SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ezt a gyereket biztos, hogy verik, most mi legyen?

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2021-04-19
Kihallatszik a kiabálás, és tompa puffanások zaja a szomszéd lakás ajtaja mögül. A gyerek elkapja a fejét a liftben, ha meg akarom nyomni az emeletválasztó gombot. Télvíz idején egy rövidnadrágban, és a tornazsákjából kivett cipőjében vacog. Ha az alkarján lévő kék foltokra bámulok, ráhúzza a felsője ujját a foltra. Verik.

Most mi legyen?

Mert én jó emberként szeretnék reagálni erre a helyzetre! Nem szólok a más dolgába (érdekében sem?), nem olyan fából faragtak. Nem is biztos, hogy jól látom, hogy jól vontam le a következtetést. Egy pofon nem a világ, bár van egy széles világ, és van, akinek szűkös benne a mozgástér. A szülő jogköre a házi fegyelmezés, és senki nem szólhat bele abba, hogy egy másik ember hogyan neveli a gyerekét. Ezekkel megnyugtathatom magam, csak az a baj, hogy egyik sem igaz.

Jó ember vagyok, és ebbe nem fér bele, hogy árulkodom. Egyéni jótéteményekbe fogok. Beszélgetésbe próbálok elegyedni a gyerekkel, aki úgy néz rám, mint egy baltás gyilkosra. Átkopogtatok egy tányér süteménnyel, mire az ajtót nyitó felnőtt rémülten szabadkozik. Az előszobai ajtó tükrén hosszú repedés húzódik végig. Ezekkel se lehet mit kezdeni, gondolom, aki nem akarja, hogy segítsenek neki, annak nem is lehet. Megérdemlik a sorsukat. Sínen tartható életek mennek tönkre egyetlen rossz döntéstől, egyetlen mulasztástól.

Minden 10. gyereket bántalmazták már. Magyarországon a gyermekek bántalmazásával szemben egy 2005-ös törvény értelmében zéró tolerancia van érvényben. Hogyan lehet ennek a törvénynek érvényt szerezni? A gyermekvédelem a bántalmazás észlelésére egy jelzőrendszert működtet, melynek tagja a védőnő, az orvos, a rendőrség, a pedagógus, a családsegítő szolgálatok, a gyermekjogi képviselő, és sok más hivatalos és civil szervezet is. Ennek a jelzőrendszernek van még egy tagja, akit a törvény utolsóként említ: az állampolgár.

Vagyis én. Törvényben előírt kötelességem szólni. Abban a helyzetben vagyok, hogy nem kell mérlegelnem a jóemberségem és a feljelentgető szerep feszültsége között. Jelzést kell tennem, hogy a gyerek segítséget kapjon.

 

Kinek kell szólni?

A jelzőrendszer tagjai együttműködnek egymással, tehát bármelyik értesíthető. Azonban érdemes kicsit mérlegelni, hiszen egy jobb sorsra érdemes gyerekért küzdünk. Minden résztvevő a saját eszközeivel tudja kezelni a jelzést, a rendőrség távoltartást rendelhet el, az Önkormányzat segélyt oszthat, minden szervezet a saját protokollját követi. Jó, ha tudjuk, hogy a BTK szerint a bántalmazás fogalmába beletartozik a „folyamatosság” is, ellentétben a Gyermekvédelmi törvénnyel, mely az egyszeri bántalmazással szemben is zéró toleranciát hirdet. A rendőrség értesítése olyan súlyos bántalmazásnál vezet célra, ahol tanú és bizonyíték is van.

Ha azt látom, hogy a gyereket minden valószínűség szerint verik, a helyi Gyermekjóléti Szolgálathoz érdemes fordulni, és ott jelzést tenni. Nekik vannak olyan eszközeik, melyekkel hatással tudnak lenni a családra. Lehetőség van rá, hogy kérjük a jelzésünk „zártan kezelését”, vagyis a nevünk titokban tartását. Tehetünk jelzést e-mail-ben, telefonon is, a Szolgálat minden esetben ki fogja vizsgálni az esetet. Sok hasonló esetben az is elég, hogy a szociális munkás megjelenik a címen, és elkezd dolgozni a családdal, pszichológust, dühkezelési tréninget, párterápiát javasol a családnak. A fordulatot a család életében csakis az jelentheti, ha megjelenik a külső személy (hatóság), emiatt felborul a bántalmazás dinamikája, az elkövetőt szembesítik a tettével, és a hatóság látókörben tartja a családot. A változások ilyen körülmények között felgyorsulhatnak.

Sokan hangoztatják, hogy a gyermekvédelmi rendszer lyukacsos, nem teljesít maradéktalanul. Lehet, hogy a gyereket fogják kiemelni, nem a bántalmazót. Lehet, hogy a védőháló néhol foszlik, de a szakemberek csakis akkor tudnak bevonódni, ha jelzést kapnak. Ez a mi dolgunk! A szomszéd gyerekért ennyit tudunk tenni. Egy tálca süti csak abban erősítené meg a gyermek addigi tapasztalatait, hogy nincs érdemi segítség a számára.

A mi felelősségünk eddig ér, de ez bizony a mi felelősségünk.

Nyitókép: depositphotos
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja