SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rosszullét a kánikulában – nem elég csak vizet itatni a gyerekkel!

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-06-15
Végre itt a nyár, amire már annyira vártunk. A nagy kánikula azonban komoly veszélyekkel járhat, ezért nagyon kell vigyázni a kicsikre - és természetesen magunkra is. Nem elég sok vizet inni, az elvesztett sót is pótolni kell, ugyanis akár vízmérgezést is kaphatunk. De hogy mi a különbség a napszúrás, hőstressz, hőpangás, hőguta, hőkollapszus és hőkimerülés között, abban Dr. Varga Károly gyerekorvos segít eligazodni. Kiderül az is, hogy milyen tünetek jelezhetnek bajt, mikor elegendő a pihenés hűvös helyen, és mikor kell mentőt hívni.

Megelőzés

Mielőtt kitérnénk rá, hogy milyen komoly veszélyekkel járhat a napozás és a kánikula, hangsúlyozzuk, hogy a legtöbbet a megelőzéssel tehetünk. Aranyszabály, hogy 11 és 15 óra között ne menjünk napra. Dr. Varga Károly még az árnyékban való tartózkodást sem javasolja ilyenkor, ugyanis az UV sugarak az árnyékben is elérhetnek minket - igaz, hogy nem akkora mennyiségben, mintha a tűző napon időznénk, de így is veszélyes lehet.

Egy napszúrás vagy bármilyen más betegség a kánikula miatt tönkreteheti az egész nyaralásunkat. Ezért is fontos, hogy megelőzzük a bajt.

baba és anyuka strandolPublicDomainPictures képe a Pixabay-en

”Javaslom, hogy helyezzük előtérbe a reggeli és a délutáni strandolást. Sokszor látom, hogy a család késői kelés és kényelmes reggelizés után, 11 óra körül indul el a strandra, a gyerekek pedig a legnagyobb melegben játszanak a vízben. Ezt mindenképp kerüljük el. A gyerekre adjunk sapkát és könnyű, lenge ruhát, védjük a bőrét naptejjel, és 11-15 óra között ne tartózkodjunk a napon.”

Nyári rosszullétek

A következőkben a kánikula okozta problémákat foglaltuk össze. Mindegyik érintheti a gyerekeket is.

gyerekek strandonAnna Armbrust képe a Pixabay-en

Hőkimerülés

Tünetei: fejfájás, szédülés, magas pulzus.

Hőkimerülés akkor következik be, ha tartós kánikulában vagy nagyobb fizikai terhelés következtében erősen izzadunk. Ilyenkor vízhiány és sóhiány is felléphet.

Hőstressz

Ha a kánikulában folyamatosan izzadunk, akkor nemcsak vízveszteséggel, hanem sóveszteséggel is számolnunk kell.

”Nagyon fontos, hogy bár elsősorban vizet kell inni, a folyadékpótlásnak együtt kell járnia sópótlással is, ezért érdemes izotóniás italt is fogyasztani. Az ásványianyag hiány miatt ugyanis ingerlékenység, koncentrációs zavar vagy stressz is kialakulhat” – hívja fel a figyelmet Dr. Varga Károly gyerekorvos.

gyerek strandonAnna Armbrust képe a Pixabay-en

Hőkollapszus

Más néven meleg miatti ájulás. Tünetei: émelygés, fülzúgás, esetleg homályos látás, ájulás.

Ebben az esetben az agyi vérkeringés átmeneti zavara ájulást okozhat, ez azonban csak rövid ideig tart. Ha 15 percnél hosszabb ideig áll fent az eszméletvesztés, és más egyéb tünetek is jelentkeznek, például görcsrohamok, akkor azonnal orvoshoz kell vinni a beteget.

Hőpangás

Tünetei: magas pulzus, hányinger, hányás, száraz száj, verejtékezés.

Főleg azokat érintheti, akik nem megfelelő öltözékben tartózkodak a szabadban a forróságban, a hosszú, zárt ruhában ugyanis könnyen felemelkedhet a hőmérséklet. De komoly fizikai aktivitás, valamint a magas páratartalom is kiválthatja, ilyenkor ugyanis a verejték nem tud elpárologni a bőr felszínéről.

”Ha hőpangása van valakinek, akkor az a legfontosabb, hogy minél előbb árnyékba vagy hűvös szobába kerüljön, és szabaduljon meg a hőleadást akadályozó tényezőktől, például öltözzön át lenge ruhába.”

tengerparton sétaPixabay fotója a Pexels oldaláról

Hőguta            

Tünetei: verejtékezés hiánya, magas pulzus, testhőmérséklet emelkedése, szédülés, hányinger, hányás, hűvös, sápadt bőr, eszméletvesztés.

Ilyenkor az okozza a bajt, hogy a szervezet nem tudja levezetni a hőt. Súlyos, akár életveszélyes is lehet, ezért azonnal orvoshoz kell fordulni, ha valakin ezeket a tüneteket tapasztaljuk!

Vízmérgezés

Tünetei: szédülés, kimerültség, izomgyengeség, súlyosabb esetben eszméletvesztés, kóma.

Ha hirtelen túl nagy mennyiségű vizet fogyasztunk, akkor felborulhat a szervezet nátriumháztartása. Ilyenkor alakul ki a vízmérgezés.

Napszúrás

gyerek strandonAnna Armbrust képe a Pixabay-en

A napszúrás általában rövid ideig tart és jellemzően nem lesz komoly következménye, mégis tönkreteheti a nyaralásunkat, ezért nem árt megelőzni. Ha közvetlen napsütésnek van kitéve a fejünk, akkor túlmelegszik az agyunk - ez történik napszúrás esetén.

A gyerekorvos szerint az alábbi tünetek árulkodnak a napszúrásról:

  • száraz, forró bőr
  • magas pulzus
  • hányinger, hányás
  • fényérzékenység
  • fejfájás
  • gyengeség
  • hőemelkedés vagy láz
  • súlyosabb esetben eszméletvesztés

Így védekezz a napszúrás ellen!

lázas gyerekcottonbro fotója a Pexels oldaláról

Érdemes megfogadni a gyerekorvos javaslatait:

  • tartózkodjunk hűvös helyen,
  • ne közvetlenül a légkondicionáló alatt pihenjünk, érdemes egy másik szobába átmenni ilyenkor és fokozatosan hűteni a lakást,
  • lenge ruhát viseljünk,
  • gyerekeknek is adhatunk fájdalomcsillapítót,
  • pótoljuk az elvesztett vizet és sót, akár izotóniás itallal,
  • tehetünk hideg borogatást a homlokunkra vagy akár a végtagjainkra is,
  • pihenjünk sokat.

”Hányás után egy órán keresztül pihentetni kell a gyomrot, utána pedig el kell kezdeni hűvös folyadékot inni óvatosan, egy-egy kanállal. Ha a gyerek napszúrást kapott, akkor általában nincs is kedve mozogni, nyugodtan pihenjen egész nap. Ha azonban sehogy sem tudjuk ágyban tartani, és mindig szaladgálni szeretne, akkor valószínűleg nem komolyak a tünetei” – mondja a szakértő, aki arra is figyelmeztet, hogy ha a gyereknek nem múlik el a láza másnapra, akkor feltehetően nem napszúrás, hanem valamilyen más betegség, esetleg egy fertőzés állhat a háttérben.

Indexkép: Depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja