A család - ma

De biztos, hogy ez ma is így van? „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” – Ezzel az ütős mondattal kezdődik Tolsztoj Anna Kareninája. De most nem csak a rosszul működő családokra gondolok, ahol jelen van a szenvedélybetegség, a bántalmazás vagy a szeretetlenség. Beszéljünk az átlagos – ha van ilyen – családokról.

Mit látunk, mit mutatnak a statisztikák?

1. A házasságoknak csaknem a fele válással végződik. Ennek sok oka van: egyrészt nyitott a lehetőség, hogy egyáltalán el lehet válni, hiszen sok helyütt ez törvényileg is lehetetlen volt sokáig, vagy ma is az. Másrészt talán intoleránsabbak lettünk, már egy kevés nézetkülönbség, konfliktusok, veszekedés – ami még a legjobban funkcionáló családok többségében jelen van – is vezethet az elszakadáshoz, a végleges családhoz. Hamar feladjuk.  Régebben, akár 80-100 évvel ezelőtt nem volt túl gyakori a válás. Ezt Popper Péter így magyarázza: Egyrészt a férfiak később nősültek meg, előbb egzisztenciát teremtettek, hogy majd el tudják tartani a nejüket és a gyerekeiket, hiszen akkor még nem volt általános, hogy a nők is dolgoznak. (A nők helyzete egy különválás esetén el is lehetetlenedett.) Másrészt rövidebb volt az átlagos életkor. Ezt a kettőt figyelembe véve nem éltek együtt olyan sokáig a párok, mint ma (élhetnének), nem volt idő arra, hogy megunják egymást. Hozzáteszem: a társadalom sem fogadta el a válást úgy, mint manapság.

2. A kapcsolatok jelentős részét már nem is kötik esküvőhöz, csupán együtt élnek – papír nélkül. Régen ezt „vadházasságnak” hívták, de már a kifejezést is alig ismeri valaki. Ma már több gyerek születik házasságon kívül, mint házasságban. „A papír nem számít” – mondják sokan. Valóban nem? Nem a teljes elköteleződéstől való félelem tartja vissza a párokat? Vagy így (majdan) nem kell a válással bajlódniuk?

3. A válások és az újbóli házasságkötések miatt egyre gyakoribbak az ún. mozaikcsaládok. Testvérek, féltestvérek vagy nem is vér szerinti testvérek élnek egy házastartásban, miközben időről időre jönnek a vasárnapi apukák (vagy anyukák). „Az én gyerekem meg a te gyereked veri a mi gyerekeket” – mondta a mindig szellemes Karinthy Frigyes.

4. A párok kb. húsz százaléka meddő. Már önmagában a gyerekért való küzdelem is megroppanthat egy házasságot, ha évekig szinte csak erről szól a kapcsolat. De ezt – ha nehezen is – megoldhatják lombikprogrammal, vagy örökbefogadással. Sajnos mindkettő lassú, hosszú, kudarcokkal teli út, de akár jól is végződhet.

5. Egyre több az egyedülálló, az ún. szingli. Van, aki önszántából választja ezt a létformát, de a többségüknek egyszerűen nem sikerül párt találniuk. Viszont ők is szeretnének többnyire családot vagy legalábbis gyereket. Egyedülállóként egyre nehezebb gyereket örökbe fogadni.

6. Az emberek öt-hat százaléka a saját neméhez vonzódik. Egy nő összekötheti az életét egy másik nővel, vagy egy férfi egy másik férfival, de rengeteg nehézségbe fognak ütközni. Az egyik az utód kérdése, hiszen nyilvánvalóan nem lehet közös gyerekük. Az ő házasságkötésük – legalábbis nálunk – nem megengedett, csak az ún. bejegyzett élettársi kapcsolat. Gyereket mostantól már nem fogadhatnak örökbe, pedig semmi bizonyíték nincs rá, hogy ne tudnának szeretetben felnevelni gyereket, illetve arra sincs, hogy a gyerekük is majd „rossz irányt” vesz.

Problémák problémák hátán a mai családfogalom körül. Inkább csak kérdéseket teszek fel, válaszokat nehéz még találni.

De egyet látok: a család ma más, mint mondjuk, száz éve volt. Lehet, hogy vége, vagy a vége felé közeledik a klasszikus család?

Gimes Katalin

tanár

addiktológiai konzultáns

családterapeuta-jelölt

Kép forrása: Ann Danilina fotója az Unsplash oldaláról