SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sonkás receptek

Kókai Kata [cikkei] - 2005-03-13
A húsvéti szokásoknak megfelelően készíthetünk sonkát, ám ahhoz, hogy meglepjük családunkat, dobjuk fel a hagyományos ételeket néhány új összetevővel.

Rántott sonka

Hozzávalók:

  • nyers sonka
  • tej
  • liszt
  • tojás
  • zsemlemorzsa
  • olaj

A sonkát fél centis szeletekre vágjuk, majd egy órán át tejben áztatjuk. Lecsöpögtetjük, majd szárazra töröljük. A szeleteket lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk, s forró olajban kisütjük.


Banános sonka

Hozzávalók:

  • vaj
  • sonka
  • banán
  • citrom
  • kenyér

Kivajazott edény aljára tegyünk sonkaszeleteket és karikázzunk rá banánt. Csepegtessünk rá citromlevet, morzsoljunk rá vajat és előmelegített sütőben kb 10 percig süssük. Tálaláskor csúsztassuk pirítós kenyérre.


Almával sült sonka

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb vöröshagyma
  • 3 savanykás alma
  • 2 evőkanál libazsír
  • 50-60 dkg főtt, füstölt sonka
  • 15 szegfűszeg
  • 0,5 liter almabor

A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, majd az almát meghámozzuk, magházát kivágjuk, s csíkokra szeleteljük. A hagymát a zsírban üvegesre pároljuk, és tűzálló tálba tesszük. A sonkát a szegfűszeggel megtűzdeljük, s ráhelyezzük a párolt hagymára. Körészórjuk az almát, meglocsoljuk almaborral, és előmelegített sütőben, nagy lángon kb. 25 percig sütjük, közben többször megforgatjuk.


Húsvéti sonka

Hozzávalók:

  • személyenként 20 dkg nyers sonka
  • tojás

A nyers sonkát beáztatjuk egy éjszakára annyi hideg vízbe, amennyi éppen ellepi. Másnap bő hideg vízben feltesszük főni, néhány alaposan megmosott tojással. Lassú tűzön, lefedve addig főzzük amíg a csont el nem válik a sonkától, ha kötözött sonkát használunk, akkor hústűvel ellenőrizhetjük a puhaságát.

Tormával, főtt tojással tálaljuk, de retket, újhagymát, kalácsot is kínálhatunk mellé.


Sonkával töltött gombafejek

Hozzávalók:

  • 50 dkg gomba,
  • 8 dkg vaj,
  • 6 dkg liszt,
  • 3 dl tej,
  • bors, pirospaprika,
  • só,
  • 40 dkg főtt sonka
  • 2 db tojássárgája,
  • 5 dkg reszelt sajt

A gombafejeket megtisztítjuk, majd egy vajjal megkent edénybe helyezzük, belső részüket megsózzuk, és kevés törött borssal meghintjük. Az 5 dkg vajból, 6 dkg lisztből és a tejből sűrű besamelmártást készítünk, amelyet sóval, törött borssal és pirospaprikával ízesítünk. Belekeverjük az apróra vágott főtt sonkát és a tojássárgáját. A gombafejeket ezzel a töltelékkel megtöltjük, megszórjuk reszelt sajttal, olvasztott vajjal meglocsoljuk, és a sütőbe helyezve készre sütjük.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja