Mit tegyen a szülő, ha csúfolják a gyerekét?

Így reagálnánk szívünk szerint

A gyermek csúfolása, érzelmi, lelki, szavakkal történő bántalmazása a szülő számára is nehéz helyzetet teremt. Ez a hír a szülő lelkében is fájdalmas húrokat pendíthet meg, hiszen a gyerekek közössége kicsiben leképezi a felnőttek világát, és az agresszióval szemben sok felnőttnek sincs megfelelő eszköztára. Emlékek ébrednek bennünk, magunkról, vagy gyermekkori osztálytársunkról, amikre mi sem akarunk gondolni… A gyerekek tükröt tartanak elénk: ti is bántjátok egymást, ti is kiabáltok egymással, két ember között nálatok is a hatalom irányít… Hát nálunk is!

Legszívesebben azt mondanánk: intézzétek el egymás között! Szólj a tanár néninek! Ne hagyd magad, védd meg magad! Nem lehet, hogy erről azért te is tehetsz? Biztos tetszel neki, azért piszkál! Majd abbahagyják! Engem is piszkáltak, majd elmúlik! Tűrjél, nem lehetek mindig a pajzsod! Ha másik iskolába vinnélek, ott csak elölről kezdődne minden! Ne is törődj vele! Fogyjál le! Azért piszkálnak, mert hagyod! Engem se véd meg senki!

Ez mind rossz válasz. Magunknak is.

Így előzhetjük meg a csúfolódást

A csúfolással, bántalmazással, zaklatással szemben úgy tudunk legjobban fellépni, ha példát mutatunk, kezdettől olyan világba vezetjük be a gyermekünket, ahol a felnőttek tudják kezelni a saját és a másik ember agresszióját is, úgy, hogy abba ne sérüljön meg senki. Ha gyermekünk egy biztonságos világba érkezik, ahol semmiféle bántalmazásnak nincs létjogosultsága, akkor a gyerekeink számára is több lesz a remény.

Mindig képviselnünk kell a gyermek adott életkorának megfelelő szinten, hogy egyik ember soha nem bánthatja a másikat, se fizikailag, se szavakkal, és hogy az erőszakra nem magyarázat, és nem mentség semmiféle másság. Se a bőrszín, se dadogás, se különleges név, se szemüveg, se testsúly, se fogyatékkal való élés, se semmilyen nehézség! Nekünk is és a gyerekeinknek is el kell fogadnunk, hogy az agresszióra semmilyen elfogadható magyarázat és érv nincsen!

A csúfolás, cikizés, szóbeli bántás elleni védekezés másik fontos eleme, hogy otthon alakítsunk ki egy intim, bizalmas légkört, egy élő kapcsolatot, amelyben mindig jut idő és figyelem a gyerekre, és amelyben meg tudja osztani kis életének nagy élményei, eseményeit. Ne csak az érdekeljen minket, hogy milyen osztályzatot hozott, és befizette-e az ebédpénzt. Forduljunk felé figyelemmel, és úgy kérdezzünk, hogy arra legyen kedve válaszolni. Úgy álljunk rendelkezésére, hogy el merje mondani, ha bántják.

Legyen a család egy olyan színtér, ahol védett közegben tudja gyakorolni a konfliktuskezelést, ahol kipróbálhat technikákat és azok hatásait. Legyen a család olyan hely, ahol vannak indulatok, de vannak megoldások is.

A csúfolás elleni megelőző oltás a gyermek önbizalma, önmagába vetett hitének erősítése – ezt a bántások elleni immunitást adó szert a kicsi születésétől kezdve érdemes adagolni.

A reális önértékeléssel bíró gyerekeket ritkábban csúfolják, az ő lényük határozottságot, magabiztosságot sugall, ritkán szúrja ki őket egy hangadó csúfolódó. Amikor csak tudjuk,

jelezzük a gyermekünknek, hogy nagyon akartuk őt, hogy van helye a világban, hogy számos jó tulajdonsága és értéke van, és fontos dolga van a világban – hogy nélküle jóval szegényebb lenne a világ.

Sok óvodás gyerek arra a kérdésre, hogy neki milyen jó tulajdonságai vannak, alig tud egyet is felhozni. Dicsérjük nyugodtan őket, amikor arra a legkisebb okot is adják, és a dicséret mindig legyen köthető konkrét történéshez!

Mit tegyünk, ha már rászálltak a társai?
 

1. Vegyük észre a problémát! Lássuk a gyermekünkön a jeleket, hogy fáradékony, rosszkedvű, rosszul alszik, keveset eszik… Gondoljunk arra, hogy valami rágja a lelkét, ha romlik a teljesítménye, vagy a személyisége hirtelen megváltozik, nagyon magába fordul, vagy az osztály bohóca lesz. Idősebb gyermeknél felhívó jel lehet, hogy kivonul az online térből, törli magát a közösségi médiából, eddig kedvelt stratégiai játékait hanyagolja, kerüli a kortárs csoportot.
2. Adjunk teret a beszélgetésre! Óvatos, bántással kapcsolatos kérdéseit ne hárítsuk el, adjunk teret neki a kibeszélésre, segítő módon álljunk hozzá. Egy ilyen beszélgetés teszt lehet a részéről: mennyire tudunk és akarunk a segítségére lenni? Ő azt szeretné megtapasztalni, hogy a problémát komolyan vesszük, és minden körülmények között segíteni fogunk neki. Hogy nem őt hibáztatjuk, és nem várunk el tőle olyan önmagát megvédő viselkedést, amit még nem tanítottunk meg neki. Azt kell éreznie, hogy már holnap úgy fog az intézménybe menni, hogy szerzett egy olyan tudást, amit az adott helyzetben használni tud.
3. Minek kell elhangzania a beszélgetésben? Hogy mindenképpen vele vagyunk, nincs egyedül. Hogy a bántalmazó viselkedés nem az ő cselekedetének, kinézetének, bármilyen problémájának a függvénye, hanem a csúfolódó gyerek(ek) saját lelkéből eredő viselkedése, amiért nem ő a felelős. Beszélgethetünk olyan jellemzőiről, amik a csúfolódás ürügyei, és dolgozhatunk ezek megoldásán, de mondódjon ki, hogy ezek nem adhatnak felmentést a bántó szándékú viselkedés alól. Mondjuk ki: nem te vagy a hibás, és minden segítséget megérdemelsz.
4. Segítségkérés vagy árulkodás? A kétféle viselkedés különbségére mindenképpen rá kell mutatnunk. A legtöbb gyereknek még kamaszként is szüksége van arra, hogy módszereket kapjon a konfliktusai kezeléséhez, a bocsánatkéréshez, a helyzet tisztázásához és a jóvátételhez is. A gyermek még nincs készen, joga van ahhoz, hogy a képességeit meghaladó feladat esetén segítséget kérjen egy felnőttől. Ahhoz is sokszor felnőtt kell, hogy a gyerek a másik nézőpontját megértse, értelmezze a viselkedése mögött rejlő lelki hátteret, tehát ez nem árulkodás. Újdonság lehet az a gondolat, hogy létezik jóvátétel is.
5. Hol húzódik a határ a humorosság és a bántás között? A „humor” sokszor egy hamis csomagolás, amibe a bántást rejtik. Ha valamin nem tudunk nevetni, és fájdalmas számunkra, akkor az nem humor, ezen a bántalmazottnak nem kell nevetnie. Nem mindegy, hogy valakin, vagy valakivel együtt nevetünk.
6. Stratégiai megbeszélés: Ha megtanítjuk a gyerekünknek az asszertív kommunikáció alapjait, azzal jó technikát adunk a kezébe. De ne gondoljuk azt, hogy egy elméleti tudást ő majd az adott helyzetben zökkenő nélkül mondatokba és viselkedésbe fog tudni fordítani. Legyen ez a tudás inkább gyakorlati! Érdemes szituációkat eljátszani, varázsmondatokat gyűjteni, begyakorolni, játszani ezzel. Ha azt mondjuk egy gyereknek, hogy nem visszaütni kell, hanem fogd meg a másik gyerek kezét, és ne engedd őt ütni, azt érteni fogja: ezt kell szavak szintjére átültetni. Nem könnyű feladat, és a bántalmazás leleményes!
7. A tanár segítségül hívása: csak a gyerek beleegyezésével. Semmit a gyerekről, anélkül, hogy ő tudna róla! Ez az ő életének az első nagy problémája, hadd élje meg azt, hogy alkotó módon részt vesz a megoldásában. Legyünk türelmesek, amíg ez a döntés megszületik, szánjunk időt a problémára. Fordulhatunk iskolapszichológushoz, iskolai, óvodai szociális munkáshoz is – őket pont az ilyen problémák miatt alkalmazza az intézmény. Ezek a szakemberek képesek közösségi szinten kezelni a bántalmazást, drámapedagógiai, vagy helyreállító mediátori programot bevinni az osztályba, óvodai csoportba, ami azért is hasznos, mert a probléma is közösségi. Egy jól működő közösség kiveti a bántalmazást, mert a hallgatag tanúk kilépnek a néma beletörődésből, nem állnak a hallgatással a bántalmazó mellé.

Ne keressük a tanárt első indulatból! A gyerek holnap is abba az osztályba fog bemenni.

8. A csúfoló gyerek szüleinek megkeresése: Ebben az esetben kizárólag megoldásirányú beszélgetés kezdeményezése a cél, nem a hibáztatás, bűnöskeresés, vagy a büntetést központba helyező kommunikálás. Szintén csak úgy, ha a gyerekünk tud róla és beleegyezett.

9. Intézményváltás: Sok szülő ezt szélsőséges lépésnek tartja, és szeretné, ha a gyereke kiállna magáért, nem pedig menekülőre fogná. Attól is félhet a szülő, hogy egy új közösségben újra termelődik ugyanaz a probléma. A gondolatok jogosságát nem vitatva itt a sorrendet kell szem előtt tartani: a legfontosabb ilyenkor a gyermekünk biztonsága és bizalma a szülője felé.  Ez a két tétel tulajdonképpen egy tőről fakad. Nem hagyhatjuk az áldozati helyzeteben egyedül, nem hagyhatjuk cserben, nem élheti meg azt, hogy kiszolgáltatjuk a bántásnak. Ha tényleg a lelki békéje van veszélyben, egy órát se töltsön romboló közösségben!

Majd, ha megtanulta a technikát, majd, ha megerősödött az önbizalma, akkor helyt fog állni! Ha viszont elveszíti a belénk vetett bizalmát, hosszú távon sérülhet.

10. Ejtsünk szót a csúfolódó gyerek problémájáról is! Ő is gyerek, ő sincs még készen, gyakran kifejezetten az önbizalom-hiányos gyerekek csúfolódnak. Ne mondjuk azt a gyereknek, hogy a csúfolódó, cikiző gyerek egyszerűen gonosz.

Eljön az az idő, amikor a gyermekünk már nem húzza a fejére a takarót, hanem újra vidáman lép ki a világba, egy olyan tapasztalat birtokában, hogy együtt a szülőjével megharcolta a megharcolnivalót.

Ha csúfolják a gyereket, nem világvége van, hanem feladat.

Indxekép: Depositphotos.com