SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A beteg gyerekek után járó emelt családi pótlék visszaállítását kérik szülők

Családinet [cikkei] - 2013-06-26
A beteg gyerekek után járó emelt összegű családi pótlék visszaállítását, az erre vonatkozó rendelet felülvizsgálatát kérték az érintett szülők Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől kedden a tárcavezető budapesti, Akadémia utcai dolgozószobája alatt tartott civil demonstráción.

A gyerekekkel megjelent szülők az épület előtt felállított rögtönzött emelvényen a miniszterhez írt leveleiket olvasták fel. Ezekben ismertették, hogy az április 1-jén hatályba lépett jogszabály-módosítások milyen konkrét negatív hatásokkal járnak a tartósan beteg gyerekekre, illetve családjukra nézve.
Vattiné Bernáth Ildikó szervező arra hívta fel a figyelmet, hogy az emelt családi pótlék elvonása egyebek mellett együtt jár a gyereket és egy kísérőjét érintő utazási kedvezmény, az étkezési támogatás, valamint a közgyógyellátás elvonásával is. Közölte azt is, az emelt családi pótlék nélkül a gyerek tízéves kora után a szülő nem igényelhet ápolási díjat sem.
Becsléseik szerint a változtatások átlagosan 50-60 ezer forint többletköltséget jelentenek gyerekenként havonta a családoknak. Úgy számolják, hogy a rendeletmódosítás negatív következményei 60-80 ezer gyereket, illetve családot érintenek.


Közölte, a változtatások 275 fajta betegségben szenvedő gyerek ellátására vannak hatással, köztük asztmás, allergiás, tejcukor- vagy lisztérzékeny, illetve autista, epilepsziás gyerekek.

A demonstráción több mint ötvenen vettek részt. A felszólalók közül többen arra hívták fel a figyelmet: egy tartósan beteg gyerek szüleinek számtalan olyan kiadása van, amelyhez nem kap támogatást. Példaként említették a laktózallergiás gyerekeket, akik nem ehetnek az iskolai menzán, ezért a szüleik naponta drága, speciális ételekkel indítják útra őket, ami komoly teher a családi költségvetésben.
Forrás és kép: MTI

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja