SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A Magyarországon kapható fényvédők tesztje

Családinet [cikkei] - 2011-07-13
A Tudatos Vásárlók Egyesülete kilenc, hazánkban kereskedelmi forgalomban kapható, közepes erősségű fényvédőt vizsgált meg összetevők alapján. Az egészségtudatosként hirdetett termékek mellett kommerszebb készítményeket is beválogattak az értékelt krémek közé.
A Magyarországon kapható fényvédők tesztje

A termékeket a csomagoláson elhelyezett összetevőlisták alapján értékelték aszerint, hogy tartalmaznak-e kritikus kozmetikai összetevőket (pl. PEG, kőolajszármazék), szintetikus illatanyagot, alumíniumot, növényi alapanyagot illetve bio minősítésű összetevőt.

Eredmények:

Az elérhető maximális 12 pontot a vizsgáltak közül egy termék sem teljesítette, de jól szerepelt a 11 ponttal az első helyen végzett Biola (tartósítószer miatt veszített pontot), és a 10 pontos Lavera, amelyben szintén egy tartósítószert és az alumíniumot kifogásolták a tesztelők. A dobogó harmadik helyére 9 ponttal az Ilcsi napozója került (itt szintetikus illatanyag és alumínium meglétéért vontak le pontot).

Mivel a fizikai szűrők a bőr felszínén, és nem a mélyebb rétegekben hatnak, kevésbé károsak, mint a kémiai szűrők. Az összes tesztelt napvédő közül ez a három termék tartalmaz kizárólag fizikai szűrőt, és alapját növényi olajok adják. A Biola és az Ilcsi napozójában nagy mennyiségben találhatók további antioxidáns és nyugtató hatású növényi kivonatok és préslevek. Bio minősítésű összetevőkkel csak az első két helyen végzett termék rendelkezik.

A középmezőnyben végeztek két drogérialánc – a Drogerie Markt és a Rossmann - saját márkás, érzékeny bőrűeknek szánt termékei egyenlő pontszámmal (8 pont). Mindkettő a kémiai fényvédők és a bennük található szilikon miatt veszített pontot, további káros összetevőket azonban nem találtak.


Nagy csalódás volt a szakértőknek az Annemarie Börlind terméke (6 pont), amelyet professzionális natúrkozmetikumként hirdetnek, ennek ellenére több kérdéses összetevőt is tartalmaz. A napvédelmet kizárólag kémiai szűrőkkel oldja meg, és található benne szintetikus tartósítószer, illatanyag, továbbá alumínium is.   

A lista végén közismert, márkás termékek kullognak. Nivea napozónál (5 pont) a kémiai szűrők, kritikus kozmetikai összetevők, szintetikus tartósítószerek és illatanyagok jelenthetik a problémát. A Hawaiian Tropic terméke (4,5 pont) az utolsó helyen végzett Garniernél annyival jobb, hogy ebben nincs alumínium, illetve tartalmaz néhány növényi összetevőt (aloe vera, mangó, papaja). Ezek nem a krém alapját képezik, csak kis mennyiségben szerepelnek benne. A Garnier napozójában (3,5 pont) gyakorlatilag az összes kritikusnak ítélt vegyületcsoport megtalálható, és csak úgy hemzseg a szintetikus illatanyagoktól. 

Ne feledjük, hogy a krémek önmagukban nem nyújtanak teljes védelmet. Fontos, hogy a déli órákban ne menjünk a napra, és hordjunk kart és lábat elfedő vékony anyagú öltözéket, valamint kalapot.


A teszt eredményei és az összefoglaló elemzés: http://www.tudatosvasarlo.hu/cikk/termekteszt-fenyvedo-kremek

Forrás: www.tudatosvasarlo.hu
Fotó: www.foter.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja