A következő írás természetesen csak a fantázia szüleménye, azonban reméljük, adhat némi erőt minden szülőnek, aki úgy érzi, a végkimerülés határán áll az állandó éjszakázás miatt.

Drága Anyuci!

Amikor a hasadban voltam, nem éreztem éhséget és az idő fogalmával sem voltam tisztában. Mióta itt vagyok kint, azóta minden olyan más. Csak egy valami nem változott: ugyanúgy szeretek a közeledben lenni, mint akkor. 

Szeretem, amikor a kezedben tartasz, szeretem, ahogy megölelsz, megpuszilsz, vagy dúdolgatsz nekem. 

Tudom, hogy gyakran fel kell kelned hozzám éjszaka, de hidd el, nem azért sírok, mert zavarni szeretnélek, hanem egyszerűen csak olyan idegen nekem még ez a világ és te jelented az egyetlen biztonságot számomra. 

Tudom, hogy gyakran kitartóan, akár órákon keresztül is próbálkozol azzal, hogy megnyugtass. Nagy türelmed van annak ellenére, hogy fáradt vagy és aludnod kellene. De te még álmosan is olyan szépen nézel rám! A tekintetedből tudom, hogy ha veled vagyok, akkor engem semmi baj nem érhet az életben, mert itt vagy, és minden erőddel azon vagy, hogy vigyázz rám és megóvj engem minden bajtól. 

Kérlek, ne haragudj rám azért, mert ennyit sírok! Kérlek, tarts ki még egy kicsit, és adj nekem egy kis időt, hogy hozzászokjak a kinti világhoz, hogy meg tudjam különböztetni az éjszakákat és a nappalokat, hogy egy kicsit érettebb lehessek és kialakuljon a ritmusom. 

Nekem a sírás az egyetlen kommunikációs eszközöm most még. És ne aggódj, ha bármiben is hibázol, nem baj, tudom, hogy mennyire nehéz neked!

Csak arra kérlek, hogy közben magadra is vigyázz! Ráér a vasalás, ráér minden, ha teheted, akkor te is pihenj velem, hogy egészséges, boldog és kiegyensúlyozott legyél!

Nagyon örülök és nagyon hálás vagyok neked, hogy te lettél az anyukám!

Mindig szeretni foglak!

A te kisbabád

Indexkép: Depositphotos.com