SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Melyik a fontosabb? A lelki békénk, vagy hogy mindenáron találkozzunk a mérgező rokonainkkal?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-12-22
Néha még az egyedüllét is jobb annál, mint hogy olyan családtagokkal találkozzunk, akikkel folyton vita van, akik érzelmileg zsarolnak, manipulálnak, akik képesek tönkretenni az egész ünnepet. Mi a jó taktika velük szemben? Egyáltalán muszáj találkozni velük?

Egy bántalmazót sem kell boldoggá tenni azzal, hogy a saját ünnepünket tönkretesszük

Bár a karácsony a béke és a szeretet ünnepe, mégis sok családban nagy a feszültség ilyenkor, és van ahol bizony nem ritkák a hangos szóváltások sem. 

A mérgező szülők meg tudják keseríteni a gyerek karácsonyát, még akkor is, ha történetesen az a gyerek már közben felnőtt. A mérgező szülőre jellemző, hogy bűntudatot kelt, érzelmileg zsarol, megszégyenít, manipulál. Dühből és félelemből fegyelmez, nem örül, ha boldog a gyermeke és minden csak róla szól. 

Vannak olyan váratlan és nehéz helyzetek, amelyekre később nevetve emlékszünk vissza. Ilyen, ha például ha éppen Szenteste van nálunk csőtörés, vagy ha valaki egy nem mindennapi ajándékkal rukkol elő. 

Vannak azonban olyan helyzetek, amelyek már egyáltalán nem olyan viccesek. Lehetséges, hogy évek óta minden karácsony előtt azt kívánjuk, bárcsak ne kellene találkozunk azokkal a bizonyos családtagokkal, akik megkeserítik az ünnepeket. 

Sokszor egy ártatlan kérdésből kerekedik óriási veszekedés. Előfordulhat. hogy a különböző vallási vagy politikai nézetek miatt kapnak hajba a rokonok, vagy egyszerűen csak van egy alapfeszültség az évvégi stresszes időszak miatt - és szinte bármi ki tud váltani egy óriási vitát. 

Fontos azonban, hogy figyeljünk magunkra is, és ha úgy érezzük, akkor inkább ne menjünk el azokra a karácsonyi összejövetelekre, ahol ilyen helyzetekbe kerülhetünk. Szakértők szerint ugyanis a lelki béke, a mentális egészség sokkal többet ér. 

Egy 2018-as kutatás résztvevőinek harmada vallotta azt, hogy a karácsonyi családi összejövetelek jelentős stresszel járnak a számukra. Sokan már az ünnepek előtt szoronganak attól a gondolattól, hogy találkozniuk kell a mérgező rokonaikkal. 

A mérgező rokonokkal való találkozás felidézhet gyerekkori traumákat, felszakíthat régi, fájó sebeket is. Így azokn a napok, amelyeknek a pihenésről kellene szólniuk, valójában nagyon megterhelőek érzelmileg és mentálisan is sokak számára. 

Hiába próbálunk előzetesen beszélni a rokonainkkal, akadhatnak olyan visszatérő problémák, amiket nem tudunk elkerülni. Aki például alkoholbeteg, azt biztos nem tudjuk rávenni arra, hogy karácsonykor a mi kedvünkért ne igyon.

A mérgező emberek képesek tönkretenni a szeretet ünnepét, zsarolnak, manipulálnak, beszólogatnak, megszégyenítenek és igyekeznek ők lenni a középpontban.


Mégis mit tegyünk, hogy el tudjuk viselni a mérgező embereket magunk körül karácsonykor?

Őket nem fogjuk tudni megváltoztatni, de fontos az, hogy mi hogyan reagálunk arra, amiket mondanak nekünk, vagy ahogy viselkednek velünk. 

Ha ugyanis megtanuljuk kezelni ezeket a helyzeteket, máris sokkal jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben. 

Először is próbáljunk meg felkészülni a szituációkra! Ismerjük őket, általában ki tudjuk számítani, hogy mikor, mire hogyan fognak reagálni, mibe vagy kibe fognak belekötni. Így fel tudunk készülni ezekre a helyzetekre. 

Egyes pszichológusok azt javasolják, hogy ne tegyük tönkre a saját karácsonyunkat, a saját ünnepünket azzal, hogy mérgező emberekkel vesszük magunkat körül. Egy bántalmazót sem kell boldoggá tenni azzal, hogy a saját ünnepünket tönkretesszük. Mint mondják, ha minket boldogtalanná tesz az, hogy a családunkkal kell találkoznunk, akkor inkább ne találkozzunk velük. Át kell vennünk az irányítást a bántalmazó, mérgező emberek felett, és ha a viselkedésük már annyira elviselhetetlen, hogy nem tudunk vele mit kezdeni, akkor egyszerűen csak hagyjuk ki a családi összejövetelt, mert nem ér annyit a dolog.

Ha pedig mégis úgy döntünk, hogy elmegyünk, akkor próbáljuk meg a kínos témákat kerülni, ne beszélgessünk politikáról, sem olyan más témáról, ami vitaindító lehet. Jelezzük, ha valami zavar bennünket, és csak addig maradjunk, ameddig úgy érezzük, hogy még elviselhető. Ha nagyon kellemetlenül érezzük magunkat, akkor inkább kérjünk elnézést, és távozzunk. 

Indexkép: tookapic képe a Pixabay-en

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja