SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rendőri felvezetés után, egy épp arra járó dúla segítségével született meg egy kisbaba kedd este

Németh Noémi [cikkei] - 2022-10-26
Rendőrautót intett le az apa, aki éppen kórházba tartott veszélyeztetett terhes, vajúdó feleségével, ám a kisbaba nem várt. A szülés ezután egy véletlenül épp arra járó dúla segítette.

Nem hétköznapi esetről számolt be a rendőrség a police.hu oldalon. Kedd este éppen kórházba tartott egy férfi és vajúdó felesége, amikor megláttak egy rendőrautót a Rákóczi híd budai hídfőjénél.

A férfi a rendőrök segítségét kérte, akik ezután megkülönböztető jelzést használva vezették fel a házaspár autóját, ám pár perc múlva félre kellett állniuk a Könyves Kálmán körúton, mert megindult a szülés.

A mentők már a helyszínre tartottak, és telefonon adtak instrukciókat a járőrök számára, akik próbáltak segíteni a vajúdó nőnek - eközben a házaspár négyéves kislányát is próbálták megnyugtatni. 

Ekkor megállt egy másik autó is mellettük, melyből egy dúla szállt ki, akinek gyakorlata volt az otthonszülések levezetésében, és gondjaiba vette a vajúdó nőt.

21:54-kor lábbal előre megszületett a kisbaba a dúla segítségével, azonban nem lélegzett. A mentők egy percen belül érkeztek meg a helyszínre és átvették a baba ellátását, aki végül felsírt - ezután édesanyjával együtt kórházba szállították.

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja