SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Altatási tippek gyakorló szülőktől, a békésebb estékért

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-01-16
Anyukákat, apukákat kérdeztünk az ismeretségi körünkben, hogy milyen trükkökkel tették gördülékenyebbé az esti fektetést. Némelyik kapott tanács ellentmond egymásnak, de a felsorolt módszerek közül biztos, hogy mindenki talál olyat, amit maga is szívesen alkalmazna.


Korai fektetés

„Egyszer egy sokgyerekes anyától hallottam egy tanácsot: az egész napot szervezzük úgy, hogy a gyerekek időben kerüljenek ágyba. Ehhez mi is ragaszkodunk. A legidősebb gyerekem már 10 éves, de neki is takarodó van 8-kor. Ez megakadályozza, hogy túlpörögjenek. Öt gyereket nevelünk, meg is bolondulnánk, ha éjjelig fenn rohangálna az összes. Megszokták ezt így, és nagyon békés estéink vannak. Igaz, ez azzal jár, hogy reggel fél 7 körül kelnek, de legalább így az iskolába indulással sincs problémánk.” (Timi)


Hangoskönyv

„Nálunk minden gyereknek külön szobája van, de a középső sokat panaszkodott, hogy fél a sötétben. Sokat olvastunk az éjjeli fény káros hatásairól, ezért azt nem akartuk, ehelyett betettünk neki hangoskönyvet. Ez annyira bejött, hogy a mai napig a felvett mesére alszik el, és nem tudom, ezért-e vagy sem, de a tanítója szerint kiemelkedő a hallás utáni szövegértése.” (Anita)


A megszokás hatalma

„Mi nem ragaszkodunk a korai lefekvéshez, a rutin viszont mindig ugyanaz. A 4 éves lányom hónapokig ugyanabból a könyvből kéri a mesét, majd következik a fejből mondott történet, szintén szóról-szóra ugyanúgy minden áldott este, majd az ének, ami nálunk egy éve a Ha én rózsa volnék… Várom már, hogy ennél kicsit változatosabb estéink legyenek, de őt most ez nyugtatja meg” (Dóri)


Időzítő

„Nálunk az időzítő oldotta meg a problémát. Beállítjuk általában öt percre, a gyerek is látja, mennyi idő van még hátra, és amikor megszólal, abba kell hagynia, amit épp csinál. Így fel tud készülni arra, hogy hamarosan vége a játéknak, fürdésnek, bárminek, és gyakorlatilag nincs hiszti vagy alkudozás” (Gyuri)


Egy szobában a testvérekkel

„Mi mindhárom gyereket következetesen egyedül elalvásra szoktattuk, és ez remekül működött a kezdetektől. Az utóbbi egy évben azonban egyre gyakoribbá vált, hogy az 5 éves lányom este még sokáig kijárkál, behív, nem tud elaludni. Végül kibökte, az bántja, hogy a bátyjai egy szobában alszanak, neki pedig egyedül kell lennie. Ezért most beköltöztettük a fiúkhoz, és azóta újra jól elalszik ő is. Pedig milyen sok gyerek örülne a külön szobának!” (András)


Szánj rá több időt!

„Kezdd fél órával korábban, mint kezdenéd! Ennyi a titok. :)” (Csilla)


Következetesség a kezdetektől

„Én teljes mértékig egyet értek Tracy Hoggal, aki azt írja a Suttogóban, hogy „Úgy kezdd, ahogy folytatni akarod!”. Tudtam, hogy nem akarok nagy korában az altatással, kiságyba szoktatással kínlódni. A fiam külön szobában, a maga ágyában, egyedül alszik el a kezdetektől. Voltak persze néha próbálkozásai, de soha nem mentünk bele a játszmákba. Az egész óvodai csoport minket irigyel, mert nálunk semmiféle altatási gond nincsen.” (Orsi)


Pótvacsora

„Lefekvés előtt fél órával még felajánljuk a pótvacsora lehetőségét. Amióta bevezettük ezt a rendszert, soha nem jut eszükbe lefekvés után, hogy ők még éhesek.” (Mariann)


Fektetés szeretettel

„Szerintem a legfontosabb az, hogy a fektetési procedúra a lehető legnyugodtabb legyen. Évekig összebújva aludtam el a lányaimmal, el nem tudom mondani, hányszor aludtam be mellettük. Olyankor mindig megnyíltak nekem. Most már kamaszok, nem kell őket altatni, de az esti összebújós beszélgetés lámpaoltás után továbbra sem maradhat el. Hiszem, hogy megérte az áldozatot, hiszen ennek köszönhetően különlegesen bizalmas a kapcsolatom a 13 és 15 éves lányokkal.” (Szilvi)

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: emrahozaras / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Lehet, hogy te is ADHD-s vagy? A felnőttkori ADHD 8 árulkodó jele

Sok szülő akkor kezd el gyanakodni saját ADHD-jára, amikor a gyermekét kivizsgálják, és a tünetek feltűnően ismerősnek tűnnek. Nem véletlenül: az ADHD gyakran halmozódik a családokban, felnőttkorban pedig sokkal kevésbé látványos lehet, mint gyermekkorban.

Szőlő utcai ügy - Bangó Sándor közösségi oldalán megnevezték "Zsolti bácsit", a Fidesz-KDNP büntetőjogi lépeseket tesz

Bangó Sándornak, a Szőlő utcai nevelőintézet egykori lakójának TikTok-oldalán kedden hajnalban megjelent egy bejegyzés, amelyben megnevezik, hogy ki "volt az a bizonyos nevezetű Zsolti bácsi". A Fidesz-KDNP kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében rágalomnak nevezte az állítást, és jelezték, megteszik a szükséges büntetőjogi lépéseket.

Öt- és tízéves gyermek vezetett külön jetskit - súlyos fejsérülés lett a vége

A nyári kikapcsolódás pillanatok alatt tragédiába fordulhat - ezt bizonyítja az a dunaharaszti jetskibaleset is, amelyben egy ötéves kisfiú súlyos koponyasérülést szenvedett, miután összeütközött tízéves testvérével. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik, mert a két gyerek önállóan vezette a vízi járműveket, ami a hatályos szabályok szerint nem megengedett.

Elhunyt a 18 éves Kiss Csanád Noel - gyászol a magyar vízilabda

Mély megrendülést váltott ki a magyar sportéletben a hír, hogy mindössze 18 éves korában elhunyt Kiss Csanád Noel, a KSI SE tehetséges vízilabdázója. A fiatal sportoló a korosztályos válogatott tagja volt, az elmúlt szezonban pedig már az OB I-ben is bemutatkozhatott. A család arra kér mindenkit, hogy tartsák tiszteletben gyászukat, és mellőzzék a találgatásokat a tragédia okával kapcsolatban.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja