SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy császárral szült anyuka szeretné elmondani a teljes igazságot!

Papp Gyöngyi [cikkei] - 2018-03-11
Azoknak, akik úgy gondolják, a császármetszés a "könnyebbik út" egy gyerek világrahozatalához. Azoknak is, akiknek át kellett esniük rajta, és akik nem tudják, mit gondoljanak róla...
Egy császárral szült anyuka szeretné elmondani a teljes igazságot!

Még mindig túl sokan hiszik azt, hogy azok az anyák, akik császármetszéssel szülnek, a könnyebb utat választják. Egy két gyermekes, ausztrál édesanya szeretné elmondani mindenkinek a teljes igazságot. A műtét után néhány órával közzétett néhány felvételt a hasáról, majd azt is elmondta, miért tette ezt.

Olivia White, a blogger édesanya nem fél felfedni a valóságot és mer írni a szülés kevésbé szép részéről is.

Ezt írta Instagram-inlägg bejegyzésében:

Igen, tudom, ebből a szögből nem lehet e legjobb szeflit készíteni, de meg szerettem volna mutatni, milyen az, amikor néhány órával ezelőtt egy egész emberi lényt húztak ki belőled. Itt a képen pedig a méhem alatti feldagadt terület még nem is látszik.

Szóval így néz ki valaki, akit két órával ezelőtt műtöttek, mert császármetszéssel hozta világra babáját. Ez azoknak szól, akik azt mondják, hogy ez gyerekjáték. Akkor képzeld el, hogy van a hasadon egy 15 cm vágás, úgy nézel ki, mint amikor elkapnak egy cápát és kivágnak belőle egy darabot. Ezek után még össze is varrják a sebet egy halászzsinórhoz hasonlító valamivel, miközben a belső szerveid még szinte nincsenek a helyükön.

A fájdalmat még nem érzed, mert spinális érzéstelenítést kértél, de amint elmúlik a fájdalomcsillapító hatása úgy érzed, mintha egy busz vagy egy vonat ment volna rajtad keresztül. És ez még csak a kezdet. Ha nem emlékeztél arra, mikor is kaptad pontosan az érzéstelenítést, egy idő után majd biztos rájössz mert érezni fogod.

Még az is eszedbe jut, hogy talán életed végéig fogsz olyan óriási bugyit hordani, mint a nagymamáid, mert a hasad és a nemi szerved körüli rész fel van dagadva és szörnyen néz ki. Mindenki, akinek volt császármetszése tudja, hogy sokáig kell majd kenőcsöt használni a sebre és ezek a kenőcsök lesznek a legjobb barátaid. Ha nem kellett volna császárral világra hozni a gyerekeimet, akkor most nem is írnék erről a témáról.

Olívia bejegyzésére tömegek reagáltak és nagyon örültek annak, hogy ennyire nyílt volt ezzel a témával kapcsolatban. Sokan azt is megjegyezték, hogy a császármetszéssel kapcsolatos tévhiteket el kell osztani, ne higgye mindenki ezt, hogy ez a legkönnyebb megoldás, ha a szülésről van szó.

Azok az édesanyák, akik császármetszéssel szülik meg gyermeküket, ugyanolyan kemények és bátrak, mint akik nem császárral szültek. 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja