Jeremy Lanning mozaikcsaládban él: előző házasságából három gyereke született, a legkisebb pedig új nejétől, akivel – mint fogalmaz – nagyon élvezik a kapcsolatuk minden percét, igaz, ezért keményen meg is dolgoznak.

Mostohaanyáknak szóló, ma is aktuális levelét két okból írta meg pár évvel ezelőtt. Az egyik inkább személyesebb, hiszen saját feleségén keresztül is látja azt a fáradhatatlan szolgálatot, amelyet a mostohaanyák végeznek nap mint nap.

Ami miatt mégis tollat, pontosabban klaviatúrát ragadott, az az, hogy felhívja a figyelmet a mostohaszülők sokszor hálátlan társadalmi helyzetére.

„Nem mondhatnám, hogy az esetem egyedi”, írja Lanning. aki felmérésekre hivatkozva azzal folytatja a levelét, hogy minden második házasság válással ér véget, az elváltak 75 százaléka pedig később újra megházasodik.

„Az elvált férfiak tekintetében is magas az újra házasodók száma, a többségük pedig jelentős időt és energiát fektet abba, hogy az új családja mellett továbbra is jelen maradjon a vérszerinti gyerekei életében is.

Amire rá akarok világítani, hogy a mostohaanya mint címke ugyan létezik a családi és szociális szerepek kánonjában, ugyanakkor a szó valódi tartalma egyáltalán nincs definiálva, és így a mostohaszülők nem is kapják meg azt az elismerést, ami járna nekik.

Pedig mostohának lenni nagyon nehéz. Munka. Hivatás. Szívügy. Ami olykor kaotikus, bonyolult, hálátlan feladat. Máskor viszont felvillanyoz. Azt érezzük, megéri minden nehézség, utána meg történik valami egészen kétségbeejtő. Lehet, hogy az életünk legjobb döntése, de attól még olyan sérüléseket okozhat, amelyek talán sosem gyógyulnak be teljesen.

Hivatásos tanácsadóként és pszichoterapeutaként figyelmeztetni szoktam azokat a leendő mostohaanyákat, akik hozzám fordulnak, hogy nemcsak egy házasságra készülnek igent mondani, hanem a mostohaszülőségre is, ez a kettő pedig két nagyon különböző elköteleződést jelent.”

A mostohaság a szociális szerepek világában még kiforratlan terület, amely sokszor másról sem szól, mint a „nemekről”, mutat rá Lanning, és erre tipikus példamondatokat is hoz:

• „Nem akarok az édesanyád helyébe lépni, hidd el”
• „Nem én vagyok az anyád, nem rám tartozik!”
• „Nem vagy az anyám, így ne is …!”
• „Nem vagyok a gyereked, ezért ne …!”

„Felvetődik a kérdés, hogy akkor ki a mostoha? A mi kultúrkörünkben pusztán egy, a gyermek életében legálisan jelen lévő idegen.”

A levél szerzője kitér arra is, hogy az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatala szerint naponta 1300 új mozaikcsalád születik. Ezeknek 75 százaléka panaszkodik rendszeresen arról, hogy nem fér hozzá egyetlen, a mozaikcsaládok számára kiírt támogatáshoz sem, teszi hozzá kutatási eredményeire hivatkozva a The Stepfamily Foundation.

„Nem tudom, van-e bármi, ami a mostani feleségemet úgy igazán felkészíthette volna arra a szerepre, amire vállalkozott”, folytatja Lanning a személyes hangvételű vallomást. „Félve csodálom őt, ahogy az egyes szerepek közt navigál: nő, feleség, édes- és mostohaanya, orvosprofesszor, Isten csodálatos gyermeke. Olyan, mint bármelyik másik mostohaanya. Olyan, mint te.

Én pedig egyfolytában csak azt kérdem magamtól: hogyan lehetséges, hogy ennyi mindenre képesek vagy? Az egyetlen lehetséges válasz az, hogy erre a feladatra születtél, és magabiztos igennel feleltél erre a küldetésre.

Úgy sejtem, amikor még kislány voltál, és nagy álmokat dédelgettél, biztos nem szerepelt közöttük az, hogy egyszer majd mostohaanya leszel. Nem voltak mostoha babáid, és nem néztél olyan meséket, amelyek mostohákról szóltak. Aztán felnőttél, és beleszerettél valakibe, akinek már voltak gyerekei, neked pedig el kellett engedned a régi álmaidat, hogy a helyükre újakat engedj.

A mostohaság rendkívüli érettséget és fegyelmezettséget kíván. Éveken át tartó baklövésekkel és hibás lépésekkel jár együtt. Kísérletezgetéssel, amely van, hogy balul sül el, és megannyi visszajelzéssel, amely azt sugallja: ha minden rendben megy, az természetes, ha viszont mégsem, az kész katasztrófa, amiért egyedül te vagy a hibás. Ismerős?

Kérlek, légy elnézőbb magaddal szemben. Ha még évek után is hajt a tettvágy, akkor már nyertél.

A személyes történetedet ugyan nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz. Tudom, milyen keményen dolgozol. Tudom, hogy ez az egész tele van szeretettel és az élet számos keserédes kelepcéjével. Mindez nagyon is ismerős.”

A szakember a levelét saját tapasztalataival zárja.

„Amikor megismerkedtem a mostani feleségemmel, és nyilvánvalóvá vált, hogy kölcsönös a szimpátia, nem haboztunk. Mindössze öt percre és egy italra voltunk életünk hátralevő, közös részétől.

Tisztáztuk a prioritásokat. Első pont: keresztény hit, amelyet aktívan gyakorlunk, pipa. Kettes pont (és ezt ő hozta fel, szinte mindjárt a beszélgetés elején): gyerekek. Még öt perce sem ismertük egymást, de már rögtön a lista elejére helyezte a gyermekeimet. Tudta, hogy apa vagyok, és ő azonnal törődni kezdett velük.

Mint apa, mindössze azt szeretném mondani, hogy végtelenül tisztellek. Soha nem lehet elégszer megköszönni.

A gyerekek már csak gyerekek, és felnevelni őket néha olyan érzés, mintha stoplis cipővel gázolnának át rajtad, de te még ekkor is teszed a dolgod.

Ebbe pedig beletartoznak az őrült, betarthatatlan határidők; a férjeddel és az exnejével szembeni, ellentétes irányú együttműködési dinamizmusok; a gyerekek támogatása; a mostohaanyaság társadalmi bélyege; lehet, hogy a férjednek is szüksége van a segítségedre, hogy jobb apává váljon; ki kell állnod mellette, amikor az exe verbálisan és érzelmileg bántja; talán épp neked kell szembenézned hamis, kitalált gyermekbántalmazási vádakkal; a mostohagyerekeidnek szükségük van arra, hogy még mélyebbre áss a kapcsolatotokban, még akkor is, amikor az ásód már-már beletörik a kavicsos földbe; osztozkodnod kell a párod szeretetén és figyelmén a gyerekeivel; a kicsik szoros ölelése, amikor éppen rád, és csakis rád van szükségük; az apjuk könnyei a válladon; a bizonyosság, hogy a köztetek lévő különleges kapocs egy jó gyerekből egy még jobb felnőttet faraghat; a létező legkülönlegesebb és legösszetettebb szeretet megtapasztalása, amiben egy embernek valaha is része lehet. A büszke tudat, hogy rábólintva erre a küldetésre, sokkal több lehetsz, mint azt bárki is gondolná. Sokkal több vagy, mint azt te magad gondolnád!

Kérlek, higgy nekem. Tudom, hatalmas dolgot kérek tőled, de hidd el, hogy minden, amit teszel, megéri.

Mostohaanyák, annyi szeretet van bennem felétek! Mert a hálából és köszönetből soha nem elég!”

Az eredeti cikk a foreverymom.com oldalon jelent meg.
Fotók: Shelley Wiart, Ylanite Koppens/Pixabay