SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A gyerek fiatalon tart... vagy mégsem?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-02-25
A gyerek nem csak örömforrás, hanem egyes kutatók szerint még fiatalon is tart. Igaz, mások ezzel azért vitatkoznak.

A történelem során dokumentált legtermékenyebb anya összesen 69 gyermeket hozott a világra. A saját neve nem maradt fenn, azt azonban tudjuk, hogy egy orosz földműves, Fedor Vasziljev felesége volt a 18. században. 27 alkalommal szült, ebből 16-szor kettes, hétszer hármas, és négyszer négyes ikreket.

Nem kell azonban ennyi gyerek ahhoz, hogy egy nő a szervezetén és a testén érezze a gyerekvárás nyomait. A kérdés csak az, hogy mindez pozitívan vagy inkább negatívan hat-e rá?


Egy meglepő tudományos eredmény

A Simon Fraser University kutatói egy kétlépcsős megfigyelés során azt elemezték, hogyan hat a gyermekszülés a női szervezetre. Alanyaikat először 2000-ben, majd 2013-ban vizsgálták meg, és azt tapasztalták, hogy a többször szült nők lassabban öregszenek.

A jelenség okát az úgynevezett telomerekkel magyarázták. A telomer a kromoszómát alkotó DNS szál végén lévő rövid, többszörösen ismétlődő szakasz, amelynek az a szerepe többek között, hogy megvédje a DNS-t a sejtosztódás során bekövetkező rövidülés káros hatásaitól. Minél hosszabb a telomer, annál lassabb az öregedés, a kutatók pedig úgy találták, hogy minden egyes várandósság növeli ezek hosszát – tehát segít fiatalnak maradni.

Nem mindenki ért azonban ezzel egyet. Egy, a Human Reproduction című lapban 2018-ban megjelent tanulmány ennek pont az ellenkezőjét állítja: szerintük a telomerek már egy várandósság után is rövidülnek, tehát a gyerekvállalás valójában öregít.


Gyerekek és mentális egészség

Sajnos úgy tűnik, hogy a gyerekvállalás a mentális egészségre sem feltétlenül hat kedvezően. Egy ausztrál kutatás szerint egy gyerek világra hozatala pozitívan befolyásolja a szellemi állapotot, ez azonban minden egyes további szüléssel csak romlani fog. A 3 gyerekes szülők sorsa a legnehezebb, ők aggódnak és stresszelnek a legtöbbet. Négy vagy több gyerek nevelésekor már képesek lazán kezelni a felmerülő nehézségeket, és ez az általános állapotukra is kedvező hatással bír.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: pixabay

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja