SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A pszichológia a testi bajok ellenszere

Családinet [cikkei] - 2012-09-24
A hétvégén 50 ország, mintegy hétszáz kutatójának részvételével, Budapesten került megrendezésre a XII. Magatartástudományi Világkongresszus. A szakmai esemény középpontjában a krónikus betegségek hátterében álló lelki tényezők, a lelkiállapot és az immunrendszer működésének kapcsolata állt.

A magatartástudomány - a holisztikus szemlélet jegyében - a betegségek kialakulásában és gyógyításában kiemelt jelentőséget tulajdonít a lelki, társadalmi folyamatoknak. A nem megfelelő viselkedési mintákból fakadó helytelen életmód és káros szenvedélyek döntő szerepet játszanak a napjainkban népbetegségnek számító szív-és érrendszeri elváltozások és diabétesz megjelenésében is.

A kongresszus tematikájában kiemelt hangsúlyt kapott a magatartásterápia szerepe, a stresszel való megküzdés jelentősége a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésében. Bemutatásra került egy svéd felmérés is, mely kimutatta, hogy a szívinfarktuson átesett résztvevők körében a kognitív viselkedésterápia és a hagyományos gyógykezelés együttes alkalmazása jelentős mértékben csökkentette az újbóli akut infarktusok kialakulásának kockázatát.

Az esemény kapcsán hazai vonatkozású, szakmai sikerről is beszámolhatunk. Az International Society of Behavioral Medicine – a világ magatartás-tudósait összegyűjtő nemzetközi társaság – 2014–16 közti időszak elnökének választották dr. Stauder Adrienne-t, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docensét.

Bővebb információ: www.icbm2012.com

Kép forrása: piqs.de

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

A nagyszülők sokkal többet adnak tovább, mint gondolnád: ezeket örökölheti tőlük a gyereked

Néha elég egy félmosoly, egy mozdulat vagy egy visszatérő mondat, és a család máris felnevet: "pont olyan, mint a nagymamája". A nagyszülőktől való örökség valóban ott van a gyerekekben, de nem csak a szemszínben, a hajban vagy a testalkatban.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja