A helikopter szülők sokszor nagy döntéseket hoznak meg gyermekeik helyett, amikor pályát választanak, amikor kiválasztják a főiskolát, vagy a diploma után akár még munkát is keresnek nekik.
A késői serdülőkor, a fiatal felnőttkor egy olyan időszak a gyermek életében, amikor kialakul az önállósága, megtanulja a függetlenséget, újraszervezi a szülő-gyermek viszonyában meglévő szerepét. A helikopter szülő pedig megszakítja ezt a természetes folyamatot. A gyermeket megakadályozza döntéshozatali képességének, önállóságának és függetlenségének megfelelő fejlődésében, érinti kognitív és érzelmi fejlődését is, amellett, hogy erősen csökkenti önbizalmát is.
Biztosan sokaknak ismert szituáció, hogy a gyermek már megtanult cipőt kötni, ami természetesen hosszabb időt vesz igénybe, mintha mi kötnénk. Reggel, amikor sietünk az oviba, a munkába, nehéz türelemmel kivárni, míg sikerül bekötnie a cipőt, ezért szülőként sokszor inkább átvesszük a cipőkötést (is), megmentve ezzel értékes pillanatokat. Azáltal, hogy átvesszük ezeket a feladatokat, amelyeket a gyermek egyébként képes lenne megoldani, csökkentjük önállóságát, önmagába vetett hitét.
A helikopter-szülők sok hasonlóságot mutatnak a túlkontrolláló, túlféltő szülők gyakorlatával, mindkettő magában foglalja ugyanis a gyermek érzelmi és pszichológiai manipulációját. A szülői túlféltés, a gyermek autonómiáját dominánsan korlátozó viselkedés hosszú távú hatása kockázati tényező a fiatalok számára. Az azonban még ismeretlen, hogy a szülői túlféltés mindenképpen negatív következménnyel jár-e, ha a túlkontrollálás csak ritkán fordul elő. Sokkal inkább az látszik, hogy a túlféltés szelektív alkalmazása tartja távol a gyermeket a veszélytől.
A szülői túlkontrollálás
Bár a szülők egyik fő feladata a gyermek viselkedésének szabályozása, a túlkontrollálás ennek a szerepnek a szélsőséges megnyilvánulását képviseli. A túlkontrollálás manifesztálódhat a magas fokú szülői készültségben, a gyermek napi rutinjainak túlzott szabályozásában, a gyermek döntéshozatalaiba való beleszólásban, megakadályozza a gyermek motivációját a saját problémáinak önálló megoldásában, vagy akár az érzelmeit/gondolatait is korlátozhatja.
A túlféltés kockázatot jelent
A túlkontrollálás kockázatot jelent a gyermek autonómiájának túlzott korlátozása révén. A gyermekeknek szükségük van arra, hogy megtapasztalják az akarat érzését, a küzdést, a saját érdeklődésük, értékeik, szükségleteik szerinti (pszichológiai) szabadságot. Ha a szülői szabályozás megakadályozza a fejlődés szempontjából szükségesnek tartott érzések megélését, lépések megtételét, akkor az autonómia érzését sokkal intenzívebben vagy válogatás nélkül, nyakra-főre fogja gyakorolni a gyermek.
Ráadásul azoknak a gyermekeknek, akiknek a magatartása általában a szülők által külsőleg kontrollált, kevésbé van lehetőségük a belső viselkedési szabályozás kialakítására. Belső szabályozás nélkül pedig a gyermekek kevésbé ösztönözöttek arra, hogy megfeleljenek az elvárásoknak azokban az esetekben, amelyeket a szülők nem képesek figyelemmel kísérni (például amikor egyedül vagy a kortársakkal vannak). Éppen ezért a túlféltő szülői magatartás növelheti a fiatalok deviánsabb, lázadóbb viselkedését, különösen az átmenetet jelentő serdülőkorban. Körükben növekedhet a kábítószerrel, alkohollal való visszaélés kockázata, a deviáns társakkal való kapcsolatok kialakítása.
Hasonlóképpen, az autonómia korlátozása hatással lehet a gyermek szorongásának szintjére is. Azáltal, hogy a gyermek önálló döntései hiányoznak, valamint az, hogy csak az alacsony kockázattal járó magatartásformák vannak engedélyezve számára, mind azt sugallják, hogy a világ nem biztonságos. A gyermek így nem képes önállóan megbirkózni a felmerülő akadályokkal, ráadásul úgy érzi, hogy a rossz döntés meghozatala súlyos következményekkel jár.
A túlféltésnek kitett gyermekek megtanulják, hogy a világ egy ellenséges hely, és hogy nincsenek felszerelkezve egy ilyen világgal szembeni megküzdésre. Az efféle hiedelmek pedig nagyobb valószínűséggel járulnak hozzá a kétértelmű/ jóindulatú helyzetek fenyegetőként való értelmezéséhez. Bár annak ellenére, hogy a szorongásos tünetek a serdülőkori átmenet során csökkennek, a túlféltés ebben a fázisban is fenntartja hatását. Kialakul egy kétirányú kölcsönhatás a szülő és a fiatal között, a szorongóbb gyermek sokkal jobban igényli a szülő kontrolláló viselkedését. Így a szülő és a gyermek az egyre kölcsönösebb maladaptív (elégtelen) kényszerkörökbe zárva beragad.
A túlféltő szülő azt tanítja meg gyermekének, hogy ő nem képes a saját lábán megállni, még a cipőjét sem tudja jól bekötni. Azt közvetítik viselkedésükkel, hogy nem bíznak bennük, a képességeikben, így a gyermek egy idő után nem is fog önállóan próbálkozni. Amikor a szülő serdülőkorra belefárad a folyamatos kiszolgálásba, és rájön, hogy a saját túlféltésének az áldozatává vált (…mert a gyerek nem segít a takarításban, nem készít magának egy szendvicset sem, nem jut eszébe elmosogatni), olyankor szeretne változtatni. Ez pedig csak komoly konfliktusok árán lehetséges.
Mit tehetünk?
Bár a túlkontroll hátrányos következményei jól dokumentáltak, nem világos, hogy hol van az a határ, ahol a féltő szülői viselkedés elkezd ártani. Az alacsonyabb mértékű kontrollal a gyermek nem érzékeli, hogy korlátozva van az önállóságában. Ennek megfelelően a szülői felügyelet strukturált formái lehetnek a megfigyelés, a következetesség, a szabályok felállítása, a fegyelmezés. Természetesen nehéz megtalálni az egyensúlyt, és nagy kihívást jelent kiengedni gyermekünket a mai, versengő, sokszor valóban gonosz világba. A helikopter szülő feladata valójában a saját szorongásának kezelése. A gyerek fájdalomtól és hibázástól való védelme nem jó ötlet. A kudarc, a kihagyott lehetőségek, és azok természetes következményei a mentális erő kiépítésének lehetőségei. Érdemes felismerni, hogy a gyermekünk kudarcoktól és küzdelmektől való megóvása most csak azt biztosítja, hogy később több kihívással kell szembenéznie az úton.
Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz a 7köznapi pszichológia Facebook oldalához.
Forrás:
- Partington, L. C., Borelli, J. L., Smiley, P., Jarvik, E., Rasmussen, H. F., Seaman, L. C., & Nurmi, E. L. (2018). Parental overcontrol x OPRM1 genotype interaction predicts school-aged children’s sympathetic nervous system activation in response to performance challenge. Research in developmental disabilities.
- Rousseau, S., & Scharf, M. (2017). Why people helicopter parent? An actor–partner interdependence study of maternal and paternal prevention/promotion focus and interpersonal/self-regret. Journal of Social and Personal Relationships, 0265407517700514.
- Winner, N. A., & Nicholson, B. C. (2018). Overparenting and Narcissism in Young Adults: The Mediating Role of Psychological Control. Journal of Child and Family Studies, 27(11), 3650-3657.
Kapcsolódó cikkeink:
- Több laza szülőt a világnak!
- Túlféltés és mentális zavarok - mi lesz azokkal, akik felnőttként találkoznak először a veszéllyel?
- Nem csak a bántalmazó szülő lehet mérgező: soha nem szorongott még ennyi gyerek
- Mikortól hagyható a gyerek egyedül? - Amit feltétlenül mérlegelj, mielőtt magára hagyod a lakásban vagy az utcán
Forrás: 7köznapi Pszichológia
Kép: elementus / pixabay
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)