A csúnyát mondás minden gyerek életének fontos pillanata. Elsősorban a határok próbálgatása a cél. A kisgyerek szinte méri, milyen súlya van a szavainak, és nagyjából azt is felfogja már, melyek a súlyosabb szavak.

Kétévesen még szinte öntudatlanul, nagy örömmel mondanak egy-egy, a felnőttektől vagy a reklámokból, tévéből elkapott szófordulatot.

A 3-5 évesek már gyakran tudatosan hangot adnak haragjuknak, szembeszállásuknak, vagy éppen az a céljuk, hogy felhívják magukra a figyelmet, a társaság középpontjába kerüljenek.

A szülőnek az első és legfontosabb lépése az, hogy megfejtse, vajon mi is a gyermeki káromkodás oka.

• Ne ordibáljon mindjárt a gyerekre! Vegyen mély levegőt, (számoljon 10-ig - egy birka, két birka... - a szülő, ha hagyja) és igyekezzen normális hangon, egy egyszerű mondattal kiigazítani megtévedt, lelkünk csücskét. Nem kell túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani a pillanatnak, de ne feledjen később egy kis "lelki vigasz" keretében visszatérni rá!
   
• Egyszerűen engedje el a füle mellett az oda nem illő szavakat! Ha a gyerek látja, hogy hiába igyekszik hergelni minket, meg is unja a próbálkozást.
   
• Ne büntessük mindjárt "mars a sarokba" felkiáltással, ha kicsúszik a száján némi ordenáréság. Fogjuk fel óvodai humornak!
   
• Ha nem figyelünk zamatos kifejezéseket hangoztató magzatunkra és otthagyjuk, előbb-utóbb, közönség hiányában abbahagyja!
  Később meg is lehet magyarázni, amikor magához tért a révületből, hogy ezt miért illik, vagy nem illik sem otthon, sem máshol mondani!
   
• Reagáljunk humorral! A legjobb módszer, de nem mindig alkalmazható, viszont mindkét fél sértését és haragját enyhíti.
   
• Ellenben, ha kritikus helyzetben tudatosan nem használja a ronda kifejezéseket és más kulturált módon próbálja kifejezni magát, dicsérjük meg!
   
• Egyszerűen fogalmazzon meg néhány szabályt! Tiszán fogalmazva, következetesen adja a tudtára: "Nem csúfolódunk!", "Nem káromkodunk!". Minden alkalommal figyelmeztesse grimbuszkát erre!

Foglalkozzunk többet a gyerekkel!

Tévét nézni minden gyerek szeret. Néha üljünk le a gyerekkel együtt, és nézzük meg, mit néz - mint a mérgezett egér - a nagy dobozban. Időnként megdöbbentő tapasztalatokat szerezhetünk! Ha úgy találjuk, miután nem éppen gyerekeknek szóló műsor megy (melyben a különböző aktusokra és egyes állatok bizonyos részeire való utalások úgy repkednek, mint egy vadász sólyom) beszélgessünk el a gyermekkel arról, hogy a tévében látottakhoz képest milyen reagálás, milyen szóhasználat járja a kis családunkban. Tudatosítsuk, a gyerekben, hogy nem az az elvárt és megfelelő, amit a televízió sugároz!

Sokszor a gyerek az óvodából "hoz haza" csúnya szavakat. Faggassuk ki, kitől, milyen körülmények között hallotta! Magyarázzuk el neki, rasszista kifejezések, "egyes kisebbségek degradálása" nélkül, határozottan, de nem haragosan, hogy ez a fajta magatartás nálunk nem elfogadott.

Figyeljünk a gyerekünkre, ha a társaival játszik! Nézzük meg, hogyan viszonyul a kudarchoz, hogyan viseli el a másik gyerek agresszióját, játék során milyen szerepbe kényszerül, és ezt hogyan oldja meg. Ennek kapcsán is beszélgethetünk vele a beszédről, egyes szóhasználatról is!

Ne essünk kétségbe!

Mielőtt még néhány csúnya szó hallatán kétségbeesünk, vegyük figyelembe, hogy a gyerekek számára a "buta", a "hülye", az "ökör", a "kaki" és a durvább káromkodások mind egyforma súlyúak. Bármelyiket halljuk a gyerek szájából, reagáljunk rá ugyanúgy, és ne foglalkozzunk vele!