SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az út szélén szülte meg babáját egy nő, miközben a gyerekei az autóban vártak rá

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-11-23
Muszáj volt kiszállnia a kocsiból, és a fűben fekve megszülte gyermekét. A nő azt mondta, hogy amikor elindult a gyerekekkel, még csak enyhe fájásai voltak, és a korábbi szülései is sokáig tartottak, ezért azt hitte, még van ideje.

"Azt hittem, hogy csak nyolc-tíz órával később lesz a karomban a baba"

Három héttel korábban érkezett a hatodik babája az édesanyának. Heather Skaats Kentucky államból származik, és a szülés napján még elindult elintézni egy ügyet a 13, 11, 6, 3 és 2 éves gyerekeivel. 

“Mielőtt elindultunk, enyhe fájásaim voltak, ezért azt gondoltam, hogy van még időm elintézni egy ügyet” - mondta a nő a TODAY-nek.

Azt hitte, sokkal tovább fog tartani a vajúdás, hiszen már öt gyermeke van - és mindegyik esetben sokáig tartott a szülés. "Azt hittem, csak nyolc-tíz órával később lesz a karomban a baba" - mondta.
 

 

"Kiszálltam a kocsiból, átmentem a másik oldalra a fűbe, és megszültem"

Az összehúzódások azonban egyre erősebbé váltak és egyre gyakoribbak is lettek, ezért először gyorsabban kezdett el vezetni, hátha még időben hazaérnek és otthon tudja megszülni gyermekét - de már erre sem volt idő. Érezte, hogy muszáj megállnia, mert most rögtön szülni fog. 

“Félreálltam, mondtam a gyerekeknek, hogy minden rendben van, ne aggódjanak, aztán telefonnal a kezemben kiszálltam az autóból”.

Hozzátette: “Olyan gyorsan történt minden, hogy fel se tudtam fogni! Azt hittem, ilyenek csak a filmekben vannak!” - nyilatkozta a nő a Mouths of Mums-nak.


A gyerekek sokkot kaptak

A nő épp a férjével beszélt telefonon, amikor megszületett a baba. 

“Letettem a kezem oda, és éreztem, hogy kezd kibújni a feje és a kis teste is. Nem is kellett nyomnom. Nagyon gyorsan történt. Épp a férjemmel beszéltem telefonon, és 20 másodperccel később pedig már azt mondtam: “Itt van!”.

Ezek után pedig mintha mi sem történt volna, gyerekeivel együtt hazafelé vette az irányt.

“Betakartam egy takaróba a kicsit, és a mellkasomhoz szorítva vezettem. Szerintem a gyerekek sokkot kaptak. Meg se mertek szólalni."
 

"Az otthonszülések megtanítottak arra, hogy bízzak a testemben"

A szülés pillanatára így emlékezett vissza az édesanya: "Egyből felsírt, kinyitotta a szemét és rám nézett, én pedig azt mondtam: “Igen, én vagyok az anyukád.”.

Miután hazaértek, a 13 éves lánya segítségével még megszülte a méhlepényt. A nő bábái 10 perc alatt odaértek, hogy segítsenek. “A korábbi otthonszülések megtanítottak arra, hogy bízzak a testemben” - mondta a büszke anya.

Korábban hat gyermeket szült, az egyik kislányuk azonban négyéves korában elhunyt. 

A szülők még nem döntötték el, milyen nevet adjanak a babának. Azon gondolkoznak, hogy a közeli utcák után nevezik el őt, így a Porter vagy a Wolf nevet kapná a kicsi. 

Indexkép: Heri Santoso képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja