SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Most zajlik Miskolcon a tüntetés: ez lett a félórás élőláncból

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-09-12
Hétfő reggel élőlánccal álltak ki iskolájuk felmentett igazgatóhelyettese, Dezsőfi György mellett a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai, később pedig tüntetés alakult ki.

Így zajlanak most az események Miskolcon 

A tüntetést a 444.hu információi szerint a végzős diákok kezdeményezték, az iskolától a tankerületi központig sétálnak. 

A miskolci a Herman Ottó Gimnázium diákjainak és tanárainak reggeli demonstrációját azért indították, mert a gimnázium igazgatóhelyettesét felmentette a beosztásából a tankerület. Arra hivatkoztak, hogy tanártársaival részt vett a polgári engedetlenségben. 

A megmozdulást noÁr közvetíti a közösségi oldalán:
 


 

Molnár Áron színész, a mozgalom alapítója a helyszínen azt mondta: 

"Egy idő után már nincs hova hátrálni, mert mögöttünk szakadék van. És ez a szakadék az oktatásnak a jövője. De hogyha össze tudunk fogni, akkor a határ a szabad ég, és biztos vagyok abban, hogy egy komoly összefogással létre fogunk tudni hozni ebben az országban egy olyan friss, izgalmas és innovatív oktatási rendszert, amelyben a tanárainkat nem fenyegetik, az oktatókat nem különböző papírokkal próbálják ellehetetleníteni vagy befenyíteni, vagy megijeszteni őket, mert részt vesznek a polgári engedetlenségben. Hanem igenis adnak nekik lehetőséget. 

Ma Magyarországon a sztrájk úgy néz ki, hogy aki szeretne sztrájkban részt venni, az egy vicc sztrájkban tud csak részt venni, mert ez egy nem létező sztrájk."

A megmozdulást már akkor eltervezték a diákok, amikor a múlt héten a tankerület felmentette beosztásából Dezsőfi György igazgatóhelyettest. 

A PDSZ ezzel kapcsolatban levélben megkereste Maruzsa Zoltán oktatási államtitkárt, és kifejtette, hogy A tanárok sztrájkrendeleteként elhíresült 2022-es törvény lehetetlenné tette a tiltakozás normális formáját, a sztájktörvénynek megfelelően.

Miskolc mellett máshol is készülnek még szolidaritási megmozdulásra a pedagógusok és a szülők: Budakalászon, a Szentistvántelepi Általános Iskolában is: ők élőláncot szeretnének vonni az épület köré.

A Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium tanárai is kifejezték együttérzésüket, de közülök senki sem mert nyilatkozni, hiszen még „azt is megtiltották”, ezért némán tiltakoztak. Ugyanis kirúgással fenyegették meg őket. 

A Madách Imre tanárai is szolidaritást vállaltak a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesével:


 

A szolnoki Széchenyi István gimnázium tanárai is szolidaritásukat fejezték ki.
 

Indexkép: noÁr / Facebook

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia Zalaszentgróton: összecsomózott lepedőkön próbált leereszkedni a 14 éves lány a 4. emeletről

Egy emberként gyászolja Zalaszentgrót a 14 éves Viktóriát, aki tragikus körülmények között vesztette életét.

Vajna Tímea béranya segítségével lett édesanya, és már úton van a második baba is

Évekig tartó küzdelem után béranya segítségével megszületett Palácsik-Ráthonyi Tímea első gyermeke, és már úton van a második baba is.

Holtan találtak egy tízéves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy tízéves német állampolgárságú fiút a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Berekfürdőn - közölte honlapján a rendőrség vasárnap délután.

Letartóztatták a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját

Elrendelte a bíróság szerdán a holtan talált berekfürdői kisfiú német állampolgárságú anyjának letartóztatását - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.

Tragédia Kalocsán: Meghalt egy gyermek, miután a kalocsi kórházból Bajára küldték

Egy gyermek életét vesztette, miután a kalocsai kórházból Bajára küldték - számolt be az esetről az ATV Híradója. A gyermek kedden délután került a kalocsai intézménybe kruppos köhögéssel és tüdőgyulladással, azonban ott nem látták el, mivel a kórház gyermekosztályát korábban bezárták.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja