SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pánikolni sem volt idő - egy budapesti benzinkúton jött világra Bella

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-08-10
Fájásai voltak a kismamának, ezért férjével és 2 éves kisfiukkal elindultak a kórházba, ám egy benzinkúton meg kellett állniuk, mert felgyorsultak az események: a kis Bella ott jött világra. Ő és az anyukája is jól vannak.

"Csak annyi jutott el a tudatomig, hogy ez a baba itt fog megszületni az autóban, a benzinkúton"

A fiatal édesanya, Czikó-Ruszinkó Réka kétéves gyermekével és a férjével indult a kórházba, miután reggel 15 perces fájásokkal ébredt. Zuhanyzás után azonnal autóba szálltak, a kórházig azonban nem jutottak el. A kismamánál ugyanis egyre sűrűsödtek a fájások, ezért a férj útközben félreállt és értesítette a mentőket. 

A legközelebbi esetkocsi és a koraszülött-rohamkocsi is perceken belül a helyszínre ért, az anyában pedig ekkor realizálódott, hogy kislánya a benzinkúton fog megszületni. Mégpedig az autó hátsó ülésén. 

Szerencsére nem lépett fel komplikáció, Bella szinte egyből felsírt, a helyszíni ellátás után pedig őt és az anyukáját is kórházba vitték. Mindketten jól vannak. 

Az anya az RTL Híradónak mesélt a történtekről. Azt mondta, pánikolni sem volt idő, és csak az járt a fejében, hogy jól legyen a baba. 

"Megálltunk a benzinkúton, a mentők elindultak felém, a diszpécser irányította a férjemet, hogy mit csináljon. Lehajtotta a hátsó ülést, kinyitotta a csomagtartót, és igazából ott már nekem tolnom kellett. Nagyon gyorsan történt minden, csak annyi jutott el a tudatomig, hogy ez a baba itt fog megszületni az autóban, a benzinkúton" - mondta az anya, aki a benzinkutasok segítőkészségéért is nagyon hálás.
 


 

Indexkép: RTL Híradó

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja