SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ötven év felett legalább olyan biztonságos a gyermekszülés, mint negyvenen túl

Családinet [cikkei] - 2019-03-13
Egy új izraeli kutatás szerint az ötvenen túli nőknek éppolyan biztonságos a gyermekszülés, mint a negyvenen túliaknak, és a születő gyerekek számára sem kockázatosabb - ismertette a sciencedaily.com tudományos portál.
Ötven év felett legalább olyan biztonságos a gyermekszülés, mint negyvenen túl

A negevi Ben-Gurion Egyetem és a Szoroka Egyetemi Kórház kutatói egy Las Vegas-i orvosi konferencián számoltak be eredményeikről a közelmúltban. A tanulmányhoz az 50 éven felüli nők terhességi komplikációit vizsgálták meg abból a szempontból, hogy a fiatalabb anyákhoz képest van-e különbség és növekszik-e kockázat.

A kutatók megállapították, hogy az orvosi és technológiai fejlődésnek köszönhetően - beleértve a mesterséges megtermékenyítést és a petesejtbeültetést - az az életkor, amelyben a nők még szülőképesek, fokozatosan kitolódott. 

"Úgy tűnik, a gyermekszüléssel kapcsolatban az ötven az új negyven" - jelentette ki Ejal Seiner, a Szoroka kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának igazgatója, a kutatócsoport tagja.

A tanulmány során a Szorokában zajlott 242 771 szülést vizsgáltak meg, ezek közül 234 824  esetben - 96,7 százalék - az anya negyvennél fiatalabb volt. A fennmaradó szüléseknél a 40 és 50 közötti anyák és az 50 feletti anyák eseteit vetették össze.     Olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a koraszülés, a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás és a császármetszés. Arra is figyeltek, hogy az újszülött milyen egészségi állapotban jött világra, mekkora volt a halandóság és mennyire volt veszélyes a szülés.

A kutatók megállapították, hogy minden komplikációnak magasabb kockázata volt a 40 évesnél idősebb nőknél, mint a fiatalabbaknál. Ugyanakkor kiderült, hogy az 50 évesnél idősebb nőknél nem növekedett a kockázat a 40 és 50 közöttiekhez képest.     Sejner azonban hangsúlyozta, hogy a 40 éven felüli nők terhességét különös figyelemmel kell kísérni, az 50 éven felüliekére pedig még jobban oda kell figyelni.

Forrás: MTI 
Kép: StockSnap / Pixabay

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja