utcai kórház, az orosházi kórház, a Központi Statisztikai Hivatal és a Heves Megyei Kormányhivatal.

Nagyvállalati kategóriában díjat kapott az IT Services Hungary Kft., az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Magyar Telekom Távközlési Nyrt., a Magyar Nemzeti Bank, a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. valamint a DM Kft.

Novák Katalin március 26-án hirdette meg a Családbarát munkahely elnevezésű pályázatot, akkor azt mondta, a cél az, hogy a kismamák számára könnyebbé tegyék a család és a munka összehangolását. Az 50 millió forint keretösszegű pályázatra vállalatok vagy költségvetési, közigazgatási szervek, önkormányzatok jelentkezhettek, amelyek azt vállalták, hogy legalább egy éven át egy - általuk kitalált vagy már máshol működő - konkrét családbarát programot folytatnak.

A program lebonyolítását az akadémiai konferenciát is szervező - a tervezett gyerekek megszületését támogató - Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány segítette. A mozgalmat 2009-ben Kopp Mária orvos hívta életre azzal a céllal, hogy annyi gyerek születhessen, ahányat a családalapító fiatalok terveznek; ennek érdekében a civil szervezet számos konkrét javaslatot terjesztett már a kormányok elé, ezek közül többet be is építettek a kormányzati családpolitikába.

Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból.

A mozgalom 2013-ban elérte, hogy az Országgyűlés valamennyi frakciója közös nyilatkozatot adjon ki, amelyben a politikusok vállalták, támogatni fognak minden olyan családpolitikai intézkedést, amely a születésszám növekedését eredményezheti. A mostani rendezvény délutáni részében kerekasztal-beszélgetést tartanak az öt parlamenti frakció képviselői a két évvel korábban elfogadott nyilatkozatról.

Forrás: EMMI
Fotó: photostock/FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja