SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pelyhes pingvinfiókákkal nyitja az új évet a Budapesti Állatkert - Magyarországon itt láthatja a közönség a legtöbb féle állatot

Családinet [cikkei] - 2020-01-07
Két aranyos pingvinfióka jött világra a Budapesti Állatkertben. A december második felében kikelt apróságok egy költőüregben tartózkodnak, szüleik féltő gondoskodással óvják őket. A nagyközönség csak néhány hét múlva láthatja majd az kicsiket, amikor először előmerészkednek a költőüregből. De az Állatkert honlapján és Facebook-oldalán addig is nyomon lehet majd követni a gyarapodásukat.
Pelyhes pingvinfiókákkal nyitja az új évet a Budapesti Állatkert - Magyarországon itt láthatja a közönség a legtöbb féle állatot

Két aranyos pingvinfióka világra jövetelének bejelentésével kezdi a 2020-as esztendőt a Fővárosi Állat- és Növénykert. A fiókák december 18-án és 21-én keltek ki a tojásból, és azóta is rendben fejlődtek. Az apróságok jelenleg a kifutóhoz tartozó egyik költőüregben tartózkodnak, ahol szüleik, Joy és Narancs féltő gondoskodással óvják őket. A nagyközönség persze most még nem sokat láthat belőlük, de néhány hét múlva már elő-előmerészkednek a költőüregből. Így a közeljövőben érdemes lesz figyelemmel kísérni fejlődésüket, gyarapodásukat.

A Budapesti Állatkertben a pingvinek tartása több mint százéves múltra tekint vissza. Az idők során számos különböző pingvinfajt láthatott a közönség, például sziklaugró és Humboldt-pingvineket. A jelenleg bemutatott, Afrika déli részének partjai mentén őshonos pápaszemes pingvinekkel bő három évtizeddel ezelőtt kezdtek el foglalkozni. Félix, az első Magyarországon, ezen belül Budapesten kelt, és sikeresen felcseperedett pingvinfióka 1994-ben jött a világra. Azóta rendszeres a szaporulat a fővárosi pingvineknél, így a mostani két fióka negyedszázad alatt már a 39. és a 40. a sorban. A jelenlegi kolónia egyébként 32 egyedből áll.

Pápaszemes pingvin

Az új esztendő kezdetére a szokásos „népszámlálást” is megtartották az Állatkertben. Ebből kiderül, hogy a városligeti intézményben az emlősöket 135 faj 1380 egyede, a madarakat 155 faj 1302 egyede, a hüllőket 132 faj 893 egyede, a kétéltűeket 33 faj 327 egyede, a különféle halakat 231 faj 5759 egyede, a gerincteleneket pedig 204 faj 658 egyede és további 104 tenyészet képviseli jelenleg. Ehhez még hozzájön a Budapesti Állatkert által fenntartott Margitszigeti Kisállatkertben lakó 3 emlősfaj 20 egyede, illetve 22 madárfaj 106 egyede. Így mindösszesen 896 állatfaj 10.445 egyedéről, illetve a már említett 104 tenyészetről gondoskodnak nap mint nap a kert szakemberei.

A hazai állatkertek közül messze Budapesten a legmagasabb a bemutatott fajok száma, sőt, a fajgazdagság és a változatosság nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak számít. A Budapesti Állatkert ugyanis küldetésének tekinti, hogy az élővilág legfőbb jellegzetességének számító sokféleségből minél szélesebb keresztmetszetet mutasson be a nagyközönségnek, változatos élményeket kínálva ezzel a kertet felkereső látogatóknak. A készülő Pannon Park megnyitásával ez a páratlan gyűjtemény további száznál több érdekes fajjal, köztük emlősökkel, madarakkal, tengeri állatokkal egészül majd ki.

Pápaszemes pingvin

A bemutatott fajok között több száz olyan akad, amely ritkulóban van természetes élőhelyén. A kertben látható sebezhető, veszélyeztetett, vagy kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolt fajok szinte mindegyike rendszeresen szaporodik is. Erre jó példa a veszélyeztetett pápaszemes pingvinek, tarvarjak, ázsiai vadkutyák és indiai oroszlánok, vagy a kritikusan veszélyeztetett gorillák, orangutánok és cebui disznók szaporítása terén elért sok eredmény. Még náluk is ritkábbak a mhorr gazellák, amelyek természetes élőhelyükről már teljesen kipusztultak, a Budapesti Állatkertben viszont rendszeresen szaporodnak, olyannyira, hogy a Szavannaházban jelenleg is cseperedik két kis mhorr gazella.

A Budapesti Állatkert jelentős szerepet vállal a veszélyeztetett fajok megmentését szolgáló, állatkertek közötti nemzetközi együttműködésben: 40 faj esetében vesz részt az európai állatkertek regionális fajmegmentő tenyészprogramjaiban (EEP), további 31 faj esetében pedig nemzetközi törzskönyvezési programban (ESB), sőt, 6 olyan fajt is tartanak, amelyről az egész világra kiterjedő nemzetközi törzskönyvet is vezetnek (ISB).

Összeszámlálták azt is, hogy hány mentett állattal foglalkoztak a 2019-es évben. Minden korábbinál több, egészen pontosan 2201 sérült, legyengült, vagy elárvult, s ezért emberi segítségre szoruló hazai vadon élő állat kapott második esélyt a kert állatorvosainak, állatmentéssel foglalkozó szakembereinek köszönhetően! Különösen a mentett sünök száma növekedett: amíg az elmúlt esztendőkben évi kétszáz és négyszáz közötti sün került be a Sünispotályba, 2019-ben rekordszámú, kereken 600 tüskéshátút mentettek meg a biztos pusztulástól.

Kapcsolódó cikkeink:

"Máglyahalál" fenyegeti a sünöket az avarégetések miatt: Az Állatkertben évente több száz mentett sünről gondoskodnak

Ritka ázsiai vadkutya kölykök születtek - Összesen tizenegy apróság cseperedik a veszélyeztetett ragadozóknál

Ritka krokodilok az Állatkert új lakói: a kubai krokodilok élőhelyükön kritikusan veszélyeztetettnek számítanak

15 szuper vadaspark és állatos program az Állatok Világnapjára

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja