SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

21 hetesen jött világra, 1% esélyt adtak neki a túlélésre - így él a világ legkorábban született babája

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-05-31
A világ legkorábban született, életben maradt korababája egy igazi csodababa. 99% esély volt rá, hogy végül nem marad életben, ám ő mégis túlélte. Édesanyja szülés után 4 héttel tarthatta először a karjaiban.

"Átadtam Istennek a kisfiamat, és ő megengedte, hogy Curtis anyja legyek”

Ikrekkel volt várandós az édesanya, Michelle Butler. A terhesség 21. hetében hozta világra a kicsiket, egyikük azonban egy nappal a szülés után elhunyt. Ikertestvére, Curtis Means 425 grammal látta meg a napvilágot. Mindössze 1 százalék esélyt adtak neki a túlélésre.

Édesanyja azonban sosem adta fel a reményt, mindvégig hitt abban, hogy gyermeke meg tudja csinálni a lehetetlent, és kitart, túlél. 

A kisbaba be is bizonyította, hogy egy igazi kis harcos: bár 99 százalék esély volt arra, hogy ő is életét veszti majd, mint testvére, mégis küzdött és életben maradt. 

Születése után azonnal az intenzív osztályra vitték, az édesanyja pedig heteken át imádkozott érte. 

Mint mondja, hogy imái meghallgatásra találtak.

"Átadtam Istennek a kisfiamat, és ő megengedte, hogy Curtis anyja legyek”.
 


 

A megpróbáltatások ellenére ő egy nagyon boldog gyermek

Az édesanyának négy hetet kellett várnia arra, hogy végre karjaiban tarthassa kisbabáját. A különleges pillanatra örökké emlékezni fog. 

A kisfiú most a világ legkorábban életben maradt koraszülött babája. 1 hónapos korában édesanyja egy kezében elfért. Összesen 9 hónapot töltött az intenzív osztályon.
 


 

Szerencsére nagyon jól reagált a szervezete a kezelésre, az orvosokat is meglepte, mennyire erős a kis szervezete. Az édesanya amikor csak tudta, meglátogatta, de olyan is előfordult, hogy az ápolók hívták fel videócseten. 

Az egész család nagyon hálás volt a kórházi dolgozóknak, amikor végre hazavihették a kisfiút. Az édesanya azt mondja, a sok megpróbáltatás ellenére Curtis egy nagyon boldog gyermek. 

A világ legkorábban életben maradt koraszülött babája 2020 júliusában született, most nyáron már a harmadik életévét tölti be. 

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja