SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csak az a gyerek válhat szerető felnőtté, akit megtanítottak szeretni

Családinet [cikkei] - 2021-07-06
A szeretet a legfontosabb dolog a világon, a szeretet érezhető, "hallható", és ami a legfontosabb, tanulható! Csak azok a felnőttek tudnak szerető és érzelemben gazdag gyerekeket nevelni, akik maguk is tudják, mi a szeretet.

A szeretetet nem a könyvekből és a filmekből kell megtanulni, hanem otthon a szülőktől és a nagyszülőktől. Meg kell mutatnunk gyerekeinknek, hogy mi az igazi szeretet, és ezt csak szavainkon és cselekedeteinken keresztül tudjuk megtenni. Az igazi szeretet nem kérkedik, hanem önzetlenül ad, és átölel a legnehezebb és a legboldogabb pillanatokban is.

A szülő szemében megcsillanó öröm, a boldogság az egyik leghatékonyabb bizonyítéka a szeretetnek. Egészen kiskorától kezdve dicsérjük a gyerekünket: “milyen szép vagy”, “ügyes vagy”, “jó vagy”, ”büszke vagyok rád”. Ezek a szavak nagyon meghatározóak, a későbbi felnőtt személyiségre is hatnak. Ne féljünk kimondani otthon a családban azt, hogy “szeretlek”, fontos, hogy a gyerek lássa, hogy a szülei is szeretik egymást.

A gyerek megtanul beszélni, járni, írni, olvasni, és ugyanígy kellene megtanulnia otthon a szüleitől a szeretetet is. Ha este elalvás előtt nem takargatjuk be a gyerekünket, és nem mondjuk neki, hogy szeretjük, akkor hogyan fogja megérezni a szeretet fontosságát?

Hiába a tiszta ruha, a finom étel, a legújabb mobiltelefon, a zsebpénz, ha a gyerek nem tudja és érzi, hogy szeretik, s hogy az otthon egy biztonságot adó hely, ahová bármikor hazatérhet. Természetesen minden szülő azt mondja, hogy szereti a gyerekét, de hányan vannak, akik éreztetik és ki is mondják ezt?

A szeretet az egyetlen olyan dolog, amivel nem érdemes spórolni, hiszen annyi van belőle, amennyit csak akarunk.

Ne sajnáljuk az időt! Ne szégyelljük kimondani gyerekeinknek, hogy ők a világon a legfontosabbak, és szeretjük őket. Kapcsoljuk ki a tévét, tegyük le a telefont, és menjünk ki az udvarra, játszótérre, labdázzunk, játsszunk a gyerekeinkkel, hiszen ezek azok a pillanatok, amelyek megalapozzák az egész életet. Soha semmivel nem pótolható a közösen eltöltött minőségi idő!

Egy szeretetre képes gyerek magas önbecsüléssel rendelkezik, tiszteli a családját és az embereket, határozott, céltudatos és segítőkész. Nem bizonytalanodik el a problémák felmerülése során, hiszen tudja, hogy a benne található szeretet mindenre megoldást jelent. Egy olyan gyerekből, aki nagyon sok szeretetet kapott, egészséges lelkületű, szeretnivaló felnőtt lesz!

Forrás: Filantropikum 
Kép: Vidal Balielo Jr. / Pexels

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja