SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

5 perc alatt bújt ki a baba a kórházi folyosón - profi fotós örökítette meg a szülés minden pillanatát

Németh Noémi [cikkei] - 2018-02-07
A kis Max nem várta meg, míg szülei beérnek a szülőszobára: a kórházi folyosón látta meg a napvilágot. A házaspár fotósa a szülés minden pillanatát megörökítette - nézd meg a nem hétköznapi fotósorozatot!
5 perc alatt bújt ki a baba a kórházi folyosón - profi fotós örökítette meg a szülés minden pillanatát

Jes Hogan hatodik babáját várta - az első fiút -, s a kezdetektől fogva érezte, hogy ez a terhessége más lesz, mint a többi. Milyen igaza volt!
2017 július 19-én összehúzódásokat tapasztalt, ám végül nem indult meg a szülés, így hazament. Egy hét múlva hirtelen felerősödtek és sűrűsödtek a fájásai, majd a magzatvíz is elfolyt. Jes tartott tőle, hogy nem fognak időben beérni a kórházba, így mezítláb rohant a kocsihoz férjével. Azonnal elindultak a kórházba, s útközben értesítették a fotósukat is, Tammy Karint, akit a pici Max születésének megörökítésével bíztak meg korábban - mesélte el az anyuka a Popsugarnak.

Egyszerre értek be a kórházba a fotóssal, s Jes már a folyosón érezte: Max pillanatokon belül világra fog jönni. Amíg férje és Tammy segítségért kiáltott, ő letolta nadrágját és már érezte is, hogy kibújt a pici feje.

“Tisztán éreztem, ahogy a testem nyomja ki magából a babát. Lenyúltam és megtapintottam a kezemmel a kicsi fejét. A férjemre néztem és azt mondtam: ‘Travis, kapd el!’
Gondolkodás nélkül tette, amit kellett, én pedig éreztem: a testem akaratomon kívül is tolja kifelé a picit. Tammy elkapta a pillanatot, s közben a nővérek is megérkeztek a folyosóra. Ezen a ponton nálam már minden elhomályosult - a nővérek lefektettek a földre, és éreztem, ahogy a testem ismét elkezdte kifelé tolni a babát.”

Az édesanya a magzatvíz elfolyásának pillanatától számítva 25 percen belül karjaiban tarthatta kisfiát, Maxet.

Nézd meg a képeket a fotós oldalán: Little Leapling Photography

“A férjem finoman a mellkasomra helyezte a babát, és a vállamhoz bújt. Fogott egy törölközőt és a fejem alá tette, nehogy kényelmetlenül érezzem magam a padlón. Elképesztő ez az ember! Ő a legjobb apa és a legjobb férj, és fogalmam sincs, mihez kezdtem volna nélküle ezen a napon.”

"Ez volt a legőrültebb szülésem, s egyben a legtökéletesebb is. Semmi nem úgy alakult, ahogy elterveztem, de beavatkozás nélkül, természetesen végződött egy egészséges kisfiúval, csodálatos emberek támogatása mellett. Gyönyörű volt, és egész életemben szeretettel gondolok majd minden pillanatára.

A padlón fekve azon gondolkoztam, hogy ez tényleg most megtörtént? A pici itt fekszik a mellemen. 5 perccel azután, hogy beestünk a kórházba, megszületett a kisbabánk.”

Nem sokkal később megérkezett a kórházba a pár öt kislánya is, akik nagyon izgatottan várták a kistesót. Ő az első fiú a családban - anyukájuk sosem fogja elfelejteni a tekintetüket, amikor először pillantották meg a kórházban Maxet.

Kép: Pixabay / Pexels

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja