Bizonyára mindannyiunkat értek már életünk során degradáló, sértő megjegyzések, becsmérlő bírálatok, melyek jelentősen negatív üzeneteket tükröztek saját magunkkal kapcsolatban. E szavak sok esetben nem tudnak csak úgy egyszerűen leperegni, köddé válni, elsöprő erejük észrevétlenül emészti a lelket, számtalanszor okoz láthatatlan sebeket. Ez a hatás különösen akkor tetten érhető, ha a személy már gyermekkorában is folytonos szóbeli bántalmazásoktól átitatott közegben nevelkedett. Vajon mik okozzák a legmélyebb sebeket? Hogyan alakítja a szavak negatív ereje a fejlődő személyiséget? Az alábbiakban a felnövekedés során átélt negatív megjegyzésekkel, kommunikációs fordulatokkal és azoknak a felnőtt személyiségre gyakorolt hatásaival foglalkozom részletesebben.

Folyamatosság – mikor a szavakkal bántás a hétköznapok része

Szinte elkerülhetetlen, hogy bizonyos kommunikációs és érzelmi reakciómódok, konfliktuskezelési trükkök generációról generációra adódjanak át. A berögzött és káros kommunikációs mintákat sok esetben akaratlanul tanuljuk szüleinktől, közvetlen környezetünkből, így nagyon nehéz belőlük kilépni.

Természetesen előfordul, hogy a szülő időnként elveszti türelmét és a szavai feletti kontrollt, így sértő módon szól a gyermekéhez. Ha mindezek után a felnőtt képes kommunikálni érzéseit, elnézést kérni, és a gyermek szintjén elmagyarázni, hogy miért reagált éppen így, azzal nem okoz károsodásokat. A szavakkal bántás egyik kulcsjellemzője a rendszeresség. A bántó, lekicsinylő megjegyzéseknek, illetve a bűntudatot ébresztő kommunikációs stílusnak folyamatosan jelen kell lenniük ahhoz, hogy verbális támadásnak minősüljenek és maradandó, rejtett sérüléseket okozzanak.

Sokszínűség – hány féle képpen lehet szavakkal bánatani?

Olykor bele sem gondolunk, hogy az ártatlannak is vélhető, berögzött és gyakran alkalmazott üzenetek, megjegyzések mennyi kárt okozhatnak a másik személy lelki világában. A kritikus, bíráló, sértő megjegyzések elsődleges táptalaja a család. Az itt hallott üzenetek nagyon mélyen elraktározódnak, negatív hatásuk sokszor egy életen át végigkíséri a személyt.

• Direkt út: Előfordul, hogy a bántó szavakat közvetlenül, nyíltan alkalmazzák. Például számos esetben a családtagok a szellemi képességekre tesznek megjegyzést:
  „hülyének”,
  „ostobának”,
  „gyengeelméjűnek” nevezik a gyermeket. Sokszor a nemkívánatos, negatív jellemvonásokat hangsúlyozzák:
  „semmirekellőnek”,
  „lustának”,
  „szerencsétlennek” titulálják, illetve az is megtörténhet, hogy a létezésével kapcsolatban tesznek degradáló, megsemmisítőleg ható kijelentéseket:
  „Bárcsak meg se születtél volna!”,
  „Senkinek sem kellesz, csak a terhünkre vagy!"
• Burkolt üzenetek: Megtörténhet az is, hogy nem ennyire direkt úton, kerek perec mondják a gyermek szemébe véleményüket, inkább szarkasztikusan, vicceskedve, finoman lekezelő stílusban fogalmazzák meg. Gyakran ezek a megjegyzések elsőre ártatlan tréfának tűnhetnek:
  „Te biztosan a sor legvégén álltál, amikor az észt osztogatták!”
  „Olyan a fogad, hogy a pókot kiharapod a sarokból!”.
  Sok esetben gúnynevek formájában használják őket: „pápaszemes”, „vakarcs”, „digi-dagi-daganat”.
• Nevelő szándék: Megesik, hogy a szülők bántó megjegyzései útmutatásnak tűnhetnek, a nevelés céljával leplezik a sértéseket, mindeközben az alkalmatlanság érzését keltik a gyermekben. Például amikor sikerre biztatják a gyermeket, majd a cél elérésekor, ha nem lett tökéletes az eredmény, megfosztják a gyermeket a sikeresség érzésétől: „Lássuk be, ehhez nem vagy elég ügyes”
• Rivalizálás: A kamaszkor különösen fenyegető lehet, előfordulhat, hogy a szülők rivalizálni kezdenek a gyermekkel. Az anyák félelmet élnek meg, hogy megöregszenek és elvesztik szépségüket, az apák a tekintélyüket, férfiasságukat érzik veszélyben, ezáltal versenytársat láthatnak a velük azonos nemű gyermekükben. Kritikus megjegyzéseiket általában gyermekeik nőiességre / férfiasságára vonatkoznak. Tudattalanul azt üzenik nekik: „Nem lehetsz vonzóbb, sikeresebb, boldogabb nálam!” A rivalizáló szülők gyakran maguk is sérüléseket szenvedtek gyermekkorukban, nem kapták meg az őket illető figyelmet, illetve korábban ugyanilyen versengést kellett megélniük saját szüleikkel vagy testvéreikkel.
• Káros kommunikációs stílusok: Szintén negatív hatású lehet a családban használt alapvető kommunikációs stílus. A kommunikáció a kapcsolatteremtés elsődleges eszköze, idővel a sok üzenet, amiket a gyermek kap a környezetétől, egyetlen végkövetkeztetéssé formálódik: „Ilyen vagyok én!”
  Ez a vélelem az önképet is jelentősen befolyásolja. Az úgynevezett implicit közlésekről megesik, hogy első hallásra nem is gondolnánk, mennyi veszélyt rejtenek magukban. Ezek a közlések anélkül tartalmazzák az üzenetet, hogy egyértelműen ki lennének mondva. Általában a nem-verbális csatornák (például: hangsúlyozás, gesztikuláció) által tudja meg az illető, hogy mit is szeretnének tőle. Ilyen lehet például egy kamasz gyermeknek címzett mondat: „Bomba robbant a szobádban?”, mely helyett a közvetlen kérést tartalmazó, „Légy szíves tegyél rendet a szobádban!” egyenesen tükrözi a szándékot, és nem értelmezhető szemrehányásként, bűntudatkeltésként. Ugyancsak veszélyt rejtenek magukban a tagadással kezdett felszólítást tartalmazó mondatok, például: „Nem kéne elmenned bevásárolni?”
  Ez a kifejezésmód tükrözi az üzenetet küldő személy fölényét és rosszallást fejezhet ki, szidalomként, negatív minősítésként is lehet értelmezni. Szintén problémát okozhatnak az inkongruens közlések, amikor a verbális és a nem-verbális jelek ellentmondanak egymásnak. Például ilyen lehet az első alkalommal kikísérletezett, odaégett sütemény láttán tett gunyoros megjegyzés: „Igazán remek cukrász vagy!”

A láthatatlan sebekből formált páncél – a szóbeli bántás hatása a felnőtt életre

Bár a barátok, tanárok, testvérek és rokonok is nagy sérüléseket okozhatnak megalázó, bántó megjegyzéseik által, mégis elmondhatjuk, hogy a gyerekek a szüleikkel szemben a legkiszolgáltatottabbak.
A gyermekek még nem tudnak különbséget tenni az igazság és a vicc, a fenyegetés és a tréfálkozás között. A szarkazmust és a humorosnak szánt túlzásokat szó szerint veszik, mivel még nem alakult ki az a tudásuk, hogy elvonatkoztassanak a szó szerinti értelmezésektől, ők még csak a szavak konkrét erejét érzékelik.

Mindez rendkívül mély nyomokat hagyhat, és megannyiszor előfordul, hogy a bántó szavak viharában felnövekedett személy a biztonság legkisebb hiányakor is hiperérzékenyen reagál, vérig sértődik, félreérti mások megjegyzéseit, szinte minden megnyilvánulásból a rá vonatkozó rosszat, bántó szándékot hallja ki. A túlérzékenységet és az emberekkel szembeni bizalmatlanságot fejlesztik ki eszközként, hogy megvédjék magukat a további sértésektől.
Előfordul, hogy fizikailag is elzárkózik az emberi kapcsolatoktól, magányossá válik. Ha a szülőktől rendszeresen hallott negatív véleményeket, szemrehányást keltő kommunikatív formákat beípítik önmagukba, önértékelésük is sérültté válhat. Önmagukról és a világban való boldogulásukról is negatív képet alakíthatnak ki.

Sok esetben az önmagukról kialakított negatív kép miatt bűntudatot éreznek, ha valamiben sikeresek. Így gyakran a tényleges képességeiknél alacsonyabb munkahelyi pozíciót választanak, gyengébben teljesítenek.

Rendkívüli károkat okozhatnak a gyermek létezésére tett, „Bárcsak meg se születtél volna!”-jellegű üzenetek. A verbális közlések ebben a formában mérhetetlenül nagy fájdalmat és zavart okoznak sőt, akár önbeteljesítő jóslattá is válhatnak. Gyakoriak lehetnek a későbbiekben az öngyilkossági gondolatok, tervek, kísérletek, vagy az önkárosító, önpusztító magatartásformák (például: kábítószerfüggőség). A felnőtt személy mindennapi kommunikációja is sérüléseket szenvedhet. Mivel a kommunikációs folyamatokba teljes személyiségünket beleadjuk, gyakoriak lehetnek a félreértelmezések. Számtalanszor előfordulhat, hogy az előzetes tapasztalatoknak köszönhetően az illető többet olvas bele a felé érkező közlésekbe (például szemrehányást, gúnyt hall ki belőle), holott ez egyáltalán nem állt a beszélgetőpartner szándékában. Ha valaki nem tartja sokra magát, hajlamos lehet rá, hogy az ártalmatlan üzeneteket is negatív szándékúnak értelmezze, és ezzel méginkább kisebbrendűnek ítélje önmagát.

Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy szavainknak hatalmas ereje lehet, bánjunk velük felelősséggel, használjuk őket a lehető legátgondoltabban. Amennyiben észleljük magunkon, vagy ismerősünkön, hogy a szavak fegyverének áldozatává vált, ne habozzunk mielőbb szakember segítségét kérni.

Tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni? Kövesd a 7köznapi Pszichológia oldalát a Facebookon!

Kapcsolódó cikkeink:

• Az iskolából eltanácsolták, de hős anyukájának hála az évszázad feltalálójává vált
• Szavakkal is lehet ütni - 8 mondat, amit sose mondj gyermekednek
• 6 mondat, amit minden óvó néni szótárából örökre ki kellene irtani
• 9 mondat, amelyet gyermeked szeretne hallani tőled
• Biztos vagy benne, hogy felismernéd: bántalmazó kapcsolatban élsz?

Forrás: 7köznapi Pszichológia
Kép: Olena Yakobchuk / shutterstock