SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A gyerekem hazudik, mit tegyek?

Kandikó Éva [cikkei] - 2010-03-22
Nem mond igazat a gyerek. Könnyen rájövünk a hazugságra, és a szülők nagy része kétségbe esik miatta. Hát erre nevelem én ezt a gyereket?

Nem kellemes szembenézni a ténnyel, hogy gyermekünk nem mond igazat. Nem szabad az eset felett szó nélkül napirendre térni, de talán a kétségbeesés is túlzás. Három szempontból kell megvizsgálnunk a kérdést: miért hazudik, ad-e aggodalomra okot a hazugságok gyakorisága, és neked, szülőnek mit kell tenned?

Annak, hogy a gyerek miért nem mond igazat, rengeteg oka lehet. Nem mellékes a kérdés megválaszolásakor például a csemete életkora. Mert amikor a 2-4 éves gyerekek füllentenek, akkor valójában nem hazudnak, hanem konfabulálnak, azaz összemossák a valóságot a saját fantáziaképeikkel. Ettől nem kell megijedni, ebben a korban teljesen természetes jelenség. A gyermeknek meg kell tanulni a saját világában élni, meg kell tanulni megtalálni a helyét a világban, és ez néha nem megy neki másként, mint fantáziálással. Ráadásul fel kell mérnie saját határait is, meg kell tapasztalnia, hol van az a pont, ahol mi, felnőttek már nem toleráljuk nagyotmondásait. Kiemelt figyelmet a konfabulálás akkor érdemel, ha az arányok jelentősen eltolódnak a füllentések javára, nem árt figyelni, hogy időben közbe léphessünk, még mielőtt megbillen a mérleg. Nagyon fontos, hogy sose szégyenítsük meg a kicsit, amikor nagy zöld lóról mesél, akivel a körúton találkozott, vagy barátja apukáját emlegeti, aki trombitálva ugrált a játszótéren. Helyesebb módszer, ha az enyhe kételkedés hangján, kicsit sajnálkozva elmondjuk neki, hogy mi még sose találkoztunk zöld lóval a körúton, pedig mennyire szeretnénk! Fel kell figyelnünk arra, ha a gyerek túl gyakran menekül saját álomvilágába, mert az jelezheti azt is, hogy a való világban nem érzi jól magát, és ha ez így van, a jelenséggel kezdenünk kell valamit. Ki kell derítenünk, mi okozza diszkomfort érzetét, és ha az okot megtaláltuk, segíthetünk a dolgon. Lehetséges az is, hogy úgy érzi, nem kap elég figyelmet környezetétől, és ezekkel a füllentésekkel akarja ezt jelezni. 

Iskoláskorú gyermekünknél már más oka lehet a hazugságnak. Lehetséges, hogy a büntetéstől való félelem mondat vele igaztalan dolgokat, vagy társainak akar megfelelni a nagyotmondással, de az is előfordulhat, hogy társai kiközösítik, és a beilleszkedési vágy sarkallja őt. A túlzott teljesítmény iránti elvárások is súlyos terhet raknak a kisiskolásra, aminek eredményeként szintén hazudhat. Ha arra neveled, hogy bármilyen problémájával fordulhat hozzád bizalommal, akkor mindezeket a gondokat meg tudjátok beszélni. Figyelj gyermekedre, vedd észre, ha magatartása megváltozik, értelmezd testbeszédét, hisz az is sokat elárul. Higgadtan magyarázd el neki, hogy nem örülsz a hazugságnak, sőt mi több, kifejezetten szomorú vagy emiatt, és határozottan kérd meg, hogy ne hallgasson el máskor semmit, szorult helyzetekből ne próbáljon hazugsággal kijönni. Ecseteld neki, hogy bizonyára ő sem örülne, ha te nem lennél hozzá őszinte, esetleg nem tartanád be adott szavadat. És miután semmilyen körülmények között nem kell tőled félnie, nincs oka hazudni, azon kívül, hogy bizalmad megrendül benne, mást nem ér el a füllentéssel.

Sose hagyd szó nélkül, ha hazugságon kapod! Tudnia kell, hogy rájöttél, és számolnia kell a büntetéssel is. Sokféle módon megbüntetheted, attól függően, mi az, aminek megvonása számára kifejezetten kellemetlen, egyetlen eszközt ne vess be ilyenkor, a szeretetmegvonást. Mindig, minden körülmények között éreznie, tudnia kell, hogy szereted, elfogadod olyannak, amilyen, de a szabályokat neki is be kell tartania.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja