A mozaikcsaládok sokfélék lehetnek, ám mindegyik valamilyen szempontból speciálisabban működik a hagyományos, „nukleáris családhoz” képest (ahol a szülők és a közös gyermekek élnek együtt). A mozaikcsalád „egyszerű”, ha a pár egyik felének van gyermeke és így kapcsolódik be a pár másik tagja, nevelőszülőként. „Összetett” akkor, amikor a pár mindkét felének van gyermeke korábbi kapcsolatból. „Komplex”, hogyha azon túl, hogy korábbi kapcsolatból van gyermek mindkét oldalon, születik közös gyermek is. Ezen kívül a szakirodalomban ismerjük még a „részidős mozaikcsaládot is”: ide tartoznak azok a helyzetek, amikor a gyermek nem él az adott szülővel, hanem előre meghatározott (vagy éppen rugalmasan kezelt) időszakokban tartózkodik a családdal (gyakran ilyen a kéthetente hétvége például).

Hol van a helye és mi a szerepe a „mostohaszülőnek” mindebben? Egyáltalán, hívjuk-e „mostohaszülőnek”? Az idézőjel nem véletlen: véleményem szerint a megnevezés nem túl szerencsés. Negatív felhanggal jár, még akkor is, ha a meséből ismert verzió helyett a „gonosz” szó nélkül használjuk a „mostoha” kifejezést. Ennek ellenére, úgy tűnik, a nyelvünkben nincs igazán megfelelő szó erre a szerepre. A „nevelőanya” vagy „nevelőapa” is inkább csak abban az esetben állja meg a helyét, ha a helyzet haláleset következménye. Ha válás vagy szakítás történt és a gyermek életének aktív része a biológiai anyja/apja, akkor minek kellene neki nevelőanya/nevelőapa?

Bárhogy is nevezzük, a mozaikcsaládtag szerepe speciális. Emiatt mindenképpen érdemes lassan közelíteni a gyermekhez, ismerkedni. Fontos, hogy először bizalom épüljön, tekintsen úgy a szülő új párjára, mint „aki vicces és jól lehet vele játszani”. Ha ez megvan, utána érdemes fokozatosan nagyobb szerepet vállalni a nevelési kérdésekből. Természetesen, praktikus okokból már korábban is előfordulhat, hogy az új pár belép a szülői szerepbe, például, amikor iskolába vagy óvodába kell vinni a gyermeket és ebben segít. Ez azonban kissé más kategória, mint például azonnal új szabályokat hozni vagy különböző tiltásokat bevezetni. Ha korábban szabadott este a TV előtt nassolni, ám az új pár megismerésével együtt ez hirtelen megváltozik, ellenérzéseket válthat ki a gyermekből. Ezek persze nem magának a cselekedetnek és nem is az új pár személyének szólnak sokszor, hanem inkább a határok feszegetésének. Valaki túlságosan erőteljesen akar belépni az ő kis világába, amelyen a szülővel osztozik és ezt nem nézi jó szemmel. Meg fogja próbálni kívül tartani, jellemzően ilyenkor hangzik el a „nem vagy az anyám/apám, ne dirigálj”. Érdemes tehát mindig a gyermek tempójában haladni. Ha a „mostohaszülő” úgy érzi, közelebb engedi magához a gyermek, akkor lehet egy szilárdabb kapcsolatot kialakítani, amiben aztán meg fognak férni később a szülői feladatok is. Persze nem hagyható figyelmen kívül a gyermek életkora és annak specifikus jellemzői sem: egy kisebb gyermek rugalmasabb, nagyobb valószínűséggel fogja vele hamarabb megtalálni a közös hangot, mint például a serdülővel, aki épp a biológiai szülei által állított korlátok ellen is lázad és feszegeti a határait.

Nagyon fontos a családba belépő új pár saját magának vizsgálata is. Érdemes például megfigyelni, hogy milyen érzéseket kelt benne a gyermek egy-egy viselkedése. Gyakori, hogy a gyermeket az „ex” egy kisméretű verziójának tekintik, aki sokszor negatív szereplőként jelenik meg a történetben. Érdemes odafigyelni rá, hogy valóban a gyermeket lássa és ne azt, akit rávetít. Ha valami miatt haragszik a másik szülőre, ennek semmiképpen ne a gyermek előtt adjon hangot és ne is éreztesse vele, ne rajta vezesse le a dühét. A gyermek számára mindkét szülő fontos, ha úgy érzi, bármelyikük fenyegetve van az új pár által, az ellentétet szülhet.

Egy dolgot sose feledjünk: mozaikcsaláddá válni kell. Az idő és a türelem tehát egy kiiktathatatlanul fontos faktor ebben.

Fotó: Depositphotos.com