SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

15 év alatt a legveszélyesebb leégni! - 5 tipp a biztonságos napozásért

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-06-15
Azt már sokszor hallottuk, hogy 11 és 16 óra között egyáltalán ne menjünk napra. Ahogy azt is, hogy fényvédő krémekkel védekezzünk a káros sugarak ellen. Arról azonban ritkán esik szó, hogy nem mindegy, milyen naptejet választunk babánk vagy kisgyermekünk bőrére, hiszen súlyos reakciók is felléphetnek. A betegségek közül pedig a melanoma a legismertebb, pedig más típusú bőrrákok is megtámadhatják a szervezetet, ráadásul fényérzékenység vagy fényallergia is kialakulhat. Az égések száma pedig összeadódik. Hogy mire érdemes odafigyelni gyerekek és felnőttek esetében, arról Dr. Mónos Zsuzsanna bőrgyógyász, klinikai onkológus beszélt a Családinetnek.

15 év alatt szigorúan tilos leégni!

Az UV-sugárzás a felelős a bőrrák kialakulásáért. Bár azt gondolnánk, hogy ez a betegség csak idős korban jelentkezik, szakértők szerint egyre fiatalabb életkorban, akár már 30 évesen megjelenhet. Éppen ezért fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk a megfelelő fényvédelemre már egészen babakortól. A napfény ugyanis az évek alatt összeadódik.

”A 15 év alatti leégések meghatványozzák felnőttkorban a bőrrák és a melanoma kockázatát. Tehát nem a duplája lesz, hanem a dupla duplája és még annak a duplája. Nem arról van szó, hogy ha valaki leég, akkor dupla esélye van a bőrrákra, hanem százszoros. Tehát 15 év alatt szigorúan tilos leégni” – mondja Dr. Mónos Zsuzsanna bőrgyógyász, klinikai onkológus.

Hozzáteszi, hogy a szervezetnek van egy önjavító mechanizmusa, egy úgynevezett repair mechanizmus, ami azt jelenti, hogy amíg bírja, addig javítja a hibákat, de egy idő után kimerül. A melonoma a legveszélyesebb bőrrák, de más típusú bőrrák is megtámadhatja a szervezetet, ha nem védekezünk megfelelően.

kislány parton sétálLuidmila Kot képe a Pixabay-en

Örökké sötétben lenni, avagy ilyen a fényallergia

A bőrrákon kívül kialakulhat fényérzékenység, fényallergia is, amitől ugyanúgy szenvedhetnek gyerekek is, mint felnőttek.

2001-ben szinte az egész világ felfigyelt egy tragikus esetre, az egykori német szövetségi kancellár felesége, Helmut Kohl váratlan halálára. A nő öngyilkos lett, ugyanis már nem bírta elviselni a fényallergiáját: az utolsó hónapokban már a szobákban lévő lámpák fénye miatt is csaláncsípésszerű hólyagok borították a testét, amelyek fel is repedtek. A nő mély depresszióba zuhant és végül saját maga vetett véget az életének.

Bizonyos vegyszerek, ételek és gyógyszerek is kiválthatnak fényérzékenységet fény hatására.

5 tipp a biztonságos napozásért

1. Egy éves korig ne vigyük direkt napra!

baba kúszik a fűbenLuidmila Kot képe a Pixabay-en

A bőrgyógyász azt javasolja, hogy 1 éves korig ne vigyük direkt napra a gyerekeket.

”Újszülötteket szigorúan tilos, de csecsemőket 1 éves korig sem ajánlott.”

Azaz csak árnyékban legyen a gyermek 1 éves koráig. Séták alkalmával UV-szűrős napernyőt érdemes felszerelni a babakocsira.

Erre a szabályra pedig még várandósan is ügyelni kell. A kismamáknak ugyanis nem ajánlott a napozás, mert a has elvékonyodó bőrén is átjuthatnak az UV sugarak, ráadásul a túlzott felmelegedés sem tesz jót a kismamák méhének.
 

2. Fizikai vagy kémiai fényvédő?

Dr. Mónos Zsuzsanna azt javasolja, hogy kicsi gyerekeknél mindenképp olyan fényvédő krémet használjunk, ami fizikai, vagyis nem szívódik fel.

”Igaz, hogy így egy kicsit furcsán néz ki a baba, mintha le lenne meszelve, de a lényeg az, hogy védi. Nagyobb gyerekeknél ugyanúgy érdemes kerülni a direkt napot az első pár évben, de a gyerek úgyis jön-megy, futkározik, ezért az ő esetükben már kell egy bizonyos fényvédelmet alkalmazni.”

Azokat a készítményeket ajánlja, amiket gyógyszertárban lehet kapni, ezek ugyanis biztosan be vannak vizsgálva és nem szívódnak fel. Ezek nem is engedik át az UV-sugarakat. Házilag készített naptejet semmiképp nem ajánl, ezek nagyon kockázatosak.

Nagyon fontos a körültekintő választás: egy kislány például pár éve szörnyű égési sérüléseket szenvedett egy korábban nálunk is kapható naptejtől.
 

3. Nyári öltözék gyerekeknek

kisfiú sétál a természetbenНаталья Ковалева képe a Pixabay-en

A bőrgyógyász szerint a legjobb, ha fényvédő ruhába öltöztetjük a gyerekünket.

Pólót és sapkát mindenképp adjunk rá mindig, amikor süt a nap, ezeket a vízben is viselje a gyerek. Továbbá megfelelő fényvédő krémmel kenjük be a testét és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sportolás vagy pancsolás után hamarabb lebomlik a krém, így 3-4 óránként újra be kell kenni magunkat.”

Pólóválasztáskor érdemes figyelembe venni, hogy a fehér színű póló 50%-ban átengedi az UV-sugarakat, ellenben a feketével, amelyik elnyeli. Így a fehér ruházat csak 50%-os fényvédelmet biztosít.

4. 11 és 4 között egyáltalán ne vigyük napra!

Ezt nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek esetében is érdemes betartani. Fontos tudni még, hogy felhős időben is le lehet égni, hiszen a felhők az UV-sugaraknak a felét is átengedhetik, ezért felhős időben is be kell kenni magunkat.

5. Faktorszámok

naptejekchezbeate képe a Pixabay-en

Dr. Mónos Zsuzsanna szerint a felnőttek esetében is fontos, hogy ismerjük a saját bőrtípusunkat és ennek megfelelően védekezzünk.

”Aki hamar leég, sosem barnul le, nagyon fehér és érzékeny a bőre, az mindig magas faktorszámúval kenje magát. Aki kreol bőrű, az fokozatosan szoktassa magát a naphoz, először csak negyedórát, majd félórát napozzon, de legalább egy 15 faktoros napkrémet ők is használjanak.”

Indexkép: Bob Dmyt képe a Pixabay-en

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja