„Összeomlanak, mert nem gondolták korábban, hogy amit csináltak, annak ekkora súlya van”

- mondja Bojti Andrea. A netes zaklatás komoly érzelmi károkat okozó viselkedés, mely fölött nem lehet elsiklani azzal, hogy a gyerekek még kicsik, csak játszanak, vagy ők még nem gondolják a mondataikat komolyan. Minden olyan bántó, erőszakos, megalázó megnyilvánulás, amely közösségi oldalon, e-mailben, online játékban vagy chat-en keresztül történik, az bántalmazásnak számít, az igazságot sérti és fájdalmat, kárt okoz az elszenvedőnek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy

netes bántalmazásnak minősül a kirekesztés is, sőt a figyelmen kívül hagyás, és az információtól való elzárás is.

De kiből és miért lesz zaklató, netes bántalmazó, megfélemlítő osztálytárs?

Mi indít bárkit arra, hogy egy társát a többiek által kizárassa a csoportból, vagy akár egyetlen beszélgetésből is? Hogy jut eszébe egy gyereknek hazug üzeneteket küldeni, és azzal a másik gyerek önbecsülését lerombolni, melynek újbóli felépítése évek munkája lehet? Milyen elmében születik meg a gondolat, hogy szexuális tartalmú üzeneteket, vagy meztelen szelfiket küldjön minden kérés nélkül?

Miért osztja meg másokkal valaki a rábízott titkot, vagy követi a másikat valamilyen elektronikus eszközzel?

A bántalmazás formái

A fraping kifejezés egyfajta internetes lejáratást jelent, melyben a zaklató bejelentkezik az áldozata netes fiókjába annak tudta nélkül, és az ő nevében képeket, szövegeket küld, melyek által leértékelődik az áldozat személyisége.

A netes bántalmazás egy másik típusa a dissing, vagyis hírnévrontás, azaz a nem valós információk terjesztése az áldozatról.

Bántalmazási forma a trollkodás, zavarba ejtés is, a becsapás, és a személyiséglopás is.

A flaming, vagyis lángháború trágár, támadó jellegű üzenetek küldését jelenti.

Különösen kegyetlennek és gonosznak tűnik a netes zsarolás esete, amikor a zaklató bizalmas információk kiadásával fenyegetőzik, és pénzt vagy szívességeket kér a hallgatásáért cserébe, vagy a kapcsolatból kilépni akaró fiatal zsarolása azzal, hogy a meztelen képei kikerülnek a közösségi médiába.

Kik ezek a gyerekek? Mi jár a fejükben? Menthetetlenül gonoszok? Kell-e lépnünk az ő érdekükben is?

A zaklató, bántalmazó gyerek is gyerek, tehát még nincs készen, egy változásra, fejlődésre képes személy. Ezt fontos tudnunk, és fontos hinnünk ebben.

A bántalmazóról kialakított taszítóan gonosz és megátalkodott gyerek képe mögött többnyire egy rengeteg problémával küzdő, magányos, elhanyagolt gyermek áll, akinek annyira szüksége van a figyelemre, hogy azt még olyan módszerekkel és eszközökkel is el kell érnie, melyek nem legálisak.

Sok bántalmazó gyerek már maga is átélt bántalmazást, az otthoni kapcsolatain keresztül nem kap elég törődést, esetleg fenyítik, verik otthon, vagy egy előző közösségben ő volt az áldozat. Sokan közülük nem tudnak az iskolai karrierjük során sikereket elérni, nem tudnak tehetségeket vagy jó osztályzatokat felmutatni, rangot vagy népszerűséget szerezni a kamaszok állandóan folyó népszerűségi versenyén.

A bántalmazó viselkedésű gyerekek általában gyengébb empátiás készséggel rendelkeznek, mint a kortárs csoport, és erős bennük a szociális versengésre való hajlam, vagyis a világot alá-fölé rendeltségű viszonyokon át élik meg. Ez azért van így, mert a felnőttek egy ilyen világot mutattak meg nekik, valószínűleg otthonukban a családi élet is hierarchikus, a családban valaki irányítani igyekszik a többieket, és a hatalmát erőfölénnyel biztosítja fölöttük. A bántalmazó gyermekek megerősítésre, visszajelzésre, figyelemre és hatalomra vágynak, mert saját környezetükben ezt mutatták számukra értéknek. Ha a viselkedésükkel nevetést és figyelmet váltanak ki a közösségben, ráerősítenek a bántalmazó technikákra.

Ezek a gyerekek az esetek nagy részében már jóval a bántalmazás előtt adnak jeleket arról, hogy nem érzik jól magukat a bőrükben, és segítségre, támogatásra szorulnak.

Ha a jelzéseikre nem érkezik válasz a felnőttek világából, akkor lobban be az elkeseredett bántalmazás, ami valójában sem boldogságot, sem örömet nem okoz a bántalmazónak, még kevésbé nyújt megoldást az égető szükségleteire és problémájára. Mikor pedig kiderül, hogy mit tett a gyerek, sokszor még a szülő is elfordul tőle, és alig titkolt undorral néz rá, a szülői közösség pedig igyekszik megszabadulni tőle.

Mit tehetünk?

Mind a közösség, mind a szülők oldaláról az a legfontosabb üzenet, hogy a bántalmazó viselkedés nem elfogadható, nem is fogadjuk el, és azt azonnal abba kell hagynia!

Ennek a beszélgetésnek azonban óriási különbséget kell tennie a viselkedés és maga a gyermek között – a gyermek nem azonos a viselkedésével! A szóban forgó tettet el kell ítélnünk, azonban nem ítélhetjük el magát a gyermeket is.

Amikor elítéljük magát a gyermeket, azaz lemondunk róla, elveszíthetjük a vele való kapcsolatot, és ő teljes irányítás és kötelék nélkül maradva tényleg jóvátehetetlenül rossz döntések irányába léphet. A tettel való szembesítés történjen meg, de maradjon meg magánál a tettnél, ne térjen ki előző történetekre, és ne jósoljon csúnya jövőt.

Érdemes a bántalmazó gyermektől magától kérni javaslatokat a további viselkedésére, és azok betartását figyelni, nyomon követni.

Óriási felszabadító ereje lehet annak, ha megadjuk számára a lehetőségét valamiféle jóvátételnek, ez ugyanis megszabadíthatja a gyereket a romboló szégyentől és bűntudattól.

Jóvátétel lehet valamilyen cselekedet a bántalmazó részéről, mely segít az áldozat egyensúlyát visszaállítani.

Szankciókat is kilátásba helyezhetünk, de érdemes azt lépcsőzetesen tenni. Az eseményeket sok beszélgetéssel érdemes feldolgozni, melynek során hagyjuk őt az érzelmeiről beszélni, azokat megnevezni, a szavak szintjén megélni.

Ha a haragot szóban kifejezheti, nem kell a tettekig jutnia. Mutassuk meg neki, hogy a világ más elveken működik, hogy félreértett valamit, hogy a közösség egymásért van, és nem egymás ellen.

A bántalmazás közösségi műfaj, a feloldásnak is közösségben kell megtörténnie. A bántalmazó viselkedésre ráerősíthet az osztály figyelme, vagy akár a néma cinkosok bólogatása. A viselkedés nem működne a cinkosok és szemlélők nélkül, tehát a közösség szerepének feldolgozása is feladat. Az iskolában vannak segítők és hasonló helyzetekre kialakított programok.

A világnak mind a bántalmazott, mind a bántalmazó számára újra kell épülnie, és ebben mindkettőt segítenünk kell 

Az empátia fejleszthető. Tegyük ezt azért is, mert ugyanazon a bolygón élünk, és a kirekesztett, eltanácsolt, leírt gyerekek egy másik közösségben újra fel fognak bukkanni, így a problémát csak térben helyezzük át. Végső soron pedig a kezeletlen bántalmazó gyerekekből bántalmazó felnőttek lesznek, akik azután köztünk élnek majd.

Utasítsuk el a bántalmazást, de ne utasítsuk el a gyereket. Értékeket átadni csakis szeretetkapcsolatokon keresztül lehet, ha azt elveszítjük, valóban elszabadulhat a pokol.

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...