SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egészséges falatok vacsorára

Családinet [cikkei] - 2009-10-29
Vacsorára talán hazaér a sokáig dolgozó apuka is a családjához. Adjuk meg a módját, együnk közösen valami finomat!

Nyárson sült pulykafalatok kínai kel salátával

Hozzávalók 2 személyre
20 g durvára vágott mandula
300 g kínai kel
100 g répa
150 g (kis pohár” zsírszegény joghurt

bors
piros grapefruit
250 g pulykamell filé
1-2 kávéskanál sáfrány (kurkuma)
2 ek olaj

Elkészítés
1. A mandulát zsiradék nélkül világosbarnára pirítjuk. A kínai kelt és a répát vékony csíkokra vágjuk. A joghurtot hozzáadjuk a répához és a kínai kelhez, megkeverjük, sózzuk, borsozzuk. A grapefruitot vastagon meghámozzuk, leszedjük a fehér réteget is, majd kikaparjuk a gyümölcshúst a hártyák közül. A közben kicsöpögött levével együtt a kínai kelhez adjuk.
2. Csíkokra vágjuk a pulykamellet, sózzuk, borsozzuk, végül megszórjuk a sáfránnyal. Hurkapálcára tűzzük a húsdarabokat Teflonos serpenyőben egyenletesen forgatva megsütjük.
3. A mandulát belekeverjük a salátába és a forró sült hús mellé tesszük a tálra.

Elkészítési idő
45 perc

Tápérték
338 kcal
37 g fehérje
13 g zsiradék
14 szénhidrát



Mediterrán zöldségsaláta

Hozzávalók 4 személyre
A salátaöntethez:
1 ek pirított apró fenyőmag
1 gerezd fokhagyma
2 kis csomag bazsalikom (kb. 150 g levél)
1 ek oliva olaj
3 ek zöldségleves koncentrátum, vagy leveskocka
3-4 ek olaszosan fűszerezett ecet 

A zöldségsalátához:
2 db piros paprika
1 db sárga paprika
3 db kis articsóka (130 g)
1 citrom leve

250 g répa
200 g cukkini
100 g vöröshagyma
50 g juhsajt (feta is jó)
2 száras bazsalikom
12 szelet bagett

Elkészítés
1. A salátaöntet összetevőit pürévé aprítjuk egy aprítóval, vagy botmixerrel. Ezután félretesszük.
2. A paprikákat negyedeljük, kiszedjük a csumáját és a héjával felfelé egy tepsibe rakjuk le. Addig grillezzük a sütőben, amíg fekete hólyagok nem keletkeznek a Héjján.
Ezután betakarjuk egy nedves konyharuhával és 15 percig hűlni hagyjuk. Ezután leszedjük a héját és 3-4 cm-es darabokra vágjuk fel.
3. Az articsóka szárát 3 cm-esre rövidítjük, a levelek 1/3-át levágjuk a hegyes részénél. A külső kemény leveleket eltávolítjuk. A szárakat meghámozzuk, az articsókát hosszában negyedeljük, meghámozzuk, majd rögtön 1 l citromos vízbe helyezzük, különben megbarnul. A sós vízben 4-5 percig pároljuk az articsókát közepes lángon/hőmérsékleten. Jéghideg vízben hirtelen lehűtjük, majd egy szitában lecsöpögtetjük.
4. A megtisztított répát 2-3 mm vastagra karikázzuk. Fél percig blansírozzuk a forró vízben, majd hirtelen lehűtjük, jól lecsöpögtetjük. A cukkínit előbb hosszában félbe, majd keresztben 1-2 mm vastag szeletekre vágjuk. A hagymát fél centi vastagon felszeleteljük.
5. A zöldségeket leöntjük a szósszal. Rá morzsoljuk a juhsajtot, bazsalikomlevelekkel díszítjük. Bagettet fogyasztunk hozzá. 
 

Csirkemell-szendvics

Hozzávalók 2 személyre
1 csirkemell filé kb. 170 g

bors
nemes édes paprikapor
4 szelet kenyérszalonna
1 kávéskanál kecsöp
1 bagett
4 levél saláta
2 paradicsom
4 kávéskanál majonéz

Elkészítés
1. A csirkemellfilét megmossuk, felitatjuk róla a vizet, jól besózzuk, borsozzuk, paprikázzuk. A szalonnaszeleteket félbe vágjuk, hideg serpenyőbe tesszük, közepes lángon ropogósra sütjük. Konyhai papír törlőkendőre tesszük, hogy felitassa a zsírt.
2. A csirkemellet alacsony vagy közepes hőmérsékleten 12-14 percig barnára sütjük a szalonna zsírjában. A végén mindkét oldalát bekenjük ketcuppel, majd pár másodpercig magas hőmérsékleten pirítjuk. A bagettből levágunk ferdén 4 kb. 15 cm. hosszú szeletet és barnára pirítjuk.
3. A salátaleveleket megtisztítjuk, megmossuk, majd lerázzuk róluk a vizet. Felszeleteljük a paradicsomot. A csirkemell filét vékony, hosszúkás szeletekre vágjuk. Mindegyik szelet kenyérre kenünk egy-egy kávéskanál majonézt, rátesszük a salátalevelet. Két szelet pirított bagettre paradicsomot, csirkemellet, szalonnát rétegezünk. A másik két szelettel befedjük és fogpiszkálóval rögzítjük.

Elkészítési idő
20 perc

Tápérték
458 kcal
30 g fehérje
23 g zsiradék
33 szénhidrát. 

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja