SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így érd el, hogy ne kelljen százszor kérni valamit a gyerektől

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-11-19
"Bence, vedd fel a cipődet, indulunk! Bence, hallottad, amit mondtam? Gyere ide és vedd fel a cipődet! Bence, ne mondjam el még egyszer! Vedd már fel kisfiam, most meg hova rohansz?"
A jelenet sokaknak lehet ismerős. Nincs is annál idegesítőbb, mint amikor százszor kell kérni valamit egy gyerektől, amikor könyörgünk, magyarázunk, ismétlünk, a végén kiabálunk, ő pedig úgy csinál, mintha meg sem hallaná, vagy ami még rosszabb: kajánul vigyorog és elszalad. Pedig lehet ezt másképp is.

A gyerek mintha meg se hallotta volna, még oda sem nézett

Nemrég egy családnál voltam vendégségben, ahol a következő jelenet játszódott le: a kisfiú a földön ülve építőkockázott, anyukája pedig szólt neki, hogy kész az ebéd, menjen kezet mosni, és utána üljön asztalhoz. Közben melegítette az ebédet, mosogatott és velem beszélgetett. A gyerek mintha meg se hallotta volna, még oda sem nézett. Aztán az anyukája megint szólt neki, türelmesen. És megint és megint. De mintha nem is hallotta volna. Még viccelődtünk is, hogy biztos szelektív a hallása. Aztán anyuka egyre dühösebb lett, később már kiabált is, de az sem használt. A vége az lett, hogy fogta a gyereket, bevitte a fürdőszobába, a csap alá tartotta a kezét, megmosta, megtörölte, aztán beleültette a kisszékébe az asztalnál, hogy egyen.

Egészen biztos vagyok benne, hogy ehhez hasonló jelenetek mindenkinél előfordulnak. Van, akinél előbb, van, akinél később pattan el a cérna, talán ez az aznapi hangulatunktól is függ. De egy biztos, sokaknál újra és újra megismétlődik, anélkül, hogy történne valami változás.

Vajon hol hibázott az édesanya? Mit kellett volna másképp csinálnia?


Az ismételgetés nem megoldás, ráadásul fárasztó is

Először is felesleges annyiszor megismételni, mit kérünk a gyerektől – javasolja a Motherly.

Az ismétlés ugyanis, mint azt a fenti példa is mutatja, nem működik, a gyerek nem fogja előbb megtenni, amit kértél tőle csak azért, mert százszor elmondod. Ráadásul megszokja, hogy úgyis ismételgeted a mondandódat, így nem kell egyből figyelnie.

Ha a végén felemeled a hangodat és elkezdesz kiabálni, ahhoz is könnyen hozzá tud szokni, és már csak azért sem fogja megtenni első szóra amit kérsz, mert még "megvárja", amíg kiabálni is fogsz mellé.

Egyszóval: felejtsd el az ismételgetést és a kiabálást is! Ezek nem visznek előre, ettől nem fogja hamarabb teljesíteni a kérésedet!


Várd meg, amíg rád figyel!

A fenti példában az anyuka úgy kérte a gyerekét, hogy menjen kezet mosni, hogy közben minden mással volt elfoglalva a konyhában. Ha ezer teendőd közepette szólsz oda a gyerekhez, úgy kevésbé hallgat rád! Jobban teszed, ha egy kicsit felfüggeszted a teendőidet, odamész hozzá, keresed a szemkontaktust, vállára teszed a kezed és úgy mondod el neki, mit szeretnél. Ekkor még mindig mondhatja azt, hogy nem, de figyelni mindenképpen figyelni fog rád. Ellentétben azzal, amikor mással foglalkozol közben és úgy kéred meg őt valamire.


A szavakat tettek kövessék, segíts neki, ha nem megy egyedül!

Ha elmondtad, mit kérsz tőle, és ő még mindig csak játszik tovább, akkor hajolj le hozzá és ajánld fel neki a segítségedet, például jelen esetben a kézmosásban. A gyerek be fogja látni, hogy két választása van: vagy teljesíti magától, amit kértél, vagy segítesz neki ebben. Így meg tudja tanulni, hogy kérés után mindig cselekvés következik.


Rövidíts!

A kérésedet teljes egészében nincs értelme folyton ismételgetni, ezt korábban már leszögeztük. Azonban a kérés legfontosabb szavát emlékeztetőül néha elmondhatjuk. Például: - Bence, kézmosás!


Tanítsd meg a válaszra!

Ha kérsz valamit és figyelt, akkor válaszoljon is! Tanítsd meg, hogy mondja azt, hogy rendben, értettem, megyek már anyuci, stb. Ebből tudhatod, hogy valóban értette a kérésedet.

Indexkép: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja