SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Ideális korkülönbség a párkapcsolatban?" - Ugyan!

Tamás-Zaka Dóra [cikkei] - 2020-10-16
Sokakat foglalkoztat, hogy mégis mennyi az ideális korkülönbség egy párkapcsolatban. Valakit azért, mert párja idősebb vagy fiatalabb, másokat azért, mert az ismerősi körükben van olyan pár, ahol nagy korkülönbség jelenik meg. Utóbbi esetben előfordul, hogy a kérdés azért merül fel, hogy felmérjék és kialakítsák saját hozzáállásukat, illetve az is lehet, hogy előítéleteik alátámasztására szeretnének konkrét számokat hallani. Cikkemben nem azt a bizonyos számot keresem, sokkal inkább a korkülönbség különböző aspektusaira és közvetett hatására szeretnék rávilágítani.
"Ideális korkülönbség a párkapcsolatban?" - Ugyan!

Bár vannak kutatások (Becker, 1977), amelyek kimutatták, hogy azokban a párkapcsolatokban, ahol nagyobb a korkülönbség a két fél között, gyakrabban merül fel a válás gondolata, a válasz mégsem ilyen egyszerű. Tény, hogy a pszichológiában 10 évet meghaladó korkülönbség az, amit „jelentős” jelzővel illetnek, de önmagában ez még semmit sem jelent. Csupán attól, hogy az egyik fél idősebb, mint a másik, még nem lesz jobb vagy rosszabb a párkapcsolat. Vannak azonban dolgok, amelyekre közvetett hatással van az életkorunk és amelyek adott esetben akár párkapcsolati konfliktusok vagy feszültség forrásai is lehetnek.

Az egyik ilyen például a szabadidő eltöltése. Egészen más preferenciái lehetnek ebben egy 20 évesnek, mint egy 35 évesnek. Vagy egy 40 évesnek, mint egy 65 évesnek. Az aktív-passzív pihenés, szórakozás vagy otthoni nyugalom kérdései kerülhetnek ilyenkor elő. De a konfliktus nem szükségszerű: találhatnak olyan elfoglaltságot, amit mindketten élvezni tudnak, sőt akár a külön-külön végzett tevékenységek is megjelenhetnek. Sokan úgy gondolják, hogy a szabadidő együttes eltöltése a párkapcsolat „jóságának” mutatója, ez azonban egyáltalán nincs így. Sőt, kimondottan fontos, hogy mindkét fél megkaphassa a neki szükséges „én-idő” mennyiséget, anélkül, hogy párjától emiatt rosszallásra kellene számítania.

Nagy korkülönbséggel jellemezhető pároknál előfordulhat, hogy más ütemben élik az életüket, vagy hogy mások a szexuális aktivitással kapcsolatos igényeik, elvárásaik. Mégis, ezt sem foghatjuk kizárólag a korkülönbségre, hiszen hasonló életkorú pároknál is látunk napiritmussal vagy szexualitással kapcsolatos konfliktusokat. Természetesen lehet, hogy egyes kérdéskörök gyakrabban jelennek meg, ha jelentős a korkülönbség, de a lényeg, hogy ezeket meg lehessen beszélni. Ha nyitottak vagyunk párunk szükségleteinek meghallgatására és arra, hogy igényeinket próbáljuk közelíteni egymáshoz, ezek a nehézségek is áthidalhatók.

Talán a legnagyobb nehézséget ilyen esetben az eltérő jövőkép okozhatja. Mások lehetnek a hosszú és rövid távú tervek, másként gondolkodhatnak a világról. Gondoljunk bele: az egyik fél jóval idősebb, és van két gyermeke. Következő kapcsolatában egy fiatalabb párt választ, aki gyermektelen, tervei között azonban szerepel a gyermekvállalás. Ez egy olyan jelentős kérdéskör, ami sok konfliktust okozhat. Szintén nem lehet azonban azt mondani, hogy ez kizárólag a „nagy korkülönbséggel élő párok” problémája, hiszen a gyermekvállalási konfliktus előállhat hasonló korú pároknál is. Mégis, náluk talán annyiból lehetnek ezek nagyobb nehézségek, hogy például előfordulhatnak fizikai korlátok. Ha a gyermekvállalás témájánál maradunk, a nemzőképes kor végével ez már nem egy olyan kérdés, amiben esetleg kompromisszumra lehet jutni. Ennek ellenére, ne feledjünk, a különbség az értékrendben, tervekben korántsem törvényszerű. Ha a pár tagjainak elvárásai és tervei megegyeznek, vagy tudnak mindkettejük számára elfogadható kompromisszumra jutni, akkor máris másképp tekinthetünk a korkülönbségre.

Összességében azt lehet mondani, hogy nincs egy olyan „ideális szám” az életkori különbségre, ami garantálja a jó párkapcsolatot. Ha lenne, az talán még meg is nehezítené a párválasztást, hiszen nagyban leszűkítené azokat a lehetőségeket, amelyeket számba veszünk, amíg keressük a megfelelő párt. Az életkornál sokkal fontosabb az, hogy a két fél mennyire érzi magát boldognak. Ha mindketten boldogok és elégedettek a kapcsolatukkal, érdemes figyelmen kívül hagyni a számokat (és az esetleges negatív előítéleteket) és a saját jóllétükre koncentrálni.

 

Felhasznált irodalom:
Becker, G. S., Landes, E. M., & Michael, R. T. (1977). An economic analysis of marital instability. Journal of political Economy, 85(6), 1141-1187.

Indexkép: adamkontor képe a Pixabay -en.

Tamás-Zaka Dóra


Tamás-Zaka Dóra
tanácsadó szakpszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta, OH-kártya instruktor

Elérhetőségeim:
Honlap: https://www.relation-ship.hu/
Facebook: Relation-Ship Pszichológiai Tanácsadó Központ
Instagram: Relation-Ship Pszichológiai Tanácsadó Központ

Email: info@relation-ship.hu és zakadorapszichologus@gmail.com
Telefon: +36 20 970 4522
Rendelési helyszín:
  • 8000 Székesfehérvár, Zrínyi utca 29. B épület
  • illetve online

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja