SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így reagált az apa csúfolódó lánya viselkedésére - a büntetésről készült videót százezrek osztották meg

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-12-28
Nyolc kilométert kellett gyalogolnia büntetésből a kislánynak, mert letiltották az iskolabuszról.

Egy tízéves amerikai lány azzal a hírrel ért haza az iskolából: „Apa, jövő héten neked kell bevinned a suliba, mert kitiltottak a buszról!”. Az apa azonban úgy gondolta, itt az idő, hogy megtanítsa gyermekének, hogy a kényelmi szolgáltatások nem maguktól értetődőek. Erről szóló felvételét már több millióan látták.

„Jó reggelt, szép hétfőt kívánok mindenkinek. Nos… Ez a hétfő nem mindenkinek szép. A ma reggel felvett videó háttere a következő: ez az elbűvölő kis hölgy a tízéves lányom, akit ebben az évben már másodszor tiltottak le az iskolabuszról, mert egy másik tanulót csúfolt. Engedjétek meg, hogy egyértelművé tegyem: a csúfolódás elfogadhatatlan, különösen az én házamban.
Péntek délután a lányom azzal a megjegyzéssel hozta haza a kitiltó határozatot, hogy „Apa, jövő héten neked kell elvinned engem az iskolába.” Amint látjátok, más módon tanulta meg a leckét. Ezek a gyerekek azt hiszik, joguk van mindahhoz, amit a szüleik tesznek értük, és nem érzik, hogy mindez valójában kiváltság. Hogy kiváltság az, hogy a szüleik vagy akár a busz elviszi őket reggel az iskolába. Mindez nem természetes, és ennek megfelelően kellene tekinteni is rá. Úgyhogy ma reggel az én gyönyörű lányom nyolc kilométert gyalogol az iskolába az alig két fokos hidegben.
Tudom, hogy sok szülő nem fog ezzel egyet érteni, de igazam van. Úgy érzem, helyesen cselekszem, és így megtanítom a lányomat arra, hogy soha többé ne csúfolódjon. És gyerekek, ha ezt megnézitek, egyet jegyezzetek meg: a csúfolódás elfogadhatatlan, és senki nem fogja eltűrni. Köszönöm, további szép napot kívánok.”

Ezekkel a szavakkal kommentálta az ohioi Michael Cox azt a videót, amelyet a Facebookra töltött fel „Lecke az életről” címmel. Eleinte egy zárt csoportban volt látható a bejegyzés, sok nézőnek azonban annyira tetszett, hogy arra kérték Michaelt, tegye a posztot nyilvánossá. A felvételt azóta már több százezren osztották meg.

Michael maga is meglepődött, milyen sok ember értett egyet a nevelési módszerével. Mint a helyi lapnak elmondta: a kislánya eleinte duzzogott, amiért gyalogolnia kellett, ám ő az egész út alatt az autójából követte, közben beszélgetett vele arról, miért is történik mindez, és az út végére a gyermek is megnyugodott.

Miután a felvételt sok idegen is látta, rengetegen osztották meg kommentben a saját élményeiket a csúfolódásról. Michael ezeket a történeteket elolvastatta a három gyerekével, akiket nagyon megérintett, milyen mély nyomokat képes hagyni a bántás az emberekben. Azt is reméli, hogy a lánya tanult a leckéből, és ezentúl értékelni fogja, hogy busszal járhat iskolába.

„Remélem, sok gyerek elolvassa a videó alatti kommenteket, és rájönnek, milyen mély sebeket tudnak okozni a szavaikkal, milyen hosszú távú - akár életet is követelő - következményei lehetnek a csúfolódásnak. Azt is remélem, hogy a szülők is felismerik, hogy gyermekeik felelősséggel tartoznak a tetteikért, és nem söpörnek mindet a szőnyeg alá azzal a felkiáltással, hogy ’a gyerekek már csak ilyenek.' Nekünk szülőknek kell először megfékeznünk az ilyesmit az otthonunkban, mert a csúfolódás csúfolódást szül” – tette hozzá az apa.

Te mit gondolsz? Egyetértesz az apa módszerével? Vagy túl drasztikusnak tartod, és úgy véled, ennél finomabb módon is meg lehet a gyereket tanítani a helyes viselkedésre?

Indexkép: martakoton / Pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja