SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Téli bűnbeesés bűntudat nélkül

Családinet [cikkei] - 2014-12-05
Tudta, hogy a nassolás pozitív hatással is lehet az egészségünkre, hogy ha mértékletesen és a megfelelő alapanyaggal tesszük? Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa szerint a legjobb választás a vitamin raktárak feltöltésére a téli időszakban az olajos magvak, valamint az aszalt és szárított gyümölcsök, hiszen jóval kevesebb nyers gyümölcs és zöldség áll rendelkezésünkre, mint a melegebb hónapokban.

Olajos magvak

Sok fogyókúrázó nem mer olajos magvakat fogyasztani, mert köztudottan magas a zsír és a kalória tartalmuk. Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy igencsak bővelkednek telítetlen zsírsavakban, ásványi anyagokban és zsírban oldódó vitaminokban. Sőt, egyes kutatások szerint akár 30%-kal is csökkenthetik a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát, ugyanis kedvező zsírsav összetételüknek köszönhetően mérséklik a „rossz” LDL koleszterin szintjét. Ráadásul kiemelkedő E-vitamin tartalmuk hozzájárul a szabadgyökök semlegesítéséhez is. Ezen kívül gyulladáscsökkentő hatással is bírnak köszönhetően az egyik aminosavuknak (arginin), és omega-3 tartalmuknak.

Tipp: Heti 1-2 alkalommal egy marék olajos mag nagymértékben hozzájárul az egészségünk megőrzéséhez!

Aszalt és szárított gyümölcsök

A boltokban kapható aszalt és szárított gyümölcsök alapvetően egészségesek, de lehetőleg ne tartalmazzanak hozzáadott cukrokat, ami egyébként nem is lenne szükséges, hiszen ezek önmagukban is édesek. Itt is fontos mértéket tartani, hiszen szárított gyümölcsökből hajlamosak vagyunk sokkal többet elfogyasztani, mint a nyers társaikból. Ennek oka, hogy súlyra könnyebbek lesznek a víz nagy részének elvesztése miatt, ám a kalória és cukor tartalmuk megnő. Érdemes továbbá tudni, hogy a szárított gyümölcsök nagy részben megőrzik a vitamin és ásványi anyag tartalmukat, ám a magas hőmérséklet hatására a C-vitamin tartalmuk csökken! Magas rosttartalmuknak köszönhetően elősegítik a megfelelő bélműködést.  

Tipp: Készíts otthon is szárított gyümölcsöket, zöldségeket! Nyáron akár a napon, téli időszakban a sütőben alacsony hőmérsékleten!

Mind az olajos magvak, mind az aszalt gyümölcsök jó kiegészítői lehetnek a reggeli müzlinek, édes és sós süteményeknek, de akár a rántott ételeket is feldobhatja, ha a panírba a zsemlemorzsa mellett egy kis szezámmag, tökmag is szerepel.

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: en.wikipedia.org

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja