Mezei Csongor Andrea - megjelent cikkei

Az Unicef kezdeményezésére 2015-ben létrejött Gyermekjogi Civil Koalíció aggodalmát fejezte ki a választás utáni napokban kiadott új gyermekvédelmi törvénymódosításokkal kapcsolatban. Az új szabályozás még nem is hatályos, de máris hozzáláttak a hatékony megvalósításához. Fél év alatt 15000 gyermekvédelmi szakellátásban dolgozót vetnek majd alá olyan magánéleti kérdéssor megválaszolásának, amely a munkaidőn túli minden tevékenységüket górcső alá veszi, még a hálószobájukba is bepillantást igyekszik nyerni.

Sok hasznos felfedezést köszönhetünk annak, hogy tudósaink a laboratórium homályában ki tudtak kotyvasztani valami számunkra hasznos szert. Ki gondolta volna azonban, hogy a szigorúan ellenőrzött kísérleti feltételek között akár a szerelem is előállítható? Valóban azoknak van igazuk, akik azt gondolják, hogy bizonyos határokon belül a szerelem bárkivel kialakulhat, ha elég sok figyelmet és intimitást biztosítunk a kapcsolatnak? A kísérlet a jelek szerint ezt erősíti meg.

A demenciával kapcsolatos félelmek minden idős hozzátartozóért felelős családtag lelkében ott élnek. Az értük való aggodalom mellett a család megszokott életvitelét is félthetjük, hiszen a demens beteg ápolása nagy áldozatot igényel.

Könyvet kidobni, összefirkálni, nyálas ujjal lapozni olyan bűn, melyet kultúrember nem követhet el. Ezzel szemben a történelem során nem kevés állam élt azzal a saját törvényei által nyújtott jogával, hogy a rezsimnek nem tetsző könyveket végrehajtói stílusban elégesse. Rousseau hiába írta le, hogy a "könyv elégetése nem válasz a könyvre", ma sem mindig válaszok kellenek.

A szerelmet szokás úgy elővezetni, mint egy váratlan villámcsapásszerű érzést vagy sorsszerűséget. Ez a megélés azért is lehet valós, mert a mesésen induló románcok, melyek nagy érzelmi megrendüléssel járnak, gyakran azoknak a filmeknek az első jelenetei, melyeket már leforgattunk a szüleinkkel való kapcsolatunkban.

A szülő egyszer csak elkezdi érezni, hogy valami nincs rendben. A gyerek minden nap úgy indul el az iskolába, mint aki poklot készül járni. Rémálmai vannak, reggel karikás szemekkel ébred, fejfájásra, hasfájásra panaszkodik. Több pénzt kér tízóraira, mégis alig eszik, veszít a súlyából, tolltartója, személyes tárgyai rendre eltűnnek. Biciklije tele van sérülésnyomokkal, jegyei romlanak, hosszú ujjú pulóverét a csuklójára húzza, kapucniját pedig a fejére. Amikor saját magáról, mint értéktelen és semmire való emberről nyilatkozik meg, a szülő már biztos benne: valaki zaklatja, bántalmazza őt az iskolában. A fenti példák már súlyos abúzusra utalnak, melyben azonnal segítséget kell kérni.

Chuck Derry egy minnesotai pszichológus, aki olyan bírósági vagy gyámhatósági ügyek vádlottjai számára vezet csoportokat, ahol bántalmazás áll a háttérben. A csoportban való megjelenés a bántalmazók számára kötelező, ezzel enyhíthetnek a bűncselekmény megítélésén, és vélhetőleg segíti őket a kapcsolati készségeik fejlesztésében, az önkontrollban és a dühük kezelésében.

A május 1-jei ünneplés különös emlékeket és gondolatokat ébreszt azokban, akik ennek a sajátságos csapatépítő tréningnek még a részesei voltak. Az ország szovjet megszállását követően központi pártirányítással rendezték meg az ünneplést és egészen 1989-ig tartott a szokás, bár az utolsó két évben már lankadó érdeklődés kísérte. Az erős években százezrek vonultak fel a kijelölt útvonalakon, majd szétszéledtek a városi ligetekbe és a munkatársak körében töltötték a délutánt.

Már csak pár hét van hátra a színházak nyári szünetéig, addig még éppen akad annyi idő, hogy kamasz fiúnk kedvét meghozzuk a színházhoz. Lehet ez teljes iskolai osztályok számára is jó program, csak jól kell választani. Adott esetben még házhoz, akár iskolához is lehet rendelni az előadást.

Buddha, aki közéleti karrierje elején még a szolid Sziddhárta herceg névre hallgatott, nagy megvilágosodása idején újszülött fiát és feleségét hagyta el azért, hogy az önmegvalósítás rögös útjára lépjen. A kérdés lényegében az, hogy mennyire hitelesek azok a vallási vezetők, akik vizet prédikálnak, de bort isznak, avagy hozhatnak-e isteni üzeneteket nekünk Isten méltatlan képviselői? Használhat-e Isten bűnös lelkeket képviselőiként, avagy minden hiteltelen próféta lerombolja a spiritualitáshoz vezető utat? Miért követjük őket mégis?

Az idézet Légrádi Gergely Falaink című regényéből származik. A történet Anya és Fia egymásnak szóló monológjaiból áll össze, olyan mondatokból, melyeket valójában a két szereplő sosem mond el egymásnak. A könyvben nem érti anya a fiát, a fiú az anyját, elzárkóznak egymástól, nem beszélnek egymással, mindketten a saját külön létrehozott világukba merülnek. Az elbeszélés műfaja ebben a regényben új értelmet nyer: anya és fia úgy beszélnek el egymás mellett, hogy csak az olvasó hallja ki a fájdalmat, a magányt, vagyis a kimondatlan szavakban rejtőző traumát. A csend harsog.

Ez a történet egy tisztán látó, etikus oktatóról szól, aki a lehetőségei végső határáig elment azért, hogy biztosítsa a hallgatói számára az esélyegyenlőséget. Ez a történet egy fiatal egyetemista fiúról szól, akinek gazdag és befolyásos családja vizsgalehetőséget biztosított neki annak ellenére, hogy nem teljesítette a vizsga feltételeit. Ez a történet egy olyan országról szól, ahol egy egyetemi docens, aki történetesen azt kutatja, hogy egy demokratikus rendszer hogyan fordul át diktatórikus rezsimbe, az állását veszti el azért, mert számonkérte az egyetemtől a saját szabályainak áthágását.

Lucas Jemeljanova az első ember a világon, aki sikeresen birkózott meg egy különösen agresszív típusú agyrákkal. A ma már 13 éves fiú gyógyulása óriási reményt nyújthat a betegséggel küzdő gyerekeknek, mert az esete új irányt és ötleteket adhat a kutatásnak.

2005 januárjában az akkori köztársasági elnökünk, Mádl Ferenc kegyelemből felfüggesztette Simek Kitty jogerős büntetésének végrehajtását. Az akkor 16 éves lány másodfokon két év két hónap letöltendő szabadságvesztés büntetését kapta, amiért az őt és egész családját bántalmazó, szexuálisan molesztáló nevelőapját álmában lelőtte. A férfi azonnal életét vesztette.

A halogatás lényegében azt jelenti, hogy valamit meg kellene tennünk, de nem tesszük. Ez nem hangzik jól, mégis rengeteg ember halogatja a tennivalóit, egy bizonyos Pató Pál csúfos vége óta sem halt ki az emberiségben ez a kis gyarlóság. De mire jó a halogatás? Mert valami nyeresége biztosan van, ha annyi ember csinálja - a statisztikai adatok szerint inkább a fiatalok, mint az idősebbek és inkább a férfiak, mint a nők...

Dr. Kürti László, a kiváló és rendkívül népszerű szolnoki gyermeksebész december elején tette közzé a felhívását arról, hogy pár hónap múlva nyugdíjba megy, és a hátralévő aktív idejében már nem tud új műtétekre időpontot adni. A mostanáig előjegyzett műtétjei kitöltik a megmaradt műtéti napjait, így a rendelésére érkező és műtétre szoruló gyerekeket csak tovább irányítani tudja.

A ’70-es, ’80-as évek gyerekei közé tartozom, akik iskolás korukban a nyakukban hordták lakáskulcsukat, önállóságuk és szabadságuk jelképét.

Pár napja bukkant fel a könyvesboltokban egy mélyinterjúkkal tarkított esszékötet Anya szív címmel. Talán az első nyersen őszinte szöveg egy anya tollából, aki meg merte írni, hogy anyának lenni valójában: szívás. A kötetben szó esik arról, hogy az anyaság olyan teher, melynek valódi mibenlétét évszázados tabuk védik attól, hogy a nők beszélni merjenek róla, hiszen a titok nyereséges a patriarchális berendezkedésű társadalmak számára.

Az anyák könnyű és látható célpontok, ők mindig szem előtt vannak. Az anyaság egy olyan mítosz, amelynek mitikus figuráit nemcsak megtartó szeretet, hanem állandó kritika és támadás is éri.  Még Batman is lepottyanna az égből, ha állandóan megszólnák a fesztávolságát vagy a repülési magasságát, de az anyáknak bírniuk kell a romboló kritikát. A más gyerekneveléséről mindent tudók állandó megmondása folyamatosan ott zümmög a fülünkben, hogy még véletlenül se ringassuk magunkat egy sikeresen teljesített küldetés ábrándjában. Nincs olyan hivatal, állás vagy pozíció, ami annyi fogadatlan prókátort vonzana, mint az anyaság. Anya vagy? Akkor célpont vagy.

Gypsy Rose Blanchard édesanyja egy bájos, alázatos szívű és odaadóan gondoskodó szülő volt, aki egyedülálló anyaként, hihetetlen erőfeszítések árán nevelte kislányát. Környezete csodálattal figyelte, ahogy minden sorscsapás után újra és újra felkelt és mosolyogva cipelte terheit.

A 13-19 éves korosztályban évente 50-60 fiatal lesz öngyilkos ma Magyarországon, tehát körülbelül kétosztálynyi gyerek. A lelkisegély szolgálatok adatai szerint a karantén időszaka óta drasztikusan növekedett az öngyilkos gondolatok miatt segítséget kérő gyerekek száma. A tanárok ma arról számolnak be, hogy minden osztályban van legalább egy gyermek, aki pszichiátriai támogatásra szorul, és még örülhetünk, ha hozzájut ehhez. Mi történt, ami miatt ennyi fiatal választja a végleges kilépést? Nem akarnak élni, vagy nem akarnak így élni? Jánosi Valériát, lapunk szakértőjét kérdezem.

Hópehelyként szállnak ránk lassan a napok, ahogy közeledik felénk a Mindenek Feletti Karácsony. Az ünnep, amely egyszerre tükör, amiben meglátjuk, hol tartunk, merre tartunk és kik kísérnek minket az utunkon, ám egyben megterhelő feladat is. A Karácsony komoly, méltóságteljes ünnep, ugyanakkor egy feszültséggel járó megmérettetés, megterhelés. Olyan súlyos stressz forrása, amelynek a szakirodalom mára már külön nevet is adott: Strasmass.

Úgy tűnhet, hogy karácsonykor végre szabad a vásár, a szeretet és az összetartozás ünnepén a távoli rokonoknak is szabad ölelgetni, puszilgatni a gyerekeket, hiszen az érintés a szeretet kifejezése. Most szabad aztán igazán ölbe húzni őket, vagy az arcuk finom bőrét csipkedni, megsimogatni a hátukat. Az érintés azonban különös, illékony teremtmény: csakis két ember közös akaratából jöhet létre, még akkor is, ha az egyik fél csak egy kisgyerek.

Vannak olyan karácsonyi filmek, melyeknek a megnézése minden évben hagyomány a családban, amelyek a fadíszítés és a szaloncukor majszolása mellett elengedhetetlen kellékei a Karácsonynak. És lesznek évről-évre olyan új filmek is, melyekhez bekuckózunk a szobába, bejglit veszünk a tányérunkra, és olyan képekkel simogatjuk a lelkünket, melyeknek üzenetét egész évre betárazzuk. A karácsonyi filmnézés része az ünnep varázsának.

Lehet, hogy látszik rajta, hogy egy nő írta, de ez korántsem szól ellene. Jánosi Valéria, párkapcsolati coach, lapunk szakértője fogalmazta meg: szinte csak olyan párokkal foglalkozik, akik szeretik ugyan egymást, de kapcsolatuk kezdetén nem fogalmazták meg a szükségleteiket egymás számára, és nem értették meg azt sem, hogy a közös háztartás közös ügy. Ezért a kapcsolat folyamatos feszültségben zajlik, a pár pedig olyan problémával fordul szakemberhez, melyet már a kezdetkor tisztázhattak volna.

L. Ron Hubbard, a szcientológiai egyház megalapítója eredetileg sci-fi író volt, később filozófusként és egyház alapító "nagy testvér"-ként értelmezte saját működését. Egy vitatott történet szerint még regényíró korában villant agyába a nagy gondolat: "Ha milliomos akarsz lenni, alapíts vallást!" Ő mindenesetre alapított egyet és milliomos is lett. Teremtő fantáziájának jó hasznát vette a vallás téziseinek kimunkálásakor.

A "rózsaszín lőfegyver" olyan szókapcsolat, ami megtestesít mindent, amit az önellentmondásról elképzelni tudok. Az az amerikai fegyverbolt, amelyik kifejezetten gyerekek számára forgalmaz puskákat, címkeként a "gyerek, fegyver, lány, rózsaszín, ajándék" és a "Karácsony" szavakat tartotta helyénvalónak megjelölni a tartalomhoz. A My First Rifle fantázianevű Crickett fegyver mellett a karácsonyi választékban találhatunk fegyveres plüssállatokat is, és olyan gyerekekről szóló tanmeséket, akik felnőtt felügyelet nélkül is vadásznak és zsákmányolnak...

2020 óta jogszabály rendelkezik arról, hogy a hatodik évüket augusztus 31-ig betöltő gyerekek számára kötelező megkezdeni az első iskolaévet. Sem az óvoda, sem a szülők nem dönthetnek már arról, hogy gyermekük iskolaérett-e, hosszas hivatali procedúrán keresztül lehet csak elérni, hogy a gyermek még egy évet az óvodában tölthessen, ami biztosíthatná számára a sikeres átmenetet az iskolához. Gyarmathy Évának, a Prima díjas lélektani szakírónak, pszichológusnak, az SNI Tehetségeket Segítő Tanács megalapítójának 1000 gyerekre kiterjedő vizsgálata arra a riasztó tapasztalatra jutott, hogy a vizsgált elsősök 20 százaléka nem felelt meg az iskolarendszer elvárásainak.

Negyvenhétmillió ember tekintette meg azt a pár perces videót, amely azokat a varázslatos pillanatokat mutatja be, amikor egy-egy csecsemő először látja meg a gyönyörű világot a neki készített vadonatúj szemüvegen át. A videóban semmi tragikus és váratlan nem történik, nem tartalmaz brutális híreket és megható zenei aláfestés sem járul hozzá, mégis óriási a hatása. Erre a képsorra van szükségünk ma.

Léteznek-e egyáltalán kölcsönösségen alapuló, szimmetrikus kötelékek, vagy minden kapcsolat ügyes kihasználás, amelyben az erősebbik fél mindent visz? Akit egyszer beengedtünk, azt onnantól feltétel nélkül szeretnünk kell? Természetes az, hogy mindig az egyik fél ad, miközben a saját szükségletei háttérbe szorulnak? Lehet-e egy barátság is mérgező?