SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan keressünk állást?

Gazdag Enikő [cikkei] - 2008-12-01
Napjaink gazdasági helyzete sokakat rákényszerít arra, hogy állást változtasson, keressen vagy alapvetően újraértékelje azt, hogy mihez is szeretne kezdeni.... Ebben láthatunk lehetőséget, kihívást is arra, hogy váltsunk, új vizekre tereljük az életünket, és azt csinálhassuk, amit szeretünk.

Elkeserítő, ha egyik napról a másikra elveszítjük a munkahelyünket, és úgymond a "Sors" rákényszerít minket arra, hogy újradefiniáljuk a pályánkat, céljainkat. Ebből a krízisből kikerülhetünk pozitívan is, ha meglátjuk benne azokat a lehetőségeket, amelyek előrébb visznek minket, és fejlődhetünk is általa.

Ebben a megváltozott élethelyzetben nagyon sok kérdés merülhet fel bennünk, amelyek megválaszolása egyrészt önismereti munkát igényel, másrészt szakember (pszichológus, pálya-, karrier tanácsadó) segítségével is átdolgozható.
Mik is ezek a kérdések (vagy lépések)?

"Merre menjek?"
Ez a kérdés a legfontosabb, hogy tisztában legyünk avval, hogy mit is szeretnénk csinálni, mik az erősségeink, milyen területek keltenek érdeklődést bennünk. Az előző munkahely(ek) tapasztalataiból sok hasznos információ leszűrhető, hogy pl. mely feladatok, mely területek motiváltak, kötöttek le minket. Másrészt a hobbink, a szabadidős tevékenységek is hasznos útmutatóul szolgálhatnak. Minden emberben van egy "irány", amely felé szívesen indulna, vagy egy érdeklődési terület, amely aktiválja az energiáit. Ha erre az útra rátalálunk, már csak el kell indulnunk rajta.

Hogyan írjunk önéletrajzot?


Az első, és legfontosabb tennivaló az, hogy egy önéletrajzi sablonba "beletegyük" a pályánkat, másrészt, hogy azt egyedivé is tudjuk varázsolni. Nagyon divatosak napjainkban az EU -s önéletrajz formulák, érdemes ezt használni (www.europass.hu) sablonnak. A munkafeladatok felsorolásánál minél több feladatot, felelősséget érdemes megemlíteni, mert minél több dolgot tárunk fel magunkról, annál színesebb egyéniség rajzolódik ki a munkaadó számára.


Mit csináljunk az állásinterjún?
Amikor arra kerül a sor, hogy behívnak egy állásinterjúra, sokunkat elfog a szorongás. Ez természetesen egy ilyen helyzetben, ahol fél - egy óra alatt szeretnénk "sűrítetten" megmutatni magunkat, és ezt a lehető legpozitívabban tennénk. Ilyen szituációkra léteznek technikák, amelyek erősítik az önbizalmat, az asszertivitást. A szorongás pozitív irányba visz minket, sarkall a kihívással való megküzdésre.

Ezek a kérdéskörök csak ízelítőt adnak azokból a problémákból, kérdéskörökből, amelyekkel az álláskeresők kénytelenek megküzdeni.

Mindenképpen érdemes szakember segítségét is igénybe venni, hogy ebben a folyamatban támogassa az álláskeresőt, mellette álljon, és szakmailag kísérve pozitív irányba terelje a változást. Irodánk ezekben a módszerekben több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik, már több ezer álláskereső útját támogattuk sikeresen. Bármilyen kérdés esetén szívesen állok az Olvasók rendelkezésére.

Indexkép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja