SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A szülői szeretet egész életünkben elkísér

- 2018-10-14
"Itt az ideje, hogy kilökd a fészekből! Tapasztalja csak meg az élet buktatóit!" - közölte az óvónőnk a tavalyi fogadóórán. Majd kifejtette, hogy túlságosan burokban neveljük Fannit, aminek véget kell vetni.
A szülői szeretet egész életünkben elkísér

Én viszont azt feleltem, hogy eszem ágában sincs így tenni. Egyfelől Fanni még csak 6 éves. Másfelől engem sem löktek ki a szüleim a fészekből, hanem megvárták, amíg magamtól szárnyra kapok. Anyukám igazi tyúkanyó volt, aminek köszönhetően csodálatos gyerekkorom volt. Én ugyanezt szeretném Fanninak megadni.

A férjem ugyanolyan szerető, védelmező családban nőtt fel, mint én, és semmi, de semmi hátránya nem származott belőle egyikünknek sem. Nem értek minket kudarcok, nem kaptunk hatalmas pofonokat az élettől. Mintha a szeretetburok, amiben felnőttünk, egész életünkben elkísért és megóvott volna minket. 13 év házasság után is nagy szeretetben és harmóniában élünk. Hiszem, hogy ez nagymértékben a boldog, szerető családnak köszönhető, amiben felnőttünk.

Beszélgettem ismerősökkel, akik szintén szeretetburokban nevelték fel a gyerekeiket. Ők is azt mondták, hogy a gyerekeiket, akik már felnőttek, ma is körül lengi és védelmezi a szülői szeretet, amiben nevelkedtek.
 

Többféle burok van ugyanis.

Van a korlátozó, fojtogató burok, ami megnyomorítja a gyereket. De létezik a szerető, védelmező burok, aminek a falai átjárhatóak. A gyerek kedvére kalandozhat, de ha szükséges, bármikor visszatérhet belé. Mi ilyen burokban neveljük Fannit. Mindig annyit kap belőlünk, amennyire szüksége van.

A burok pedig tökéletesen működik. Fannit is körbelengi a szeretetünk, hatalmas önbizalmat nyer abból, hogy tudja, ránk mindig számíthat.

Múlt héten ismét kaptam egy pozitív visszacsatolást, amikor az új óvó nénink megjegyezte, hogy ritkán látni ilyen felszabadult, nyitott gyereket, mint a lányunk.

Fanni tehát marad továbbra is a fészekben, és ha majd eljön az ideje, kirepül magától.

Forrás: Lányomnak az életről
Indexkép: pxhere

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja