SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Németh Noémi - megjelent cikkei

A 149-es buszon indult meg a szülés, a sofőr segítette világra a babát

A 149-es buszon indult meg a szülés, a sofőr segítette világra a babát

Hétfő este rendkívüli esemény történt a tömegközlekedési eszközön: egy nő a buszon szülte meg gyermekét a sofőr segítségével.
Több ezren vettek részt pénteken az Egységes Diákfront tüntetésén, húszan próbáltak bejutni a Karmelitába

Több ezren vettek részt pénteken az Egységes Diákfront tüntetésén, húszan próbáltak bejutni a Karmelitába

Az új pedagóguséletpálya-törvény ellen tüntetett az Egységes Diákfront más szervezetekkel együtt pénteken Budapesten.
Egy felháborodott szülő levele: a gyermekvédelmi törvény miatt küldték el 15 éves gyermekét a szépirodalmi könyvektől egy könyvesboltban

Egy felháborodott szülő levele: a gyermekvédelmi törvény miatt küldték el 15 éves gyermekét a szépirodalmi könyvektől egy könyvesboltban

Az Alexandra egyik üzletében történt az eset, a cég úgy véli, nem egyértelmű a szabályozás.
Pornós tartalom került a Mancs őrjáratos keksz csomagolására - visszahívták a terméket

Pornós tartalom került a Mancs őrjáratos keksz csomagolására - visszahívták a terméket

A baki egy lejárt regisztrációjú vagy feltört domain miatt történhetett, a brit Lidl visszahívta az érintett termékeket - a keksszel egyébként semmi gond nem volt.
Egy héttel később kezdődik majd a nyári szünet - megjelent a 2023/24-es tanév rendje

Egy héttel később kezdődik majd a nyári szünet - megjelent a 2023/24-es tanév rendje

Máshogy alakulnak az iskolai szünetek a 2023/24-es tanévben, mint ahogy eddig megszokhattuk - mutatjuk a dátumokat.
A szülő nem szórakoztató személyzet - ezeket vessük be, ha épp nincs időnk a kicsire

A szülő nem szórakoztató személyzet - ezeket vessük be, ha épp nincs időnk a kicsire

Mivel kössük le a gyermekünket, ha éppen nem tudunk vele játszani - mert más dolgunk van, mert muszáj egy kicsit pihennünk, mert épp vezetünk? Ne érezd magad rossz szülőnek, ha néha nemet mondasz a közös játékra - vesd be inkább a következő praktikák valamelyikét!
Mesék és játékok, amikkel lekötheted a kicsiket az autóban

Mesék és játékok, amikkel lekötheted a kicsiket az autóban

A nyár örök, visszatérő kérdése a kisgyermekes családokban: hogyan kössük le a kicsit az autóban, amíg utazunk? Ha elunja magát, olyan viselkedést produkálhat az egyébként jó természetű gyermekünk, amivel nehezen tudunk mit kezdeni az utazás során. Mutatjuk, mi mivel szoktuk megelőzni, hogy felüsse a fejét az unalom.
Ezért jobb a hangos mese, mint a rajzfilm - ilyen csoda történik a gyermekedben, miközben csak hallgatja a mesét

Ezért jobb a hangos mese, mint a rajzfilm - ilyen csoda történik a gyermekedben, miközben csak hallgatja a mesét

A gyerekek imádják a rajzfilmeket, és ezzel nincs is baj - mi is azokon nőttünk fel. Azonban ha azt nézzük, milyen hatással van gyermekünkre, össze sem lehet hasonlítani a látott mesét a hallott mesével - az utóbbi közben ugyanis bámulatosan fejlődik gyermekünk. A szakértők régóta javasolják, hogy amilyen gyakran csak lehet, válasszuk inkább a hangos mesét a rajzfilmek helyett. Mutatjuk, miért!
Elhalasztják a Balaton-átúszást

Elhalasztják a Balaton-átúszást

Ahogy az már korábban is többször előfordult: az időjárásra való tekintettel idén is elnapolják az eseményt.
Egy kislányt fogdosott egy budapesti kapualjban - Ezt a férfit keresi a rendőrség (videó)

Egy kislányt fogdosott egy budapesti kapualjban - Ezt a férfit keresi a rendőrség (videó)

A rendőrség egy videót is közzétett az esetről: a lakosság segítségére is számítanak a férfi beazonosítása és megtalálása érdekében.
Eltűnt egy fiatal lány Budapesten, nagy erőkkel keresik a rendőrök

Eltűnt egy fiatal lány Budapesten, nagy erőkkel keresik a rendőrök

Varga Adél a XIV. kerületi otthonából távozott ismeretlen helyre.
Meghalt egy férfi a Balatonban gyermekei szeme láttára, a strandolók hozták ki a kicsiket a vízből

Meghalt egy férfi a Balatonban gyermekei szeme láttára, a strandolók hozták ki a kicsiket a vízből

Tragédia történt hétfőn Balatongyörökön.
Megszavazták a státusztörvényt. Ki fogja tanítani a gyerekeinket?

Megszavazták a státusztörvényt. Ki fogja tanítani a gyerekeinket?

Hatalmas port kavart a törvénytervezet, melyet március 2-án tett közzé a kormány: rengetegen álltak ki a pedagógusok mellett, és számos tüntetéssel, demonstrációval próbálták megakadályozni - kedden azonban kormánypárti szavazatokkal elfogadták a Parlamentben a státusztörvényt, azaz hivatalos nevén A pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt.
19 embert kellett kimenteni a Balatonból a hétvégén - A következőket kéri tőled a rendőrség

19 embert kellett kimenteni a Balatonból a hétvégén - A következőket kéri tőled a rendőrség

A rendőrök a hétvégén hét esetben tizenkilenc embert mentettek ki a Balatonból - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.
Megszűnik az árstop, átalakul a babaváró hitel, megszűnik a csok a városokban

Megszűnik az árstop, átalakul a babaváró hitel, megszűnik a csok a városokban

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely számos változtatást jelentett be.
Ingyenes gyermeknapi programok, családi rendezvények

Ingyenes gyermeknapi programok, családi rendezvények

2023-ban május 28-ra esik a gyermeknap, de a pünkösdi hosszú hétvégén szombaton, vasárnap és hétfőn is izgalmas programokkal várják a családokat. Összegyűjtöttünk néhány ingyenes rendezvényt a teljesség igénye nélkül, amit érdemes felkeresni a családdal.
Játszani akart vele - arcon harapta a négyéves gyereket egy kutya Óbudán

Játszani akart vele - arcon harapta a négyéves gyereket egy kutya Óbudán

A kutya állítólag rendkívül barátságosnak tűnt, mégis támadás lett az ismerkedés vége.
Elütött egy 11 éves gyereket, majd továbbhajtott a sofőr - szemtanúkat keres a rendőrség

Elütött egy 11 éves gyereket, majd továbbhajtott a sofőr - szemtanúkat keres a rendőrség

Iskolából tartott hazafelé a gyermek Szigetszentmiklóson, amikor elütötte egy autó. A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.
Így állította le Réka az autójában ülve a gyermekbántalmazást, amit az utcán látott

Így állította le Réka az autójában ülve a gyermekbántalmazást, amit az utcán látott

A kisgyermekes anya szeretné, ha üzenete mindenkihez eljutna: te se maradj tétlen, ha bántalmazást látsz.
A középszintű matematika érettségi nem hivatalos megoldásai

A középszintű matematika érettségi nem hivatalos megoldásai

Tegnap reggel a magyar nyelv és irodalom vizsgával kezdődött meg a 2023-as érettségi, ma a matematika vizsgával folytatódott. Mutatjuk az első, nem hivatalos, de szaktanár által elkészített megoldási javaslatot.
A 2023-as magyarérettségi hivatalos megoldásai

A 2023-as magyarérettségi hivatalos megoldásai

Megjelentek az Oktatási Hivatal honlapján a hivatalos javítási-értékelési útmutatók.
A középszintű magyarérettségi nem hivatalos megoldásai

A középszintű magyarérettségi nem hivatalos megoldásai

Ma reggel kezdődött meg a 2023-as érettségi, magyar nyelv és irodalom vizsgával indult a hét.
Ezen az oldalon már most összeismerkedhet gyermeked a leendő osztálytársaival

Ezen az oldalon már most összeismerkedhet gyermeked a leendő osztálytársaival

Egyre több felületen nyílik osztálytárskereső, ahol már most feltérképezhetik a gyerekek a leendő osztályukat.
Öngyilkos lett egy pécsi gimnázium tanulója

Öngyilkos lett egy pécsi gimnázium tanulója

Váratlan tragédia rázta meg a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumot - az iskola egyik tanulója a múlt héten véget vetett az életének.
Titkos varázspálca került elő az egyik mentőautóból - imádni való történetet osztott meg az Országos Mentőszolgálat

Titkos varázspálca került elő az egyik mentőautóból - imádni való történetet osztott meg az Országos Mentőszolgálat

A Harry Potter filmekből ismert varázspálcát állítólag maga Dumbledore professzor juttatta el a mentőkhöz, akik azóta is sikeresen nyugtatják meg vele az ellátásra szoruló gyermekeket.
12 vicces, játékos átverés bolondok napjára (nem csak) szülőknek

12 vicces, játékos átverés bolondok napjára (nem csak) szülőknek

Április elseje a bolondok napja: ha szeretnénk, hogy tényleg viccesen teljen, érdemes bevetnünk néhány trükköt, amivel átverhetjük a családot, a gyerekeket. Az interneten rengeteg ötletet találhatunk, amik között akadnak azért olyanok is, amik túl durvák, ijesztőek lehetnek a gyerekek számára - ezeket mi most mellőztük, és játékos, vicces átveréseket gyűjtöttünk helyettük, amiken jól szórakozhat az egész család. De az elkövető mindenképp :)
Csaló gyűjt adományokat a koraszülött mentőknek - senki se küldjön pénzt neki!

Csaló gyűjt adományokat a koraszülött mentőknek - senki se küldjön pénzt neki!

A TikTok-on gyűjt adományokat egy férfi a "Szegedi Koraszülött mentők" számára, azonban sem az Országos Mentőszolgálattal, sem a Magyar Gyermekmentő Alapítvánnyal, sem a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálattal nem áll kapcsolatban. 
Penészes joghurt kerülhetett a polcokra - semmiképp se fogyaszd el, ha ilyet vásároltál!

Penészes joghurt kerülhetett a polcokra - semmiképp se fogyaszd el, ha ilyet vásároltál!

Újabb termékvisszahívásról tájékoztatott a Nébih: ezúttal penész lehetséges jelenléte miatt.
21 ingyenes gyerekbarát múzeum és családi program március 15-én

21 ingyenes gyerekbarát múzeum és családi program március 15-én

Kevesen tudják, de a nemzeti ünnepeken számos múzeum ingyenesen látogatható - március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án is. Összegyűjtöttünk ezek közül néhányat vidékről és Budapestről vegyesen, ami gyermeked számára is érdekes lehet, de cikkünkben különleges március 15-ei programokat is találsz.
A nemzetközi nőnap eredete - rövid oktató videó gyerekeknek

A nemzetközi nőnap eredete - rövid oktató videó gyerekeknek

Te tudod, milyen események előzték meg a nemzetközi nőnap bevezetését? A következő, gyerekeknek készült videóból megtudhatjátok.
A szerkesztő ajánlja