Mit mondasz a gyerekednek, ha folyamatosan bántják az óvodában, iskolában? Hagyja figyelmen kívül? Szóljon a tanító néninek? Esetleg arra biztatod, hogy védje meg magát?

Az iskolák és a szülők többsége is az agresszivitással szembeni zéró tolerancia elvét vallja, azaz nem számít az ok: aki üt, büntetést kap. Vannak azonban, akik szerint a védekezés tiltásával valójában a bántalmazóknak kedvezünk, és akit zaklatnak, az legjobban teszi, ha visszavág.

David Coleman ír klinikai pszichológus az Irish Independent című lapban megjelent cikkében darázsfészekbe nyúlt, amikor azt írta, szerinte a bántalmazás elleni legjobb módszer az, ha az áldozat megvédi magát és visszaüt.

„Szeretném, hogy a gyermekeim tudják, kiállhatnak magukért. Nem az a cél, hogy agresszívek és elnyomók legyenek, azt azonban tudniuk kell, hogy nem kötelességük bármit eltűrni a másiktól” – írja.

„Most úgy tűnik, mintha a szülők és az általános iskolai igazgatók azt várnák, mindenki adja meg magát a fizikai erőszaknak. Lehet, hogy szó szerint veszik a parancsot, mi szerint ’tartsd oda a másik orcádat is’? (…) Tapasztalataim szerint – és ezt azok a fiatalok is megerősítik, akikkel együtt dolgozom – ha a kezdeti erőszakra nem érkezik azonnali válasz, nagy eséllyel ismétlődik meg újra. Ha egy gyerek azt látja, büntetlenül bántalmazhat valakit, továbbra is így fog cselekedni.”

Coleman azt szeretné, ha az óvodákban, iskolában nem büntetnék meg azokat a gyerekeket, akik csak önvédelemből keveredtek verekedésbe. Sőt, legjobb az lenne, ha az a gyerek, aki életében először támadott, szintén nem megrovást kapna, inkább segítséget ahhoz, hogyan tudná másképp kezelni az indulatait.

Azt a pszichológus is elismeri, hogy ez a stratégia csak a fizikai bántalmazás esetében követendő. A szóbeli sértés más kategória, online zaklatás esetén pedig kifejezetten ellenjavallott belemenni a játszmába.

Ilyen egyszerű lenne?

Az elmélet hangzatos, a kérdés csak az, ki a bántalmazó? El lehet-e dönteni, ki kezdte? Ki a hibás, ha a gyerek a csúfolódásra adott válaszreakcióként üt? Vagy ha egy véletlen lökést, érintést értelmez támadásnak?

Ranschburg Jenő a Szülők könyve című átfogó művében azt írja, az agresszivitásra alapból hajlamos gyerekek gyakran értelmeznek szándékos inzultusnak valójában teljesen akaratlan baleseteket is. Ha egy kisfiú az óvodaudvaron szaladgálva véletlenül a másiknak ütközik, ezt a másik, ha ilyen beállítottságú, könnyen értékelheti provokációnak.

„Az olvasó bizonyára tapasztalta, minden fiút arra nevelnek otthon: - Te soha ne kezdeményezz, de ha téged bántanak, üss vissza, ne hagyd magad! (A lányoknak nagyon ritkán mondják ugyanezt. Inkább azt tanácsolják neki: ha bántják, kérjen segítséget az óvó nénitől.) Nincsen szándékomban vitába szállni ezzel a nézettel, csak óvatosan megjegyzem: soha senki nem néz utána annak, mikor hiszi azt egy gyermek, hogy bántják őt.”

A visszaütés elnézésével tehát könnyen lehet, hogy valójában az „ő kezdte” jellegű, megoldhatatlan játszmáknak adunk táptalajt.

Kapcsolódó cikkeink:

• Oktatási jogok biztosa: az iskolai erőszak arányai nem, de formái változtak
• A csúfolódás nem csak ott és akkor pusztít - egy hajdan kiközösített lány üzenete a szekálóknak
• Iskolai verekedések? - jótanácsok szülőknek
• 7 ok, amiért érdemes a kamasznak önvédelmet tanulnia

Kép: Lopolo / shutterstock