SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A candida kezelése

Kókai Kata [cikkei] - 2006-07-17
Modern korunkban számtalan civilizációs betegség létezik, ezek közé sorolható a Candidiázis is.

Míg évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt a megélhetés komoly fizikai munkát igényelt, nem fordulhatott elő, hogy valaki mozgáshiányos életmódot folytasson. Nem léteztek mesterségesen előállított élelmiszerek, s a földet szennyező vegyszerek. Éppen ezért az emberek táplálkozása is egészségesebb volt.

Napjainkban a megváltozott életvitel ellenére a táplálkozásunk nem változott. Míg korábban szükséges volt a nagyobb kalóriamennyiség bevitel, addig ma már életmódunknak köszönhetően ezt nem igényeljük. S nem csak a hagyományos ételek, de a mesterséges készítmények fogyasztása is sok problémát okozhat. Egyre többen szenvednek titokzatos, szinte beazonosíthatatlan betegségben, hiszen a természetes, vitamindús tápanyagok helyett értéktelen, káros élelmiszereket fogyasztunk.

A Candida

A candida az utóbbi néhány évben sok ember életét keserítette meg. Ez, a ma már szinte ellenségnek tekintett gombafaj valójában szervezetünk fontos alkotóeleme, ennek ellenére mindent megteszünk azért, hogy kiirtsuk. A média nem egyszer halálos kórként állítja be, s riogatja vele a lakosságot. Pedig nem a candida felelős a problémákért- vagy legalábbis nem közvetlenül.

Életmódunk megváltozott, túlzásba visszük olyan élelmiszerek fogyasztását, melyek csupán az élvezetet szolgálják, nem pedig szervezetünk egészséges működését. Egyre inkább kikerül étrendünkből a gyümölcs és zöldség, s felváltja azt a kevésbé értékes sütemény és csokoládé. A gyermekek étkezésében is hasonló változás figyelhető meg. Legtöbben a mesterséges édességeket választják desszertként a friss gyümölcsök helyett.

A túlzott szénhidrátbevitel, a számtalan magas élesztőtartalmú élelmiszer pedig kitűnő táptalajt képez a gombák számára. A candida csupán akkor okoz gondot, ha a helytelen táplálkozás miatt túlszaporodik a szervezetben, ezért fontos nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre, vagyis az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásra.

A Candidiasis tünetei:

Haspuffadás
Hasmenés vagy székrekedés
Fáradtság
Viszketés
Bőrkiütés
Izom- és izületi fájdalmak
Petevezeték gyulladás
A nemi szerv környékén jelentkező viszketés, égés
Szívpanaszok
Fejfájás, depresszió
A libidó elvesztése
Menstruációs zavarok
Alvászavarok
Testsúly változás
Látászavarok
Étvágytalanság, a candidás beteg túlzottan kívánja az édességeket

Candida és gyógymódok

A gombák elszaporodása az emésztőrendszerben komoly problémákat okozhat. Az elszaporodott candida mérgező anyagokat terjeszt a szervezetben, tönkreteszi az immunrendszerért s méregtelenítésért felelős bélflórát, ráadásul élelmiszerallergiát okozhat. Mivel az egészséges bélflóra számtalan létfontosságú funkciót tölt be a szervezet egészséges egyensúlyának fenntartásában, annak hiánya komoly problémákat okozhat.

A gyógyítás pedig jóval nehezebb, mint a megelőzés. Szigorú diétát kell tartani hónapokon át, emellett helyre kell állítani a bélflórát, regenerálni a gomba miatt károsodott nyálkahártyát.

Gyógyszeres kezelések (a gombák elpusztítására)

Nizoral
Diflucan
Nystatin

Probiotikumok (a bélflóra helyreállítására)

Élőflórás natúr joghurt
Acidophilus
Protexin
Bonolact
Stb.

Természetes gombaölő szerek

Paraprotex
Grapefruit mag kivonat
Ezüstkolloid

A kezelés bonyolult folyamata

A kezelés sokszor hónapokon át tart, s még ekkor sem garantált a siker. A szigorú diéta során elvonásra kerül az étrendből minden olyan tápanyag, amely a candida tápanyagforrásaként szolgálhat. Emellett gyógyszerek segítségével blokkolják a gombák táplálkozását. A természetes parazitaellenes szerek javíthatják a gyógyszeres kezelés hatékonyságát. Az eddig felsoroltak csak a gombák kiirtását célozzák meg.

Ahhoz, hogy a szervezet egészséges egyensúlya helyreálljon, el kell távolítani a szervezetből az elhalt gombákat (méregtelenítéssel, colon-hydroterápiával), majd probiotikumok segítségével helyre kell állítani a bélflórát. Emellett helyi kezelések is szükségesek lehet, a gomba elterjedtségétől függően.

Ha a diéta és a gyógyszeres kezelés eredményesnek bizonyul, a páciens akkor sem folytathatja korábbi életmódját, hiszen könnyen előfordulhat, hogy egyes tápanyagokkal szemben allergia alakult ki, így azok fogyasztása a későbbiekben is veszélyes lehet.

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja