Hogyan és miért táplálja a mese a lelket? 

A mese igenis táplál és kényeztet, hiszen a mese meghitt együttlétet teremt, és interakciót feltételez a mesélő és a mese-hallgató között. A jó mesélő és a jó mese minden érzékszervünkre hat, részeseivé téve a mesének és a mesélésnek egyaránt.

De a mese nem csak ezért különleges. A mese egyidős az emberiséggel, s magába is foglalja az egész ember(i)séget - hiszen a mi fantáziánkból, a mi vágyainkból, félelmeinkből, érzéseinkből és érzeteinkből, a mi képzeletünkből és a minket körülvevő valóságból fonódik össze. A mese tehát magába foglalja az egész életet, s mint az életben mindennek a meséknek is van eleje, közepe és vége. Események és szereplők vonulnak fel, és érzelmi tartalmakat közölnek egymással, konfliktusba kerülnek, akadályokba ütköznek, megmérettetnek, legyőzettetnek és felülkerekednek, elnyerik jutalmuk és büntetésük - épp úgy, mint a való világban. Carlos Ruiz Zafón szerint "Minden csak mese. Amiben hiszünk, amit ismerünk, amire emlékszünk, sőt amiről álmodunk, az is." A mese tehát körülvesz bennünket. S, ha szánunk rá egy kis időt, s engedjük, hogy pillantásunk a sorok között bolyongjon, a mese varázslatos tükörré válik.

A mese nem csak gyermekeknek való táplálék

"A népmesék valójában csak a XIX. század végétől kezdve tekinthetők "gyerekműfajnak"- állítja Boldizsár Ildikó, a magyar népmesék világában igen jártas és nagy szakmai elismertségnek örvendő meseterapeuta. "A mesélés mindazidáig a felnőttek számára nyújtott lehetőséget önmaguk és a világ mélyebb megismerésére és megértésére" -teszi hozzá. A mesélő szavaiban elmerülő hallgató szabadon kalandozhat fantáziavilágában. S ahogyan a mesehősök rálelnek segítőikre az akadályokkal tarkított úton, úgy a mesét hallgató felnőtt (vagy gyermek) is megtalálhatja lelkében mindazt az erőforrást, ami a rá váró megpróbáltatások leküzdéséhez szükséges. "A mesék könnyedsége, játékossága, a mondák érzelmeket felkorbácsoló, szorongást keltő izgalma, a mítoszok titokzatossága a felszínről a mélybe fut és segít átélni az amúgy nem hozzáférhető, de mindennapi tapasztalatainkban rejtett módon jelen lévő tudást."- vallja Antalfai Márta, jungi analitikus, meseterapeuta.

A mesék a nehezen kommunikáló gyermeket, vagy felnőttet is szóra bírhatják. Hiszen a mesék olyasmit mondanak el, amiket egyszerű szavakkal nem lehet. Ezek a nehéz, bonyolult és sokszor fájdalmas dolgok oly módon vannak a mesékbe csomagolva, hogy az azt hallgató gyermek (vagy felnőtt) mindig épp csak annyira bontsa ki őket, amennyire az számára szükséges.

Alba Marcoli olasz pszichoterapeuta szerint "minden felnőttben megbújik valahol a (gyakran elveszett) kisgyermek, aki bármikor előbújhat, akár anélkül, hogy észrevennénk". És valóban, a felnőtt cselekedeteit számtalan alkalommal irányítja a benne lévő gyermek. Ki ne hallott volna az édesapáról, aki karácsony éjszakáján hajnalig játszik önfeledten a gyermeke számára vett elektromos kisvasúttal? Ki ne találkozott volna gyermekeit a széltől is óvó édesanyával? Az ilyen, és ehhez hasonló viselkedések mögött gyakran egy csalódott, vagy magára hagyott gyermek arca sejlik fel.

A felnőtteknek íródott mesék - legyenek azok népmesék, olyan pszichológiai jellegű mesék, mint amilyeneket A. Marcoli írt, vagy olyan "meseregények", mint a Kis Herceg, vagy az Alkimista - egytől egyig ugyanazt a cél szolgálják. Mégpedig azt, hogy bennük elmerülve kapcsolatba léphessünk önmagunkkal, a bennünk élő gyermekkel, megismerhessük, megvigasztalhassuk, vagy ha kell, békét köthessünk vele.

A gyerekek talán azért látják a varázslatot, mert keresik. Járjunk mi felnőttek is nyitott szemmel és füllel! Szánjunk időt a mesélésre és meglátjuk, varázslatos élményekben lesz részünk!