SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fekete áfonya és eper az éles elméért

Családinet [cikkei] - 2006-08-28
A fekete áfonyában és eperben gazdag étrend minden életkorban kifejezetten jó hatást gyakorol az agyi folyamatok működésére, derül ki amerikai kutatók felméréséből.

A Neurobiology of Aging online kiadásában közölt kutatásban állatokon végzett kísérletek eredményei igazolják a fenti állítást. A vizsgálatot végző orvosok 60 fiatal hím patkányt figyeltek meg. Az állatokat három csoportba osztották. Az első csoport normál táplálékon élt. A második csoport tagjai eper kivonattal, a harmadik csoportban pedig áfonya kivonattal kiegészített táplálékot kaptak.

 

Két hónap elteltével a vizsgált állatok felét sugárzás hatásának tették ki, hogy felgyorsítsák az öregedési folyamatokat.

 

Mindezek után a résztvevő állatokat négy álló napon keresztül tanították arra, hogy képesek legyenek egy víz alatti útvesztőben elúszni egy rejtett emelvényig. Majd az emelvény elmozdításával, s áthelyezésével a kutatók megfigyelték a patkányok reakcióját.

 

A kutatók szintén vizsgálták az állatok agyában lévő dopamin szintet, mely olyan kémiai anyag, melynek - sok más egyéb funkció betöltése mellett - csökkenése a memória, figyelem és probléma megoldó képesség romlását okozza.

 

A vizsgálatban a normál táplálékon élő, sugárzás hatásának kitett állatok teljesítettek legrosszabban. Azonban az eperrel, vagy fekete áfonyával kiegészített táplálékot fogyasztó patkányok közt nem mutatkozott különbség a sugárzás hatásának kitett csoporttal szemben sem.

 

Az eredmények szerint tehát a korral járó agyi folyamatok bizonyos fokú lelassulása elkerülhető megfelelő táplálkozással. Mindezen adatok azonban állatokon végzett vizsgálatok eredményeire épülnek, így nem állíthatjuk teljes biztonsággal, hogy az emberi szervezetre is hasonló hatást gyakorolnak-e.

 

A hír alapjául a “Berries May Help Keep Brain Sharp” cikk szolgált.

 

www.orvostkeresek.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja