Miért hisszük azt, hogy folyton szórakoztatnunk kell a gyerekeinket? - Programok helyett arra van szükségük, hogy unatkozzanak, elmélyüljenek, számunkra értelmetlen tevékenységeket csináljanak!
Betáblázzuk a napjaikat, pedig még csak most kezdték az életüket
Ismerek olyan anyukákat, akik minden nap viszik a gyereküket valamilyen programra. Hétfőn ringató, kedden baba-mama torna, szerdán kerekítő, csütörtökön babaúszás, pénteken játszóház, hétvégén pedig amihez éppen kedve van a szülőknek, és ami passzol az időjáráshoz - például állatkert vagy bábszínház. Amikor pedig a gyerek épp nem játszik semmivel vagy nincs semmilyen programon, gyorsan a kezükbe nyomják a tabletet, hogy lekössék. Miért?
”Azt hisszük, folyamatosan szórakoztatnunk kell őket” – mondta Vekerdy Tamás pszichológus.
Hagyjuk, hogy elmélyüljön, ne zavarjuk meg!
”Nyáron hosszan elnézegettem egy kétéves kisgyereket a Duna-parton. Kezében két műanyag palackkal álldogált, aztán megbuggyantotta az egyik palackot, és a vizet beleöntötte a másikba. Kiöntötte. Nézte. Megbuggyantotta, beleöntötte a másikba, kiöntötte, nézte. Fantasztikusan sokáig tudják ezt csinálni! Hangsúlyozom: még ma is! – mondja Vekerdy Tamás. - És mit csinál a szülő ilyenkor? Arra gondol, hogy hát hülye ez a gyerek, hogy már huszadjára töltögeti a vizet? Nem, nem hülye, csak érzéki tapasztalást szerez.”
Hai Nguyen Tien képe a Pixabay-en
Ez az elmélyült figyelem és a világgal való spontán ismerkedés rendkívül lényeges, de ma már kevés gyereknek adatik meg, mert máris jön az izgatott helikopterszülő, és vehemensen köröz fölötte.
,,Gyere ide Artúrkám, mutatok neked valamit! Látod milyen érdekes?” És a gyerek esetleg tényleg érdekesnek találja, és még hosszan nézegetné, de a szülő már unja: ,,Na ez már megvolt, most nézd, apa kikavarja ezt a kis homokot, ide is öntsd be, jaj de jó, látod milyen ügyes vagy!!!”
Miért is kellene azonnal mást csinálni, másra figyelni? A szakértő szerint nem jó ilyen gyorsan váltani, mert így a gyerek nem tud elmélyülni.
Vagyis ha folyamatosan újabb és újabb ingerekkel bombázzuk, programról programra visszük, akkor egy idő után elkezd majd unatkozni és követeli a programokat - és magától már nem is lesz képes elmélyülni olyan tevékenységekben, mint a vízöntögetés vagy a szerepjátékok.
Slow parenting – amikor mindenre ráérünk és a kapcsolat minősége számít
”A nyugati családok többsége fokozatosan belecsúszik abba, hogy ,,a négy túlzás” – túl sok tárgy, túl sok választási lehetőség, túl sok információ, túl nagy sebesség – rabja legyen, végigszaladva a napokon, kevés átélt pillanattal és valódi figyelemmel.”
Kutatások szerint a gyerekek hetente több mint tizenkét óra szabadidőt veszítettek el, ez pedig a félelemhez és a nélkülözéshez hasonló problémákat eredményez. A gyerekek körében egyre több a figyelemzavar és a pszichoszomatikus tünet. Többet szoronganak, félnek a kudarctól, a csalódástól és a közérzetük is egyre rosszabb.
Slow parenting. Így nevezik azt a nevelési elvet, amelyik lassú és mindenre ráér. Hiszen nem a programok és játékok mennyisége, hanem a kapcsolat minősége számít. ”A kapcsolat pedig a sietség szüneteiben, "ezekben a földöntúli pillanatokban”, a játékon, a mesén és az édes semmittevésen át mélyül el igazán.”
Belső szabadság
Dayron Villaverde képe a Pixabay-en
Nem véletlen az sem, hogy a keleti kultúrákban olyan nagy szerepet játszik az elmélyülés, a befelé fordulás, a belső tevékenyég. Nyugaton állandóan rohanunk, nincs időnk semmire és senkire.
”Lásd meg a legnagyobb fokú tétlenségben a legnagyobb tettet, és a legserényebb tevékenységben a legnagyobb tétlenséget" – olvashatjuk a Bhagavad-Gítában.
Ez egy nagyon bölcs gondolat és nem véletlenül van az, hogy amikor egész nap rohanunk, akkor gyakran azt érezzük a nap végén, hogy nem csináltunk semmi olyat, ami igazán számít. Bezzeg a kamasz? Egész nap csak lustálkodik, mereng, elmélkedik. Látszólag nem csinál semmit, valójában viszont keresi önmagát, az élet nagy dolgain gondolkozik, hatalmas belső csatákat vív meg, a legnagyobb fokú belső tevékenységet végzi.
”Azzal, hogy a gyereket egyik programról hurcoljuk a másikra, elvesszük tőle azt az úgyszólván érzéki örömöt, amit az egyszerű, hétköznapi tevékenységekben való elmélyülés nyújt. Félreértés ne essék: a programokról szólva sem azt mondom, hogy soha és tilos! Csak azt, hogy mértékkel.”
Hiszen az a gyerek, aki bújócskázik, fogócskázik, homokozik, vizet öntöget, sarazik, az sokkal érzelemtelibben él, mint az, aki programokra jár. Mert ezek a tevékenységek segítik, hogy elmélyedjen, nem pedig a programok.
Indexkép: ???? ?????? képe a Pixabay-en
Idézetek forrása: Vekerdy Tamás: Belső szabadság című könyve
Olvasd el ezt is:
.jpg){kind=small}
Közösségi hozzászólások: