Ehhez első fontos lépés a munkavállalás, hogy keresetünkből anyagi függetlenséget biztosíthassunk majd magunknak. Emellett az önállóságnak szerves részét képezi a szülői házból való elköltözés is. De mi van azokkal a - többséget alkotó - fiatalokkal, akik nem olyan szerencsések, hogy ezt könnyedén megtehessék?

A családdal való együttélés egy idő után természetszerűen egyre nehezebbé, bonyolultabbá válik. A gyerekből felnőtt lesz, saját elképzelésekkel, saját életforma kialakítására való törekvésekkel, s ezek a legtöbb esetben nehezen összeegyeztethetők a szülők megszokott életvitelével. A viták szinte elkerülhetetlenek a családtagok között, s a megoldás koránt sem egyszerű. Kellő anyagi háttér hiányában sokan kénytelenek szüleikkel egy fedél alatt maradni akár éveken keresztül.

A helyzet még összetettebbé válik, ha új taggal bővül a család, a fiatal párt talál, esetleg babával is szaporodik az együtt élők száma. Az ilyen életközösségnek nyilván megvannak a maga előnyei, azonban hátrányaival általában többször szembesülnek a fiatalok és a szülők is. Ez az állapot olyan mértékű alkalmazkodást követel a családtagoktól, melyre hosszabb időn keresztül szinte biztosan nem lesznek képesek - nem is lehetnek. Hiszen ekkor már két, egymástól független családról beszélhetünk, melyek egymáshoz való viszonyában a generációs különbségek már önmagukban is feszültséget okozhatnak, nem beszélve arról, ha a szülők nem hagynak teret a fiatalok önállósodásának és tévesen a továbbiakban is gyerekekként kezelik őket. Túlzottan részesei kívánnak lenni mindennapjaiknak, esetleg felülbírálják kialakítani kívánt vagy már kialakult szokásaikat - akár a gyereknevelés, háztartásvezetés terén is. Ezek pedig egytől egyig olyan érzékeny pontok, melyekbe egy felnőtt ember már nem engedhet beleszólást. Kapcsolatuk egyre jobban elmérgesedhet, s mielőtt még teljes családi szakításhoz vezetne, célszerű higgadtan átgondolni, hogyan tovább, hiszen ez a szituáció mindenkinek csak fejfájást és folyamatos kellemetlenségeket okoz.

betöltés...