SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A tudomány szerint egy szigorú anya gyerekéből nagyobb eséllyel válik sikeres felnőtt

Családinet [cikkei] - 2018-11-26
Mindig vita tárgyát képezi, még a szakemberek között is, hogy a szülőknek mennyire kell szigorúan nevelniük a gyereküket. Most azonban egy tudományos megközelítés szerint a szigorúbb szülők gyerekeiből válhatnak nagyobb eséllyel sikeres felnőttek, ezért lehet, hogy érdemesebb kissé szorosabban fogni azt a bizonyos gyeplőt.
A tudomány szerint egy szigorú anya gyerekéből nagyobb eséllyel válik sikeres felnőtt

Az erről szóló tanulmányt 2015-ben az Institute for Social and Economic Research készítette, amelynek vezetője Ericka Rascon-Ramirez professzor volt, aki a Middlesex University munkatársa.

A kutatás 2004 és 2010 között, 15.500 iskoláslány bevonásával készült, akik életkora 13 és 14 év között volt.

A szakértők azt derítették ki, hogy a szigorúbban nevelt lányok önbizalma magasabb, és érzelmileg is érettebbek voltak, sőt közülük 4 százalékkal kevesebb esély mutatkozott arra, hogy korán teherbe essenek, mivel eleve felkészültebbnek mutatkoztak a nem kívánt terhesség elkerülése témában. Emellett a szigorúbb szülők lányai nagyobb eséllyel fejezték be az iskolát, mentek egyetemre, utána pedig helyezkedtek el egy jól fizető munkahelyen.

A kutatások azt igazolták, hogy a szigorúbb nevelésnek igenis van hatása a gyerek fejlődése szempontjából. A szakértők megállapították, hogy egy bizonyos fokú szigorúság esetén a gyerekből valóban nagyobb eséllyel válik sikeres felnőtt.

Philippa Perry pszichoterapeuta szerint a gyereknevelés során elengedhetetlen, hogy legyenek szabályok. Ha ezek a szabályok szigorúak, megtörténhet, hogy a gyerek, aki kihágást követ el, hazudni fog, hogy megússza a büntetést, de a szülőnek mindig az egyensúlyra kell törekednie, hogy a gyerek tudja, hogy amit tesz, annak következményei lesznek.

Az viszont fontos, hogy a nevelésnek nem szabad a félelemre épülnie, a szülőnek meg kell szilárdítani a tekintélyét, de ezt kommunikációval, empátiával, következetességgel és szeretettel kell elérnie.

Az a szülő, aki a nevelését a félelemre épít, ilyen következményekkel számolhat:

  • olyan szülő-gyerek kapcsolat alakul ki, amiből hiányozni fog a kölcsönös empátia;
  • a gyerek lázadó, ellenkező, akaratos lesz;
  • ez a nevelési módszer a gyereket a hazugságra, mások kigúnyolására ösztönzi.

A nevelés során a szülőknek inkább tanítaniuk kell a gyereküket: a gyerek a legjobban a szüleitől tanul. Törődéssel, szeretettel és odafigyeléssel minden gyermekből sikeres felnőtt lehet.

Forrás: Filantropikum
indexkép: Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja