Renee Jain, amerikai életvezetési tanácsadó, a gyermeki szorongást kutató szakértő, elmondása szerint maga is szorongó gyerek volt. Öt éves korában öccse műanyag baseball ütőjét szerette volna párnája alatt tudni, mert úgy érezte, szüksége van valamiféle fegyverre, amivel meg tudja védeni magát és családját. Testvére kis, sárga játékszerét tartotta legideálisabbnak erre a célra. Szülei azonban merőben másképp vélekedtek erről. Nem értették, miért aggódik, minek után úgy érezték, nincs semmilyen logikus ok, ami táplálhatja szorongását: a környék, ahol éltek, biztonságos volt, sosem próbáltak betörni hozzájuk, éjjeli álmukat egy riasztóberendezés őrizte. Ugyanakkor ki mondta, hogy a szorongás logikus dolog? Általában nem az.

Amit most Renee utólag szorongásnak jellemez, szülei csupán egy kis extra aggódásnak véltek. Nem értették, hogy a rettegéssel teli gondolatai valóságosak, ezért igazi idegrendszeri válaszokat keltenek. Lássuk, tipikusan mit kezdtek a számtalan „Mi van ha…?” kezdetű kérdésével? Mi van, ha kirabolják őket? Mi van, ha véletlenül elfelejtik bezárni az ajtót? Mi van, ha a rabló a lakásban találja az anyukáját? A szülei első reakciója ezekre a felvetésekre mindig a megnyugtatás volt. Következő lépésként a saját logikájával próbálták őt meggyőzni. Mikor egyik stratégia sem vált be, szemmel láthatóan frusztráltak lettek, ez meg is látszott rajuk. Nagyszerű szülők voltak, mindig támogatták őt, csak nem érették, min ment keresztül ebben az időszakban. El kellett telnie néhány évtizednek ahhoz, hogy Renee rájöjjön, miről is van szó tulajdonképpen, és ennek megfelelően olyan módszereket találjon, amik valóban enyhíti az aggodalmait.

Hogy segítsen a hasonló cipőben járó családokon, összeírt öt tipikus, a szorongásaira válaszként elhangzó mondatot, amiket ugyan mindig szeretettel mondtak neki, de valójában teljesen haszontalannak bizonyultak. Ez után összeírt néhány alternatívát is, ami viszont nagyon is segítenek az ilyen esetekben.

Íme a lista:

1. Amikor a szülő azt mondja: „Minden rendben lesz. Bízz bennem!”

A gyerek, ha ki tudná fejezni, ezt válaszolná erre: „Anyu, tudom, hogy azt akarod, hogy jobban érezzem magam, de az agyam pont az ellenkezőjét mondja nekem: szerinte semmi sem lesz rendben. És a testem, úgy néz ki, erre a válaszára hallgat, a szívem csak úgy dobog, a tenyerem izzad, a gyomrom ugrál. A te szerető szavaid nehezen győzik le azt, ami bennem folyik”.

Mit mond a szakma erre? A stresszre adott reakció, az idegrendszer közvetlen válasza. Ez egy fajta védekező mechanizmus, ami veszély esetén aktiválja a ’küzdj vagy menekülj’ választ. A szorongás is ezt utánozza. Mikor gyermeked fülig merül a szorongásban, testét hirtelen elönti egy sor, a túlélést segítő vegyi anyag, ami megnehezíti a tiszta gondolkodást, következésképpen a megnyugható szavak sem érnek el hozzá.

Próbálkozzunk ezzel: Először gyermeked idegrendszere által adott válaszára reagálj. Segíts neki megnyugodni mély lélegzetvételekkel. Ez segít az elmét a "küzdj, vagy menekülj" reakcióból átállítani egy nyugalmi státuszba.

2. Amikor a szülő azt mondja: „Nincs semmi, amitől félned kellene.”

A gyerek, ha ki tudná fejezni, ezt válaszolná erre: „emlékszel az első randira, az első napra a munkahelyeden, vagy a biciklibalesetedre? Talán a ti szüleitek is tudták, hogy minden rendben lesz, de te nem ezt érezted, féltél. Az én félelmem is igazi.”

Mit mond a szakma erre? Kutatások során kiderült, hogy a szorongás egyfajta vészcsengőt szólaltat meg gyermekben. Ez egy téves riasztás, de ennek ellenére nagyon is valóságos. Ez a jelzés védelemként szolgál, a gyermeked stresszel, fél, de azért szeretné a helyzetet valahogy túlélni. Azért, hogy gyermeked biztosan felfigyeljen rá, agya eltúlozza az aggódás tárgyát, pl. egy utcán fekvő botot kígyónak néz.

Próbálkozzunk ezzel: Meséld el gyermekednek, hogy tudod, mit érez, és segíts neki, kifejezni azt. Mondd azt, hogy „látom, hogy megijedtél. Előtte én is sokszor féltem, és tudom, milyen érzés ez.”

3. Amikor a szülő azt mondja: ”Hadd mondjam el az érveim, miért nem kell aggódnod."

A gyerek, ha ki tudná fejezni, ezt válaszolná erre: „Tudom, hogy amit mondasz, annak van értelme. Valójában arról van szó, hogy nehéz tisztán és logikusan gondolkodni ezekben a pillanatokban. Rengeteg érzelem kavarog bennem most, és csak ezekre tudok fókuszálni. Tényleg nehéz tisztán gondolkodni.”

Mit mond a szakma erre? Bizonyított, hogy a szorongásra adott válasz egyik mellékterméke az, hogy a homloklebeny, ami egy logikusabb része az agyuknak, lefagy, míg elménk sokkal jobban automatizált érzelmi része tovább működik. Ebben van némi ráció, elvégre az ősembernek nem maradt túl sok ideje megfontolni bármit is, gyorsan el kellett döntenie, hogy elfut a ragadozó elől, vagy harcba száll vele.

Próbálkozzunk ezzel: Csillapítsd az idegrendszerét vizuális gyakorlatokkal. Kérd meg gyermekedet arra, hogy képzeljen el egy nyugodt, békés helyet. Kérd meg, hogy lélegezzen ki és be, olyan ütemben, ahogy jól esik neki, közben írja le ezt a kitalált, nyugodt helyet neked. Ha már gyermeked nyugodtabb lett, beszélgess vele arról, hogy az érzések nem kész tények. Meg lehet őket kérdőjelezni, mondjunk ilyeneket „neki”, hé, nem hiszem, hogy te igazi vagy!”

4. Amikor a szülő azt mondja: „Ne legyél már ennyire aggodalmaskodó!"

A gyerek, ha ki tudná fejezni, ezt válaszolná erre: „Tudom, hogy frusztrált vagy, sőt dühös is. Ettől nagyon rosszul érzem magam, mert nem szeretnék aggodalmaskodó lenni, tényleg nem. Abba szeretném hagyni, csak nem tudom, hogy. Bárcsak tudnám!”

Mit mond a szakma erre? Az aggódó gyerekek tudják, hogy a többi gyereknél jobban aggódnak, mert már kicsi koruktól „aggodalmaskodónak” bélyegzik őket. Össze is hasonlítják magukat más, kevésbé szorongó gyerekkel. Sőt, sok gyerek attól szorong, hogy ő szorong. Ehhez még hozzáadódik a szülőktől és gyerekektől kapott jó nagy adag bűntudat, amitől már teljesen szerencsétlennek érzik magukat. A tartósan szorongó gyerekek gyakran épp olyan gyámoltalannak érzik magukat, mint a felnőttek.

Próbálkozzunk ezzel: Próbálj meg tudatosan nem címkéket akasztani gyermekedre. Ehelyett, mikor nyugodt, magyarázd el neki a szorongás evolucionális jelentőségét. Ez használ? Igen! A gyerekek szeretik tudni, hogy a szorongásnak oka és célja van, és, hogy bizonyos mértékig mindenki aggódik.

5. Amikor a szülő azt mondja: „Nem értem, miét aggódsz annyira.”

A gyerek, ha ki tudná fejezni, ezt válaszolná erre: ”Tudom, hogy nem érted, de szükségem van arra, hogy legalább próbáld megérteni, hogy min megyek keresztül. Tedd a kezed a zakatoló szívemre, figyeld a gyorsuló légzésem, nézz rám... ez valóságos. Akarom, hogy megértsd. Szükségem van rá, hogy megértsd. Kérlek, mond, hogy érted! Kérlek!”

Mit mond a szakma erre? Mikor a gyermeked szorong, ijedtnek és tehetetlennek érzi magát. Ha Te, mint szülő szintén tehetetlennek érzed magad, az nem baj, sőt, ezzel az empatikus érzéssel irányíthatod őt. Azzal, hogy gyermeked mellé állsz, és megérted érzéseit, nézőpontját, a szükségleteire adott válaszaid sokkal autentikusabbak, őszintébbek lesznek.

Próbálkozzunk ezzel: Mikor gyermeked szorong, idézz fel egy olyan alkalmat, mikor te is féltél. Majd, próbálj gyermekedre hangolódni, mond el neki, hogy megérted őt. Tudasd gyermekeddel, hogy látod, hogy valami olyan dolgon megy keresztül, ami próbára teszi őt. Tudasd vele, hogy te valóban látod ezt.

Kép forrása: Pezibear képe a Pixabay -en.