SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Magzatburokban született meg a kisfiú, édesanyja szinte sokkot kapott - így nézett ki a pici

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-12-18
A kis Finley mindenkit meglepett.

Figyelem: a vér látványa sokak számára felkavaró lehet, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.

/Kiemelt képünk illusztráció/

Császármetszés közben a kisfiú magzatburka nem repedt meg, így azzal együtt született meg

Az édesanya, Zoe Robinson második babáját várta, így a terhessége nyugodtan telt és a szüléstől sem félt, tudta, hogy mire számíthat. Történetükről a Mirror írt.

A vizsgálatokon is minden rendben volt, azt mondták az anyának, hogy egészséges a babája. Az anyát mégis nagy meglepetés érte, szinte sokkot kapott a szülése után, amikor meglátta a kisfiát. Kiderült ugyanis, hogy császármetszés közben a baba magzatburka nem repedt meg, így azzal együtt jött világra a kicsi. 

Ez egy nagyon ritka jelenség. Az orvos azonnal megoldotta a problémát, és elvágta a burkot. 

A kisfiú, aki a Finley nevet kapta, nagy meglepetést okozott mindenkinek.
 


 

A baba egyébként majdnem 5 kilósan jött világra, igazi óriásbaba volt és azóta is szépen fejlődik. 

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja