SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

BalatonBike365 Port - új kerékpáros központ Balatonfüreden

Családinet [cikkei] - 2022-09-12
Szeptember 10-én adták át a nagyközönség számára Balatonfüreden a BalatonBike365 Port új kerékpáros központot, amely európai szintű szolgáltatásokkal várja azokat, akik bringával fedezik fel a páratlan balatoni tájakat.

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) és Balatonfüred Város Önkormányzata a BalatonBike365 program keretében 15 évre szóló, kölcsönös előnyöket biztosító szerződésben állapodott meg arról, hogy az MKSZ az erre a célra pályázaton elnyert EU támogatásból az önkormányzat által rendelkezésére bocsátott területen kerékpáros központot épít fel és üzemelteti azt.

A balatonfüredi BalatonBike365 Port a Balatoni Bringakörön épült, ahonnan mintegy 20-30 km-re a Balaton-felvidékre indulnak a program keretében kitáblázott kerékpározható utak. "Az együttműködés célja volt, a kerékpárosok igényeinek előzetes felmérésen alapuló szolgáltató központ létrehozása és éves szinten minimum 9 hónapos üzemeltetése, amely egy újabb lépés a balatoni aktív turizmus infrastrukturális fejlesztésében" – mondta dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke. A Kisfaludy stranddal szemben lévő telken a munkálatok 2021. szeptemberében elkezdődtek, az eredmény pedig önmagáért beszél: "100 nm-es modern épületet vehetnek birtokba a bringás turisták, akik itt bérelhetnek klasszikus és elektromos kerékpárokat, a sajátjaikat szervízelhetik, feltölthetik, kisebb kiegészítőket vásárolhatnak, információkat kaphatnak túráikhoz, s megpihenhetnek a bringás kávézóban" – tette hozzá Princzinger. De igénybe vehetők itt egyéb szolgáltatások, mint például a vezetett túrák, felügyelt kerékpár parkoló, csomag és kerékpár szállítás vagy akár bringás programok a helyi és itt nyaraló gyerekek számára.

BalatonBike365 port

A beruházás megvalósításához elengedhetetlen volt a balatonfüredi önkormányzat eddig is nagyon proaktív és rugalmas hozzáállása, valamint az MKSZ - mint pályázó - mellett konzorciumi tagként a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány támogató részvétele.
Az új kerékpáros központot a BB365 Nkft. a térség leginnovatívabb szolgáltatójával, a Balaton Bike Tour-ral együttműködésben üzemelteti. A már évek óta a térségben működő és a kerékpárosoknak tematikus túrákat kínáló vállalkozás társalapítója, Burgyán Péter szerint a rendkívül széles termékpalettával – a kerékpárkölcsönzéstől egészen a szervizig - rendelkező központ jól kiegészíti az ugyancsak a BalatonBike365 projekt keretében létrejött olyan szolgáltatásokat, mint a kitáblázott és pihenőhelyekkel ellátott utak, az azokhoz kapcsolódó túraajánlatok, valamint a www.balatonbike365.hu weboldal és a BB365 mobilapplikáció. Mindezek a bringások kényelmét szolgálják, hogy a szabadidő minél aktívabb és nagyobb élmény lehessen.

tematikus kerékpártúra az Együtt kezdtük helyszínein
 
Az ünnepélyes átadó után a résztvevőket egy tematikus kerékpártúrára hívták meg. A túra során a BalatonBike365 kitáblázott kerékpározható útjain az Együtt kezdtük című legújabb magyar film kultikus helyeit keresték fel, Kerékgyártó Yvonne rendezőnő és a film egyik főszereplője, Hrisztov Toma társaságában.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Lezárult a vizsgálat Egressy Mátyás ügyében, arról, hogy volt-e drog a szervezetében

Az egész országot megrázta a 18 éves Egressy Mátyás halála. A hetekig tartó kétségbeesett keresés, a remény és a bizonytalanság után a hatóságok a Dunában találták meg a fiatal sportoló holttestét. A napokban lezárult a toxikológiai vizsgálat is, amely újabb kérdéseket vet fel, miközben a legfontosabbra talán sosem kapunk választ: miért kellett Mátyásnak meghalnia?

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja